Együtt //befejezett//

XIII.

A srác másik két lánnyal beszélgetett már. Az egyiket Evelinnek hívják. Ő a testesebb lány, akinek bár szép arca van, de nem az esete. Neki mindig is a véknyak jöttek be, ahogy sok más ilyen korú fiúnak. Nem is lepődött meg, mikor elmondta neki, hogy felvágta a karját egy szerelmi csalódás és a folytonos piszkálódás miatt.

A másik lány Zita, egyik haverja barátnője. Ő már vékony volt és már régóta ismeri. Valami gyomor betegsége volt. Nem jegyezte meg a betegsége nevét. Annyit tudott, hogy megműtötték és most már elvileg minden rendben. Többször látogatta meg, míg ide nem került ő is.

Ránézett a lábára és eszébe jutott mi történt vele. Deszkázni voltak, mikor egyik haverjával hülyéskedtek. A haverja játékosan meglökte, mire alóla kigurult a deszka és ő leesett az ugratóról. Eltört a térde és több izom is meghúzódott a lábában. A haverja azóta már többször is bocsánatot kért tőle és ő nem haragszik rá. Benne volt a hülyéskedésekben. A lökdösődés náluk már megszokás. Az hogy ő leesett és így járt, meg a figyelmetlenség oka, ami az ő hibája. Nem kellett volna annyira a szélén állnia, pláne nem a deszkán.

Halk nyöszörgés hallatszódott a csendes szobában. Joe és a fiú is a hang irányába kapta a fejét. Beta kezdett el ébredni a fejét fogva. Lassan kinyitotta a szemét, amit először vissza csukott, majd sikerrel járt. Körbe nézett hol van, de nem volt ismerős neki a hely. Bal oldalára nézett, ahol három ágyat látott az utolsón egy integető fiúval. Felemelte a kezét köszönésként, de le is ejtette. Túl gyengének érezte magát. A másik oldalra nézett, ahol örege aggódó arcát pillantotta meg.

- Mi történt? – kérdezte Beta.

- Hogy vagy? – kérdezte Joe unokájával egy időben.

- Szörnyen fáj a fejem. – válaszolt először a fiatalabb és mikor megszólalt volna az idősebb kinyílt az ajtó.

- Meghoztam a mankókat. – nyújtotta Joe irányába, aki az utolsó ágyon fekvő irányába mutatott. Az ápolónő mérgesen nézett a fiúra. Tudta, hogy van mankója és tudja is használni.

- Mindjárt szólok a doktor úrnak, hogy felkelt a fiatal hölgy. – mosolygott rájuk mikor észre vette, hogy felkelt a lány, majd távozott a mankókkal. Joe értelmetlenül nézte miért viszi el őket, de jobban érdekelte Beta, így nem foglalkozott vele.

- Reggel hiába keltettelek nem keltél fel. Behoztalak a kórházba. Kiderült hogy alul táplált vagy és kevés folyadékot ittál. Ki vagy száradva. Lázad is volt. Az orvosnak feltűntek a duzzadt szemek és a kötés a csuklódon. Odaadta egy pszichológus elérhetőségét. – mondott el mindent szép lassan. Beta az utolsó mondatra más irányba nézett. Nem akart orvoshoz menni és többet kórházba jutni. Kellett neki ez, hogy egy kicsit észhez térjen.

- Adj egy hónapot, ha addig nem látsz semmi fejlődést elmegyek a dili dokihoz. – Joe gondolkodott, majd bólintott.

- Abban az esetben várom meg az egy hónapot, ha tényleg látom a változást. Ha még egyszer ide kell téged hoznom, csak azt fogom megvárni, hogy magadhoz térj és rögtön viszlek hozzá. – Beta a kisujját nyújtotta, amit összekulcsolt papájáéval. Mindketten tudták, hogy megegyeztek.

Bejött az orvos a kórterembe és rosszallóan nézett a fiára. Beta ágyához sétált és a korllapját kezdte el nézni. Hiába látta el ő, annyi beteg volt, hogy nem jegyezte meg miért van itt. Elmondta ő is miért került kórházba, majd belekezdett abba mi fog következni.

