Együtt //befejezett//

LXVII.

Nem sokkal később Ákos csengetett. Az utolsó órája után egyből ide jött. Beta széles mosollyal az arcán engedte be és ölelte át. Ákos mosolyogva viszonozta ölelését a hajába puszilva. Bementek Beta szobájába, letelepedettek az ágyra, majd gondtalan beszélgetésbe kezdtek. A háttérben halk zene szólt. Néha-néha elcsattant egy-egy csók, vagy ártalmatlan puszit nyomtak a másik arcára. Ákos egyik kezével folyamatosan Beta hasát simogatta. A kék, zöld foltok már halványodni kezdtek, amit mindketten örömmel nyugtáztak. Két óra telt el, mikor Beta hasa hangos korgással jelezte, hogy éhes. Persze ez nem meglepő, mivel eddig a rántotthúsos szendvicsen kívül nem evett mást.

- Gyere, menjünk ki enni. – húzta fel Ákos.

- Csinálni kéne valamit, amiből vacsorára is lenne kaja. – tanácstalanul állt meg Beta a hűtő előtt.

- Palacsinta. – nézett rá kérlelően Ákos.

- Szereted? – kérdezett rá a nyilvánvalóra.

- Mégis ki nem szereti. – nevetett fel miközben a hasát simogatta és körbe nyalta a száját. Ilyenkor olyan, mint egy gyerek.

Beta elmosolyodott rajta és hozzálátott a palacsinta tészta kikeveréséhez szigorúan figyelve, arra hogy ne gondoljon anyjára, aki sokszor várta reggelinél palacsintával az asztalon. Imádta, főleg a lekvárost. A lekvárról szintén az anyja jutott eszébe, akivel minden évben, minimum három ízűt készítettek. A távozásuk után se palacsintát, se lekvár nem evett. Mostanáig. Ákos az a személy, aki visszahozza életébe azokat a dolgokat, amiket régen szeretetett. Nem tudatosan teszi, mégis eléri és ennek köszönhetően nyeri vissza eredeti személyiségét. Ákos, az a személy az életében aki újraindította. A telefon újraindítás után, ugyanazokat tudja, mint előtte, de a probléma eltűnik. Ugyanaz, de mégsem, mert később megint újra kell indítani, vagy ugyanaz, vagy más miatt. Ugyanígy érezte magát Beta. Mintha újra indult volna az élete. Ugyanazokat szereti, de a probléma miszerint a szüleit elvesztette, kezd halványulni. Nem fog eltűnni a semmiben, de egy időre megfeledkezhet róla. Ez az idő, idővel minél hosszabb lesz és . . .

- Mi a baj? – törölte le Beta arcán az elszabadult könnycseppet.

- Csak eszembe jutott valami. – törölte le durván az arcát hátat fordítva Ákosnak. Fel sem tűnt neki, úgy elmerült gondolataiban.

- Én örökre itt leszek neked. – ölelte át hátulról a derekát a vállára támasztva az állát.

Beta legszívesebben hevesen megrázta volna a fejét, hogy ne ígérjen olyat, ami nem biztos. Ákos nem jelenthette ki biztosra! Nem, ígérhette meg, hogy örökre vele lesz, mert nem tudja előre a jövőt! És a jövő bármit hozhat. Bármikor elveszítheti, egyik pillanatról a másikra, ahogy a szüleivel is történt. Legszívesebben hevesen megrázta volna a fejét, hogy ne ígérjen olyat, ami nem biztos, de helyette, csak bólintott. A csendet választotta a tiltakozás helyett és élvezte a pillanatot. A pillanatot mikor ők együtt vannak és a szeretett pasija hátulról öleli magához.

- Szeretlek. – suttogta halkan Beta. Ákos mosolyogva csókolt bele a nyakába, kifejezve, hogy ő is szereti. Beta vele szembe fordult és egymás szemébe néztek. Kiolvasták egymás tekintetéből az érzelmeket.

- Megcsinálod a palacsintát? – kérdezte az arcát simogva.

- Persze. – egyik kezével megfogta az arcát, míg a másik oldalra egy puszit nyomott, majd folytatta a tészta kikeverését.

