Együtt //befejezett//

XLVI.

-Sziasztok. – köszönt nekik a kasszás néni.

-Jó napot. – köszöntek vissza illedelmesen.

-Gyűjtenek pontokat? – kérdezte tőlük kedvesen miután Beta fizetett és Ákos a kocsiba pakolta a vásárolt termékeket.

-Még nem. – vette el Beta a felé nyújtott kisfüzetet a pontokkal együtt – Köszönjük. Szép napot. – köszönt el mosolyogva.

-Nektek is. – viszonozta a gesztust a pénztáros miközben Ákos is elköszönt.

-Aranyos volt a néni. – jegyezte meg Beta amint kiértek az üzletből.

-Igen. – válaszolt röviden miközben azon gondolkodott, hogy most olyanok, mint egy pár. Már a gondolattól is elmosolyodott. Bepakoltak a kocsi csomagtartójába és beszálltak. Mielőtt Joe haza vezetett volna elvitte Ákost az otthonához, hogy át tudjon öltözni kényelmesebb ruhába.

-Hozok ki szatyrot. – szállt ki a kocsiból a házuk előtt.

-Beta? – szólította meg Ákos.

-Igen. – nézett rá.

-Én várok rád míg készen nem állsz a kapcsolatra. – simogatta meg az arcát.

-De? – mondta várva a folytatást.

-Szeretnélek a barátnőmnek tudni. – Beta elmosolyodott a mondatra - Nem akarom rád erőltetni, vagy ilyesmi. A boltban olyanok voltunk mint egy pár és tegnap is olyan jó lett volna csókkal elköszönni.

-Miért nem tetted meg? – kérdezte meg halkan.

-Mert nem vagy a barátnőm és úgy hülyén nézett volna ki ha megteszem.

-Ákos. – fogta meg a kezét – Nem vagyok a barátnőd, ez igaz, de több vagyok, mint egy barát és ezt mindketten tudjuk. – mondta mosolyogva – Jelenleg úgy érzem minden rendben van velem, közben bármelyik percben összeomlhatok, ha róluk van szó. – mondta szomorúan - Egyszerre veszítettem el őket és már a gondolat is borzalmas, arról nem is beszélve, hogy álmaimban különböző változatok jelennek meg a balesetről. Nem tudhatjuk meddig tart a gyász és nem kell megvárni míg elmúlik. Szükségem van rád és vonzódom hozzád. Lehet sírni fogok, lehet rossz kedvem lesz, lehet mérges leszek, lehet elzavarlak, vagy ki tudja milyen hangulatom lesz. A lényeg, hogy az irántad való érzéseimet nem befolyásolja. – vallotta be az igazat – Amúgy is a menyasszonyod vagyok. – tette hozzá nevetve amihez Ákos is csatlakozott.

-Szóval ha megkérdezem, hogy leszel-e a barátnőm igent mondasz? – kérdezte meg reménykedve.

-Ha normálisan kérdezed meg, ahogy azt illik. – ment oda papájához a szatyorért.

Belepakolták a csomagtartóban lévő dolgokat a szatyorba és bevitték őket a konyhába. Beta első dolga a szobájába vezette, hogy kényelmes ruhát vegyen fel, ami egy rövidnadrág és egy haspóló volt. Amint bement a konyhába szó nélkül látott hozzá először a méteres tésztához. Ákos szófogadóan és pontosan hajtotta végre Beta utasításait. Kis dolgokat csinált csak, de segítségnek tökéletes volt. Beta kívülről tudta mind a két süti receptjét, annyiszor csinálta már ezt a kettőt. A két tésztát formába öntötte, majd beraktam a sütőbe. Amíg az sült a brownie tésztájához látott hozzá. Formába öntötte azt is és a megyek beletétét Ákosra bízta miután elmondta milyen távolságra tegye őket. Mire megcsinálta a métereshez a krémet, addigra már meg is sültek a piskóták. Ákosra bízta a felvágást míg ő elkezdte összetapasztani őket. A megsült meggyes browniet szintén Ákos vágta fel. Beta már csokit olvasztotta, mikor hangos zaj ütötte meg a fülét. Ijedten nézett segítője irányába, akinek lábai előtt egy tányér hevert darabokra törve lábán pedig Kópé morgott.

-Mi történt? – jött be a konyhába Joe.

-Bocsánat. – kért bocsánatot a tányér miatt – Véletlenül volt. Kópé a nadrágomra harapott, megijedtem és véletlenül elejtettem a tányért amire a süteményt akartam tenni. – magyarázta el a történteket.

-Már bánom, hogy elhoztam, ezt a kutyát. Amióta itt van minden nap nyálas a papucsom. – mérgelődött Joe.

