What if...? - A másik út

4. év - Visszatért

- Stupor! Relaxo!

- Obscuro!

Remus és Sirius azonnal átkozni kezdtek, s a meglepetés erejének köszönhetően mindketten kiütöttek egy-egy halálfalót. Azok felocsúdva döbbenetükből, visszatámadtak. Színesebbnél színesebb átkok repkedtek ide-oda, mígnem...

- Elég! – harsogta Voldemort, miközben karmesteri mozdulatot tette a levegőben. Egyszeriben mindenki megfagyott ott, ahol volt, abban a mozzanatban, amiben éppen cselekedni készült. – Dumbledore – sziszegte örömtelenül mosolyogva. – Mily csodás meglepetés...

- Ezt sajnos nem mondhatom viszont, Tom – ingatta a fejét az ősz varázsló csalódottan. – Hol van Harry?

A sovány férfi kígyószerű pupillái összeszűkültek. Mérhetetlen dühvel pillantott apja sírja felé, de ott nem talált senkit. Visszafordult hát, és hosszú másodpercekig fürkészte a ráncos arcot. Biztos volt benne, hogy az öreg csinált valamit a gyerekkel, így nem értette a kérdést...

- Visszavonulunk – adta ki végül az utasítást.

- Nem mentek innen sehová, Tom, amíg át nem adtátok Harry Pottert – az igazgató nyugodtan beszélt, de pálcáját nyomatékosan maga elé emelte.

- Nem tudom miről beszél, Dumbledore... A kölyök már nincs nálam – suttogta ingerülten Voldemort.

Sirius hirtelen halk suttogást hallott:

- Tappancs...

- Engedje el, Dumbledore – hajolt a mágushoz rögtön. Tudta, hogy keresztfia jelzett neki az előbb. – Kérem!

Az idős mágus lejjebb eresztette fegyverét, de még mindig támadásra kész volt. Hezitált, gondolkodott.

- Indulás! – sziszegte Voldemort.

Halálfalói csoportosával hoppanáltak el a helyszínről, ő azonban még nem mozdult. Lángoló tekintettel fürkészte a Harry megmentésére siető hármast. Vörös íriszei egyik pillanatban pontosan arra a területre bámultak, ahol a sebhelyes állt láthatatlanná tévő köpenye alatt. Apró pálcamozdulatot tett, amivel azon nyomban eltűntette a visszatérésére utaló hatalmas üstöt.

A szemüveges ekkor észrevette, hogy az egyik sírszegély miatt félrecsúszott palástja alja, ezzel láthatóvá téve szakadt, véres talárja szélét. Megfeszült és erősebben markolt rá anyja varázspálcájára.

- Avada Kedavra! – kiáltotta a sötét nagyúr.

Harry lefagyva nézte a közeledő átkot. Végig az járt a fejében, hogy nem tudta tőle megmenteni Myront. Lehunyta szemét, és várta a becsapódást. A varázslat szikrái hangos pattogással szálltak el közvetlenül a füle mellett, s ütköztek bele a háta mögött lévő síroszlopba.

Dumbledore bűbája a következő pillanatban Voldemort pajzsán csattant.

- Nyugalom, vénember – sziszegte dühösen a férfi. – Csak azt hittem láttam ott valamit...

Ez volt az utolsó mondata – elhoppanált a temetőből.

- Harry – fordult meg Sirius kétségbeesetten.

- Itt vagyok – húzta le magáról apjától örökölt köpenyét.

- Mi történt? Zsupszkulcsot emlegettél, de...

- Sirius, ne itt – állította le barátját a farkas.

- Remusnak igaza van – dörmögte Dumbledore. – Menjünk vissza a Roxfortba.