Perceken belül már két palacsinta sütővel sütötte ki őket. Ákos csodálattal nézte kecses alakját. Minél több mindent látott belőle, annál jobban szerette. A valóságban ők ketten voltak a konyhában, de a képzeletében gyerekek szaladgáltak az asztal körül. Minimum három. Mindig is nagy családra vágyott és most úgy érezte, megtalálta azt a személyt, akivel szívesen megvalósítaná, ezt az elképzelt jövőt.

- Fel tudod dobni? – kérdezte meg kíváncsian. Beta tettekkel válaszolt. Szó nélkül dobta fel magasra az egyik palacsintát, ami a palacsintasütő közepére érkezett vissza. – Azta. – tapsolta meg örömében.

- Nem olyan nagy szám. – mosolygott rá Beta. Ákos épp tiltakozni akart, hogy az anyjának nem a közepére érkezik, úgyhogy igenis nagy szám, de Dalma beelőzte.

- Na, persze. Én még feldobni se tudom. – csent el egy kész palacsintát, amit nutellával kent meg.

- Nyugodtan, szolgáld ki magad, míg én ma alig ettem. – morgolódott Beta.

Ákos összehúzott szemekkel nézett rá a mondat vége miatt. Többet eszik, mint mikor megismerte, de még mindig kevesellte. Sóhajtva rázta meg a fejét, felállt, odasétált és kivette a kezéből a spatulát.

- Majd én befejezem, te addig kezdjél el enni. – utasította kedvesen.

Beta hálásan nézett rá és szófogadó kislányhoz méltóan leült az asztalhoz enni, miután kihozott a spájzból egy üveg házi készítésű lekvárt. Míg Beta elkezdett enni, addig Ákos folytatta a palacsinta sütést, de csak eggyel. Kettővel nem tudta csinálni. Hamar kisütötte a maradék tésztát, amik egy kicsit vastagabbak lettek, de az ízük ugyanúgy tökéletes volt.  Leült hozzájuk enni és hét darab palacsintáig meg sem állt. A lányok elképedve néztek rá, mert Dalma négyet, míg Beta hármat tudott megenni.

- Mi az? Éhes voltam és ez meg isteni volt. – simogatta meg a hasát hatra dőlve a székben.

- Én is, mégse bírtam háromnál többet megenni. – rázta meg a fejét – Egészségedre. – vont vállat mosolyogva. Az idő hat órát mutatott, ami annyit jelentett, hogy megérkezett Joe.

- Sziasztok. – köszönt a fiataloknak és döbbenten nézte az asztalon lévő palacsintát.

- Milyen napod volt? – kérdezte mosolyogva Beta.

- Laza. Futtattam a fiúkat a holnapi meccs miatt. – kezdte el készíteni a szokásos turmixát.

- Ez az a meccs amin szeretnéd, hogy ott legyek? – kérdezett rá visszaemlékezve, mikor még szeptemberben megemlítette.

- Örülnék neki. – bólintott helyeslően – Még egyszer sem láttad ahogy nyerünk. – húzta ki magát elégedetten.

- Azt se ahogy veszítettek. – mondta, arra utalva, hogy még egy meccset se látott. Szünetekben jött látogatóba, mikor a papája is ráért és minden időt együtt tudnak tölteni. Így sose jött, akkor mikor meccs volt.

- Szóval eljössz? – kérdezte meg Joe.

- Persze. Hánykor is kezdődik?

- Egykor, itt lesz helyben. – tette hozzá.

- Holnap péntek, nyolc órám lesz, az utolsó kettő pedig biológia. – húzta el a száját.

- Szóval nem jó. – jelentette ki papája.

- De, majd beszélek a tanárral. Biztos meg fogja érteni. – bólogatott magát is rábeszélve, hogy két izgalmas biológia helyett, egy unalmas meccset nézzen.
- Nem kell. Tudom, hogy mennyire fontos neked. – kócolta össze a haját.

Beta bólintott, de magában elhatározta, hogy el fog menni megnézni őket. Jár meg szakkörre is. A tanárja órákon kívül vállalta a felkészítést az előrehozott érettségire, így ez miatt sem kell aggódnia. Semmi baj nem lesz abból, ha egyszer kihagyja. Dalma úgyis végig szenvedi a kihívás miatt, így az anyag meg lesz neki. Ákos még egy kicsit ott maradt, majd hazament. Távozása után Beta elvégezte az esti rutinját és a szobája vonult. Perceken belül Dalma ment be hozzá, nasikkal felszerelkezve.