- Megnézem a lázad és ha minden jól megy, holnap reggel elhagyhatod a kórházat. – fejezte be, majd Ákosra nézett és vissza. Haragudott rá, amiért fölöslegesen tartott fel egy ott dolgozót. Beta mellé lépett és elkezdte megmérni a lázát. - Hogy érzed magad? – kérdezte meg kedvesen az orvos.

- Gyengének és fáj a fejem. – nézett fel rá Beta.

- Fejfájásra tudok adni gyógyszert. A gyengeség ellen nem tudok mit tenni csak te. Ez nem tartozik közé. – mutatott a lány csuklójára.

- Nem mély. – szegte le a fejét. Sejtette, hogy az orvos majd meg akarja nézni és nem lepődött meg mikor megkérdezte. Előre elhatározta, hogy megmutatja. Ha nem tenné, akkor örege jobban aggódna és a végén még nem várná meg az egy hónapot.

- Megnézhetem? – Beta szótlanul emelte fel a karját. Az orvos leült a másik ágyhoz tartozó székre. Joe is figyelmesen nézte mert még ő sem látta és most alkalma nyílt rá. Az öreg figyelme pattanásig feszült, mikor az orvos hamarabb vette ki a lázmérőt, mint nézte meg a vágást.

- Egy kis hőemelkedés, ezért is fájhat a fejed. – osztotta meg az információt. Levette az összes kötszert és jó alaposan megnézte. Óvatosan meg is nyomta és egy kicsit meghúzta a vékony bőrt. Meggyőződött róla, hogy tényleg nem mély és semmi fertőződésre utaló jelet nem vett észre. Látta a napbarnított bőrön a sárga krémet egy-két helyen.

- Tényleg nem mély és jól lekezelted. Több ilyet ne csinálj, ennek is nyoma fog maradni, mely emlékeztetni fog a történtekre. – Beta összeszorította a szemét, de még így is kifolyt pár könnycsepp. Az orvos aggódva nézett hozzátartozójára. Joe az ajtó fel biccentett. Felállt a két felnőtt és kimentek.

- Hagyd egy kicsit szabadon. – mondta és beadott neki egy fájdalomcsillapítót. A kórteremből Joe után távozott. Az ajtó bezárult mögöttük és Joe megválaszolta a fel nem tett kérdést.

- Árva lett. Június végén veszítette el a szüleit autóbalesetben. Ő nem volt velük, de telefonon keresztül hallott mindent. – majd elmesélt minden részletet, ami eddig történt.

- Fogadja őszinte részvétem. A pszichológus elérhetőségét oda adtam, ha gondolja hívják fel. – nyomta meg az utolsó két szót.

- Már megbeszéltük. Egy hónapot kért. – az orvos bólintott, majd távozott. Sajnálta a lányt és csak reménykedni tudott, hogy a fia nem kérdez semmit. Délután kettőkor végez, de este tízre jön ügyeletbe. Nem akar azért a gyerekekhez menni, mert a fia rossz kérdést tesz fel és a lány sírni fog. Ha felmegy a láza még holnap sem engedheti ki. Joe visszament a kórterembe.

- Beta. – állt meg mellette. Unokája felnézett rá így folytatta. - Én hazamegyek. El kell intéznem valamit. – jutott eszébe mit beszélt tegnap Csongorral. Kutyát akart venni. Az is eszébe jutott hogy az asztalon hagyta a palacsintát.

- Jól van. Hozol estére és holnapra másik ruhát? Ez már tegnap óta rajtam van. – mutatott az ünneplőre. Ákos fél füllel hallgatta őket. Feltűnt neki mindkét személy különös akcentusa. A férfié egyértelműen angol volt, de a lányét nem tudta.

- Persze. Maximum két óra. Szia Beta. – puszilta homlokon.

- Szia. – az örege távozása után becsukta a szemét, hogy pihenjen. Csattanást hallott a szoba másik végéből, mire ijedten nyitotta ki a szemét és nézett a hang irányába. A gipszes lábú fiú a mankót emelte fel a földről.