Együtt //befejezett//

VI.

- Ideje haza menni és enni valamit. Kettőkor kezdődik az évnyitó és el kell készülnöd. – a lány némán bólintott és pár szatyrot fogva elindult a parkoló felé.

Egész végig arra koncentrált, hogy ne gondoljon semmire. Tudta, arról szülei jutnának az eszébe. Nem akar megint, olyan helyen sírni, ahol más is látja. A kocsiban lévő út csendesen telt el. Egyikük sem szólalt meg. Beta gondolkozott, hogyan tartsa fenn az erős lány látszatát? Főleg akkor, ha valaki a családjáról kérdez. Nem törhet meg újra más, mások előtt, hogy elsírja magát. Joe papája azon gondolkozott mi lenne jó ebédre?  Tud főzni egyszerű ételeket, és az unokája meg a nehezebbeket is megcsinálha, de már nem lenne elég idő elkészíteni. Maradt a rendelés, amivel van egy kis baj. Ott is el kell készíteni és a nagy tömeg miatt biztos csúszni fog a szállítási idő. Bemennek valahová enni, akkor szintén idő míg elkészül és még az elfogyasztása is időbe kerül. Szendvicset nem ehetnek ebédre. Beta, így is alig eszik. Egy ötlete maradt, ami biztos étel, időben kész, és az unokájának is van ideje elkészülni. A ház előtt leparkolt és kiszálltak.

-Menj el készülődni. Én addig elintézem az ebédet. – bólintott és eleget tett nagyapája kérésének.

A cuccait a nappaliba tette le. Addig úgyse tud ezzel foglalkozni, míg meg nem jönnek a bútorok. A szobájában az egyik sporttáskából kivett egy fekete szoknyát, és egy fehér alkalmi felsőt. Utálja az ingeket és nem fogja felvenni. Megkereste a fekete magassarkúját is. Még fekete szalagokat is talált. A fürdőbe átment a ruháival. Gyorsan lefürdött, hajat mosott, megtörülközött, és felvett egy köntöst. A haját megszárította és a hajvasalót elő véve kivasalta gyűrű göndör haját, majd szépen begöndörítette. Elöl egy-egy tincsbe belefonta a fekete szalagokat. A befont tincseket hátra tűzte, a szalagokat masniba kötötte. Felvette az ünneplőét. A szobájában befújta magát kedvenc parfümével és nyakába akasztotta szíves nyakláncát. Szüleiről volt benne kép. Belepakolt pár dolgot fekete kistáskájába és a cipőével együtt kivitte a kézben. Míg Beta készülődött, addig papája telefonált. A suliban lévő büfé ugyan zárva van a mai nap, de az ő kérésére csinálnak két hamburgert, amit el tudnak fogyasztani az ünnepség alatt. Nem a legegészségesebb kaja, de most ez nem számít. Felhívta Beta osztályfőnökét is. Megkérte a nőt, hogy a teremben találkozzon az osztálytársaival, ne az ünnepségen. Az osztályfőnök persze először ellenezte, de mikor azzal érvelt, hogy a kamaszokat jobban érdekelné egy új tanuló érkezése, mint egy beszéd rögtön belement az ötletbe. A bútor szállítók felhívták, hogy három órára érkeznek, pont mikor nem lesznek otthon. Ennyit arról, hogy pár napot késnek. Nem örült a hírnek, de nem tudott mást tenni, azon kívül, hogy azt monda jól van. Megkérhetett volna valakit, hogy legyen itt, de ők nem tudták volna mit hova rakjanak. Úgyhogy ki kell találnia valamit, hogy legyen itthon és tudja haza hozni az unokáját.

-Kész vagyok. – hallotta meg Beta hangját. Irányába fordult és mosolyogva nézett végig rajta.

-Gyönyörű vagy. A hajad is szépen megcsináltad. – dicsérte meg. Erősen koncentrált rá, hogy mindent észre vegyen a lányon. Nem hagyhat ki semmit. Kétszer nézte meg unokája arcát, hogy biztosra menjen nincs rajta smink. A legapróbb részletre is figyelni akart. Nem engedhetett meg magának egyetlenegy hibát sem, mert akkor Beta eszébe jutna anyja, ki mindig mindent észrevett.

-Köszi. – köszönte meg. Az örege rá is tért a telefonon beszélt dolgokra.

