Együtt //befejezett//

XCVIII.

A vásáron töltött további két órában csináltak közös képeket és sok finomságot megkóstoltak. Még körhintára és óriáskerékre is felültek. Rengeteget nevettek és pár apró csókot loptak egymástól. Tökéletes volt minden. Hatalmas mosollyal az arcukon mentek haza. Elvégezték az esti teendőiket és aludni tértek. Másnap reggel Beta kelt fel hamarabb, így most ő készített ágyba reggelit, ami gofri volt.

- Jó reggelt. – keltette fel az arcát simogatva.

- Én miért nem kapok puszikát? – kérdezte Ákos álmosan. Beta nevetve árasztotta el a kért puszikkal. – Sokkal jobb.

- Készítettem reggelit. – tette le elé.

- Felvágsz a konyhai tudásoddal.

- Nem, de most először keltem fel hamarabb, mint te, így különlegessé akartam tenni. Nem ízlik? – kérdezte aggódva.

- De, nagyon finom lett. – mondta miközben már a másodikat ette – Te nem eszel?

- Ettem, miközben csináltam.

- Mi a mai terv? – kérdezte mosolyogva.

- Még nincs. – gondolkodott el - Papát ki kéne kísérni a reptérre.

- Rendben. Eszembe jutott valami, amit csinálhatnánk ma? – húzta el a száját félve a reakciótól.

- Kezdek félni.

- Nem kell, ha nem szeretné, akkor nem megyünk. – Beta bólintott, így folytatta – Tudom, hogy sok minden történt mostanában, de mi lenne ha, megismerném a szüleidet.

- Ezt nem egészen értem. – rázta meg a fejét.

- Elmehetnénk oda, ahol ők ismerkedtek meg, vagy ami fontos volt az életükben.

- Hát, nem is tudom. – hajtotta le a fejét.

- Mint mondtam nem muszáj, de szerintem segítene, ha visszaemlékeznél, arra milyenek voltak együtt, akkor talán arra gondolnál, hogy legalább most is együtt vannak. Persze, így is fognak hiányozni, de . . .

- Így nem csak a hiányukra gondolnék. – fejezte be a mondatát elgondolkodva.

- Végig fogni fogom a kezed és bármikor abbahagyhatjuk. – próbálta biztatni.

- Legyen. – fújta ki akadozva a levegőt – Papa fel óra múlva indul, addig készüljünk el. – mondta, mert látta, hogy befejezte a reggelit.
A tegnapihoz hasonlóan egymásnak háttal készültek el. Ákos vezetett ki a reptérre az ideiglenes kocsijával, megvárták míg Joe felszállt a géppel, majd a Saint Hildegard Hotelhez mentek.

- Ez gyönyörű helyen van.

- Igen. – nézett a tengerre – Anyum itt dolgozott a recepción. Apum meg itt szállt meg a turnéján. 

- Elkerülhetetlen volt, hogy találkozzanak. – jegyezte meg Ákos.

- Igen. A meglepő az, hogy apunak nem a bejelentkezéskor tetszett meg anyu, hanem mikor látta, hogy piszkálják és megpróbálta megvédeni magát.

- Gondolom közbelép.

- Igen. Ő védte meg. – mosolygott el – Anyum megköszönte és innen indult el az egész. – nézett fel rá – Be akarsz menni. Mai napig tudom melyik szobába szállt meg apu. Ott ni. – mutatott fel a harmadik emeletre, jobbról a második ablakra.

- Bemehetünk, ha szeretnél, de nem biztos, hogy örülnének nekünk. – utalt arra, hogy csak szétnéznének.

- Igaz. – bólintott – Akkor mehetünk tovább. – indult el a kocsi felé – A legelső randijuk a Shookolat kávézóban volt. – szálltak ki fél órával a kávézó előtt – A helyszín apu ötlete volt. Sokat beszélgettek itt, majd innen anyu albérletéhez mentek.

- És meglettél te? – kérdezte viccesen nevetve.

- Voltaképpen igen. Nem tudni mikor, de eléggé az elején fogantam meg.

- Egy kalandból. – állapította meg.

- Igen, de a legszebből. – tette szívére a kezét – Beülünk ide? – nézett rá kérlelőn.

- Persze, de neked kell beszélni. - mondta Ákos, mert nem tudta itt beszélnek-e angolul.

- Azt valahogy gondoltam. – nevetve húzta be a kávézóba.

Szerencsére volt szabad asztal, így tudtak kérni egy-egy sütit és egy-egy bögre krémcsokit, mivel egyikőjük sem kávézott. Kellemesen beszélgettek sablonos témáról, mint a tél, a tenger, a közeledő ünnepek. A következő állomás értelemszerűen Beta anyjának az albérlete volt, ahová megint nem mentek be.

- Apum kijelentkezett a szállodából és a turné hátralévő idejében itt lakott.

- Milyen hosszú volt a turné? – kérdezte Ákos.

- Egy hónap. Ebben az időben sok helyre elmentek és anyu több fellépésén is ott volt. Annyira megkedvelték egymást ez idő alatt, hogy mikor apu hazament, akkor is tartották a kapcsolatot.

- Mikor derült ki, hogy anyud terhes veled?

- Egy héttel a turné után. Mikor apu megtudta egyből ideutazott. Nem akartak elvezetni, de apu nem tudott itt maradni, így értelemszerűen anyunál maradtam. Vagyis, ezt beszélték meg.

- Miért, mi lett?

- Apu vett anyunak egy házat, hogy ne kelljen sokat lépcsőznie terhesen és amikor az ideje engedte idelátogatott. Ezen alkalmak során véglegesen egymásba szerettek.

- Akkor gondolom apud ideköltözött.

- Igen. – végszóra leparkoltak Beta volt otthona előtt.

- Jó nagy házat vett anyudnak. – állapította meg. Ő azt hitte később költöztek ide.

- Hát igen. – bólintott büszkén, mert ő ebben nem a pénzt látta, hanem a törődést – Szerintem már, akkor szerette anyut, mikor megvettem a házat, csak nem vallotta be magának.

- Lehet.

- A költözés után apu egy kiadót nyitott és menedzsment lett.

- Mi lett a kiadóval? – kérdezett rá.

- Papával eladtuk és a tulaj hangszerboltot csináltatott belőle.

- Elmegyünk oda?

- Nem. Az már nem tartozik apuhoz. – rázta meg a fejét – De ide bemegyünk. – nézett fel a házra.

- Biztos?

- Azt hiszem. – szállt ki a kocsiból bizonytalanul és a figyelmét elterelve folytatta szülei történetét - A terhesség utolsó két hónapjában apu már itt lakott. – nyitotta ki a kerítést – A kórházban a születésem után pedig megkérte a kezét. Az esküvő itt volt a házban és a közeli templomban.

- Mennyire vagy vallásos? – kérdezte meg ami, már korábban is foglalkoztatta.

- Már semennyire. Mióta meghaltak egyszer imádkoztam. – nyitotta ki az ajtót, de nem lépett be a házban.

- Amikor ide jöttünk és itt vacsoráztunk. – ölelte át a derekát.

- Igen. Adele és Faddei nagyon vallásosak és én, ezt tiszteletben tartom.

- Nem volt rossz érzés?

- Semmit nem éreztem közben. – nyelt egy nagyot és jobb lábbal belépett a házba.

- Itt leszek. – biztatta.