-Pedig aranyos. – szedte le Beta Ákos lábáról a jószágot.

-Ja, biztos azért harapta meg a nadrágom és morog rám minden alkalommal. Utál engem. - morgolódott Ákos is.

-Biztos éhes és így jelez. – adott neki enni amihez hozzá is látott - Nem a lábadba harapott úgyhogy nem utál. – nyúlt a seprűért összesöpörni a törött tányér darabját.

-Majd én megcsinálom – fogta meg Ákos is a seprűt.
Joe persze erről az alkalomról is csinált egy fotót úgy, ahogy már korábban is készített a sütés során. Elfogadta Ákost, de féltette unokáját és pont, ezért nem mondja el nekik. Beta végül is átadta a takarítást, mert megérezte a gázon felejtett odaégett csoki illatát.

-Jebati. – káromkodta el magát.

-Mi? – nézett rá értetlenül Ákos. Már korábban is hallotta, de nem tudta mit jelent.

-Semmi. – mosolygott rá. Az égett csokira engedett vizet és másikat kezdett el olvasztani

-B@ssza meg. – hangzott a nappaliból Joe hangja.

-Te hallgatódzol? – kérdezte meg Beta a nyilvánvalót – Kész. – kapcsolta le a gázt az olvasztott csoki alatt – Hozd ide a métereseket. – adta ki az utolsó utasítást a sütés alatt. Óvatosan ráöntötte a csokit és betette a hűtőbe dermedni. A sok mosogatni valót a gépbe rakta be. Szokott mosogatni, de ha sok van, azt mindig a gépbe rakja. Gyorsabb és egyszerűbb is.

-Isteni. – mondta Ákos teli szájjal.

-Először inkább nyeld le. – mondta nevetve Beta, amit a csengő szakított félbe – Ki lehet az? – kérdezte az ajtóhoz sétálva. Kinyitotta és meglepődve vette észre, hogy a kapu előtt barátai állnak. – Gyertek be, nyitva van. – gyorsan visszasietett a konyhába és mielőtt beértek volna csomagolt el sütit. Küldeni akart Ákos családjának, ha már segített neki, de ha nem rakja el most, akkor nem marad semmi.

-Süti. – hallatszott Betti lelkes hangja és amint beért már el is vett egyszerre kettőt. A nappali ajtajából Joe köhögése hallatszódott. – O-o. – húzta el a száját – Hogy van? – kérdezte behúzott nyakkal. Válasz nem érkezett, Joe morogva ment be a nappaliba. – Még mindig nem bír.

-Kinti cipővel trappoltál be köszönés nélkül és engedély nélkül vettél el egyszerre két süteményt, amiből ő még nem is evett. – mondta el Beta miért morog jelenleg papája. Magában elég viccesnek találta, ezt az egészet.

-Már úgyse fog bírni. – vett el egy harmadik süteményt.

-Nem illik kibeszélni a másikat. – mondta Joe a nappaliból.

-Megyek és felkötöm magam. – csúszott le a székben mire elkezdtek nevetni.

-Elhoztam a pótolni valókat. – jelentette ki mosolyogva Dalma.

-Még az előzőket se másoltam be, Inkább lefotózom, ezt is. – sóhajtott fel gondterhelten.

-Menő a hajad. – jegyezte meg Marcell mire a többiek is helyeslően bólintottak.

-Igazából ez a természetes. – nevette el magát. A többiek értetlenül néztek rá, mert ezt nem tudták.

-Attól még jól áll. – jelentette ki Zita egyetértve a barátjával.

-És mi volt a tárgyaláson? – kérdezte Betti.

Beta kivette a hűtőből a méterest és felvágta miközben elmesélte a történteket. A többiek csendben hallgatták végig. Betti próbált a méteresből venni, de Beta mindig rácsapott a kezére míg nem tett el abból is Ákos családjának és nem vitt a nappaliba papájának süteményt. A barátai hatig maradtak és mindenről beszéltek, ami szoba került. Sokat nevettek és majdnem az összes süti elfogyott közben. Mindig volt min nevetniük. Ákost Beta kérésére papája vitte haza. Nem akarta, hogy egyedül sétáljon, mikor nemrég került le a gipsz a lábáról és még cipelnie is kellett amit családjának küldött. Beta, addig csinált bundás kényért és a fürdőbe ment elvégezni esti teendőit. Amint visszaért papája megvacsoráztak. A szobájában elkezdte bemásolni a pótolni valókat amikor hajnali egy óra után végzett. Szuper maradt kemény öt és fél órája aludni az ébresztőig.