Együtt //befejezett//

XXXVI.

-Nagy Ákos Boldizsár. – mutatkozott be út közben rendesen.

-Az az Ákos? – kérdezte a férfi a kocsit vezető lánytól. Ákos értetlenül váltogatta közöttük a tekintetét.

-Igen. – az öregember és Ákos farkas szemet nézett egymással. Ákos tudni szerette volna, mit mondott róla Beta? Az öregember szigorúan nézett rá. Próbált rájönni mi változott azóta? Kérdezni viszont egyikőjük sem kérdezett.

A munka szerzés jobban ment, mint gondolták. Az eladó felvette Andrást és fizetés helyett tetőt ajánlott a feje felé. Kiderült róla, hogy özvegy és ő is volt katona. Nem akart egyedül élni, így felajánlotta a vendég szobát. Persze szabott ki némi feltételt. Andrásnak a házimunkából ki kell vennie a részét. Három hónapon belül keresnie kell munkahelyet, hogy ő is bele adjon a költségekbe. András hamar beleegyezett. Könnyebb lesz úgy munkát találnia, ha nem hajléktalan. Nem lesznek előítéletesek vele, így rá mernek bízni valamit. Nem azzal fogják elzavarni, hogy biztos lopni fog. Beta megígérte neki, hogy keres pár ruhát, hogy az esélyei még jobbak legyenek. András nem akarta először elfogadni, mert már így is sokat segített neki, de be kellett látnia, hogy szakadt ruhában nem kelt jó benyomást. Beta sietve vezetett haza Ákos társaságában.

-Joe papa. – kiabálta el magát a régen hívott becenevén.

-Konyha. – érkezett a válasz. Beta besietett az említett helyiségbe. Mögötte Ákos sétált.

-Kellene pár ruha, amit te már nem használsz, de még jó állapotú.

-Miért? – nézett fel rá. Észre vette, hogy Ákos ott áll mellette.

-Szia. – köszöntek egymásnak és még kezet is fogtak.

-Egy idős bácsinak kellene.

-Mibe ütötted bele az orrod?

-Andrásnak hívják és hajléktalan volt. Segítettem neki munkát találni és kapott a feje fölé tetőt. A másik idős férfi, akinek nem tudom a nevét, azt mondta, hogy három hónap alatt munkát kell találnia, hogy maradhasson. Pénzt nem adhatok megint, így arra gondoltam megkaphatná a te ruháidat, amit már nem használsz. Úgy nagyobb esélye lenne munkát találni. – vázolta fel röviden a történteket.

-Beta, kicsim. Itt nem szokás segíteni másoknak. Sosem tudni mi igaz, abból amit mondanak. És egyáltalán nem szabad szóba állni idegenekkel. Mi lett volna, ha bántott volna? Még jó, hogy veled volt Ákos. A pénzt sem szabad csak úgy osztogatni, mert utána megjegyzik a kiléted és mind tőled fog kérni. – magyarázta el úgy mint ahogy egy kisgyereknek szokták.

-Azért nem szokás segíteni másoknak, mert mindenki magával foglalkozik. Katona volt és a hazáját védte. Nem, ezt érdemeli. Mikor először találkoztam vele, egyedül voltam és egy ujjal sem ért hozzám, de még egy rossz szóval se bántott meg. Felnyitotta a szemem valamire és ez miatt hálás vagyok neki. Ő is segített nekem én is segíteni akarok neki. Miért, olyan nagy gond ez?  - csapott a lábára mérgesen.

-Segített neked. – ismételte meg a számára lényeges információt.

-Igen. Joe papa. Én csak annyit kérek tőled, hogy a nem használt ruháidat add oda neki. – mosolygott rá, mert tudta sikerült meggyőznie papáját.

-Össze szedek pár dolgot, azt majd kiderül jó lesz rá vagy sem. – indult el a szobája felé.

-Köszönöm. – a hátuk mögül ugrásra lettek figyelmesek.

-Szia Kópé. – guggolt le hozzá és vakarta meg a fülét.

-Ott lesznek még? – kérdezte Ákos.