-A suli büféjébe készítenek nekünk két hamburgert. Azt az ünnepség alatt meg tudjuk enni. Az osztállyal a teremben fogsz találkozni. A bútoraid háromra jönnek, úgyhogy haza kell jönnöm. Nem tudom, hogy hozzalak haza. – Beta nem tudott, erre a házra otthonaként tekinteni, akárhogy szeretett volna. Vágyott az előző életére. Jobban, mint bármi másra. Akkor még a szülei éltek.

-Majd sétálok. Esetleg jelentkezhetek a kosár csapatba is. – gondolkodott el, mert őszintén megvallva nem akart sétálni.

-A jelentkezések, legyen szó bármiről, holnap történnek meg. Ma csak lapot tudsz kérni, amit kitöltve vissza kell vinned. Akkor bekerülsz egy válogatásba, ha ott jól teljesítesz, akkor bekerültél. Ünneplőben ne sétálj. Rád fog sülni a ruha a szeles időben. – próbálta elviccelni tudva, hogy Beta nem szokott fázni. Unokája azon kevés emberek közé tartozott, akik mínusz 10 fokban sem fáznak egy bőrkabátban. A lány nem nevetett, de az arcán észrevehető volt egy halvány mosoly, napok óta először. Talán nincs minden elveszve. Újra láthassa még mosolyogni, talán nevetni. Talán.

-Értem. Mikor végeznek? – érdeklődött .

-Körülbelül egy óra, lehet hogy másfél. – gondolkodott el, mert ő sem tudta.

-Oké, megoldom. Majd szétnézek a suliban. Viszont ha nem indulunk akkor nem tudjuk megenni a kaját az ünnepség végére. – nézett a falon lévő órára, amin negyed három múlt.

Gyorsan belebújt a cipőbe. Elhagyták a házat, beszálltak a kocsiba és elindultak Beta új iskolája felé. Kocsival olyan 10 percbe telt, úgy hogy nem tartották be a sebesség határt. Amint megérkeztek az udvaron lévő ünnepséget nagy ívben elkerülve az épület felé vették az irányt. Ott a büfét célozták meg. A hamburger ott várta őket a büfés férfival együtt.

-Helló. – fogott kezet a két férfi.

-Köszi a kaját. – köszönte meg Beta papája

-Nincs mit. Ő az unokád? – bólintott a lány felé mosolyogva.

-Igen. – nézett rá büszkén.

-Beta. – mutatkozott be kissé flegmán.

-Ádám, tegez csak nyugodtan a jövőben. – tudta mi történt, és direkt nem hozta szóba. Látta a lányon, mennyire megviselik a történtek. Beta bólintott, majd enni kezdett. A felnőttek beszélgetésbe kezdtek, Beta pedig próbált minél többet megenni, még akkor is ha nem kívánta. Tisztában volt vele, hogy nem normális az utóbbi időben a élelem bevitele. Szerette volna vissza szerezni, azt a pár kilót, amit leadott. Jó ha eléri az ötven kilót, ami igen kevés egy 17, lassan 18 éves lánynak. Ki akart gyógyulni a gyászból. A férfiak beszélgetése közben meghallották a bejövő diákok hangját.

-Hol a termem? – kérdezte meg. Számított rá, hogy örege tudni fogja a választ. Joe papája lenézett a lány hamburgerére, amiből alig hiányzott öt harapás. Nem örült neki, de a semminél még mindig több.

-Második emeleten a folyosó végén az utolsó ajtó jobbra. – válaszolta is meg.

-A folyosón jobbra kell mennem, vagy a folyosó végén jobb oldalt a terem? – kérdezett rá értetlenül.

-Mindkettő jobb. – bólintott és elindult a megadott irány felé.

Szóban nem köszönt el, de a bólintást annak szánta. Mire felért a folyosókon síri csend volt. Az ajtóhoz ért és megállt előtte. Halk női hang hallatszódott ki. Mély levegőt vett, majd lassan kifújta.

-Csak játszd meg magad, ahogy mindenki szokta. – lassan felemelte a kezét és bekopogott. A hang megszűnt és csönd lett. Benyitott. Határozott léptekkel indult el mosolygó osztályfőnöke felé. - Jó napot, sziasztok. Beta Fray vagyok. – mutatkozott be kezet nyújtva a tanárnak.

A név hallatán az utolsó padsorban egy fiú kapta fel a fejét. A másik padban ülő szőke lány felfigyelt a fiú mozdulatára. Értetlenül nézett megdöbbent arcára.