Együtt //befejezett//

XCII.

Otthon Beta bevonult a szobájába és kulcsra zárta az ajtót. Egy ideig csendben ült a földön az agynak dőlve a bőröndöt nézve. Nem érezte magát késznek, arra hogy visszamenjen, mégis volt benne egy kis öröm. Kimehet a temetőbe és találkozik azokkal akiket ott hagyott, mikor ők képesek lettek volna magukhoz venni. Adele és a férje. Mi van, ha a volt osztálytársaival is találkozni fog? Vagy a volt pasijával, akivel nem szakított, mégse keresték egymást mikor elköltözött onnan. Van rá esély, hogy ne találkozzon egy ismerősével sem? Ráadásul ott a videos és a fotós is. Legyen önmaga, úgy hogy minden lépését figyelik. Lehetséges ez egyáltalán? A gondolatait hangos zenével nyomta el és inkább a bőrönd tartalmát kezdte el nézni. Volt benne minden. Fehérneműktől kezdve egészen kabátig, amiből kettő is volt. Még a selyem és csipkés háló ruha se maradhatott ki, amiket ő utált most mégis fel kell vennie. Az igazat bevallva az összes jól nézett ki, de mind volt az ő stílusa, viszont ez most háttérbe szorul. A lényeg a jó videó és a ruhák reklámozása. A bőrönd mellé előkészítette a saját bőröndje felső részét, amibe a tisztálkodási cuccait tette. Az ő bőröndje bordó, míg a kapott fekete, de jelenleg ez érdekelte a legkevésbé, így nem foglalkozott vele. Szerencsére még törülközőt is kapott és azt tud kérni ott is, úgyhogy azt nem kell vinnie. Mondjuk tisztálkodási szereket is tudna kérni, de azoknál ragaszkodik a sajátjához. Még elkészített egy kis táskát, amiben a repülő útra való dolgai voltak. Amint elrakta az összes cuccát kiment a szobájából és egyből találkozott Ákossal, aki az ajtója mellett ült.

- Hát te? – kérdezte Beta meglepetten miközben leült mellé.

- Kopogtam , de valószínűleg nem hallottad a zenétől, az ajtó meg zárva volt, úgyhogy megvártalak itt. – nézett rá – Hogy vagy?

- Jól? – kérdezett vissza.

- Igaz, hülye kérdés volt. – mosolygott rá – Haragszol rám? – Beta értetlen tekintete miatt folytatta – Amiért azt javasoltam papádnak, hogy látogass haza. – Beta lehajtotta a fejét és úgy válaszolt.

- Nem. Nem haragszom, de nem tudom, hogy menni akarok-e? Félek tőle, hogy mi vár ott? – talán el kéne mondania a pasid dolgot. Gondolta magában.

- Ott leszek melletted. – karolta át a vállát a karját simogatva.

- Ákos. – nézett rá – Azt hiszem valamit el kell mondanom amiről tudnod kéne. – Ákos teste megfeszült, de bólintott.

- Mondd csak. – biztatta, de nem volt benne biztos, hogy hallani szeretné.

- Először is szeretném elmondani, hogy nekem semmit sem jelentett, úgy ahogy most sem.

- Volt köztetek valami? – kérdezte meg összeszorított fogakkal.

- Kivel? – nézett rá értetlenül.

- Martinnal. – szűrte ki fogai között a nevét. Már az említésre féltékeny, ha történt köztük valami nem tudja, mit tegyen.

- Dehogy is. – mosolygott rá – Ő csak egy barát. – Ákos valamennyivel megkönnyebbülten sóhajtott egyet.

- Akkor rosszabb nem lehet. Mondd csak nyugodtan. – biztatta őt is meg magát is.

- Otthon, vagyis Horvátországban, nekem ugye több barátom is volt és öhm . . . – akadt el.

- Igen, ezt tudom. Folytasd. – simogatta meg az arcát. Beta bólintott egyet,majd lassan kifújta a levegőt.

- Az utolsó a nyáron volt, még mielőtt ide költöztem volna. – Ákos biztatóan bólintott – Nos . . . hát én . . . vagyis mi . . . nem mondtuk ki, hogy szakítunk. – húzta el a száját. Ákos a fejét rázva nézett rá.