Együtt //befejezett//

V.

Beta otthon sírva csapta be maga után az ajtót. Az ajtó mentén lecsúszott és hangos zokogásba tört ki megfeledkezve az alvó Joe papájáról. Az örege felkelt a hangos zajra és az irányába nézett. Amint észrevette síró unokáját, fáradtságát félre téve állt fel és sétált oda hozzá. Leült mellé és magához húzta. Simogatta a hátát, a vállát, a karját, ahol csak tudta. Próbálta megvigasztalni és idővel sikerrel is járt. Már csak az ő idegességét kellett lenyugtatnia. Legszívesebben kiabált volna vele. Lecseszte volna, hogy hogyan tehetett ilyen felelőtlen dolgot. Haragudott unokájára tette miatt és saját magára, hogy nem gondolt erre. Megint hibázott. Nem hagyta nyugodni, az a tény sem, hogy pár perce még sírt. Tudni akarta, miért?

-Mi történt? Egyáltalán hol voltál? - kérdezte lágy hangon, amennyire csak tudta.

-Futni mentem. - hangzott el két szó miközben a szemeit törölte.

-Miért? - faggatta tovább egyre idegesebbe. Alig eszik, sokat fogyott, az hiányzik, hogy ez miatt még több súlyt veszítsen.

-Kosarazni akarok, sportszerűen. Kell valami, ami lefoglal. Ezért elmentem futni, hogy formában legyek. - az első kérdés válaszán az orege elmosolyodott.

-Ha szeretnéd elintézem neked. Tudok beszélni az edzővel. - jegyezte meg tréfásan magára utalva, de Beta nem értékelte humorát, így folytatta - A nyáron többször is kosaraztál nem hinném, hogy nem vagy formában.

-Egyedül szeretném megoldani és magam miatt bekerülni, de azért köszi. - állt fel és indult el a konyha felé.

Kivett a hűtőből pár tojást és egy nagy fej hagymát. Szerencséjére ő bírta a hagyma szagát. A hagymás rántottát hamar megcsinálta. Lágyan szereti, ahogy az ő papája is. Elővett két tányért, evőeszközöket és kenyeret. Joe papája keresésére indult, akit a fürdőben talált meg. Az örege idegesen keresett valamit és néha beledobott valamit a mosdókagyló mellett lévő kiskukába.

-Mit csinálsz? - kérdezte értetlenül Beta.

-Kidobálom az éles dolgokat a fürdőből és utána a szobádból is. - válaszolta rá sem nézve.

-Miért? - értetlenkedett Beta, de az öreg nem válaszolt, csak a rögzítőre nézett a csuklóján. Az unokája rögtön rájött és megbánóan hajtotta le a fejét. Akkor vette észre, hogy a rögzítő alól ki látszódott a kötés. Akkor csúsztatott fel, mikor a srác megfogta a karját és ő elhúzta.

-Sajnálom. - mondta halkan. Joe papája sóhajtott egyet és oda sétált hozzá.

-Utánuk akartál menni? - tette fel, azt a kérdést, aminek félt a válaszától.

-Nem, dehogy is. - nézett fel rá könnyektől csillogó szemmel. - Én csak azt akartam, hogy egy kicsit ne gondoljak a lelki fájdalomra. Nem bírom, azt a gondolatot, hogy miattam haltak meg. - mondta a szemébe nézve, meggyőzve, hogy nem akar öngyilkos lenni.

-Ez nem igaz. A másik kocsi volt a hibás. Rossz sávban ment. Ha nem hívod fel őket, akkor se tudtak volna időben kitérni. Későn vették észre, mert kanyarban történt a baleset. - tiltakozott rögtön. Sosem gondolta, hogy Beta magát okolta a balesetért. Beszélnie kellett volna erről, és akkor talán elkerülték volna a történteket.

-Tényleg így gondolod? - kérdezte meg pillanatnyi reménnyel a hangjában.

-Tudom. Gyere menjünk enni. - tette unokája vállára a kezét és indultak el a konyhába megenni a reggelit. Már kevésbé haragudott rá, de tudta, hogy ez nem mehet így tovább. Ki kell találnia valami megoldást. A reggeliből csak egy keveset evett Beta, ami a papájának nem tetszett, de nem tette szóvá. Reggeli után elmosogattak.

-Miért jöttél sírva haza? - kérdezte meg, mert eszébe jutott, erre még nem kapott választ.

-Találkoztam egy fiúval. - hangzott el a rövid válasz.

-Bántott? - szólt közbe aggódva, mire a lány megrázta a fejét.

-Azt akarta, hogy menjek vele kávézni. Elfogadta, hogy nem akarok, így kérdéseket tett fel. Megkérdezte mikor költöztem ide a családommal és én elsírtam magam. Nem bírtam ki. Azt hitte, hogy fázom, így elengedett.

-Ki volt az? - kérdezte feszülten. Nem akarta, hogy az a gyerek az unokája közelébe kerüljön. Nem engedi meg. Az ő kicsi unokáját hagyják békén a fiúk. Főleg azok, akik a sírást összekeverik a fázással. Egyáltalán ki lehet ilyen hülye, aki nem tudja megkülönböztetni a kettőt. Ha meg valaki bántani meri az ő féltett kincsét, az nem ússza meg ép bőrrel. Jobban teszi, ha a világ legtávolabb pontjára veszi meg a repülőjegyét.

-Fogalmam sincs. Senkit nem ismerek a sarkon lévő boltoson kívül. - nem mondta el a nevét, mert nem emlékezett rá. Nem érdekelte, hogy hívják.

A plázában hamar letudták a vásárlást. Miután rájött Beta papája, hogy nem fog beválni az ötlete, ő is sietősre fogta. Nem tudta elterelni az unokája figyelmét az írószerben. Amint Beta kijelentette, hogy abba akarja hagyni a festést és minden mást, ami a szüleihez köti, a szíve szakadt meg érte. Rájött hogy Beta sosem lesz már a régi. Kimondottan őrült annak mikor észrevette, hogy komolyan gondolta a szobája díszítését. Látta, ahogy képeket nyomtat, ahogy különböző szoba díszeket vett. Még a drága kristály lámpának is örült, ami színt tud változtatni. Nem értette mire jó a kék átlátszó selyem anyag, vagy a sok tapadós Hold és csillag matrica? Fogalma sem volt, miért kell neki egy felakasztható papír gömb? De nem is érdekelte. Úgy volt vele, amint Beta kidíszíti a szobáját, meg fogja látni mi értelme van. Ránézett az órára, ami 11:12 mutatott.