Együtt //befejezett//

XLVIII.

A nap hátralévő részében nem történt semmi érdekes. Egyik tanórát váltotta fel a másik. A közte lévő szünetekben a folyosón beszélgettek és nevettek. Hetedik óra után a suli előtt várták meg egymást. Ebéd szünetben beszélték meg, hogy órák után beülnek a törzshelyükre meginni valamit.

-Indulhatunk? – kérdezte Zita Betti után nézve, aki már a túloldalon járt.

-Nem értem, hogy van ennyi energiája. – nézett utána csodálkozva Dalma.

-Na igen. Mindig is ő volt társaságunk azon személye, aki sosem fárad el és mindig mindent először tud meg. – mondta Ákos Beta derekát átölelve.

-Jaja. – helyeselte Viktor – Én meg mellette megkomolyodtam és nem hülyéskedek egyfolytában. – csent egy csókot Evelintől.

-Csak ne legyetek ti is olyan nyálasak, mint ők. – mondta Ákos Marcelléket nézve, akik nem egyszer veszekedtek azon, ki szereti jobban a másikat és egy szünetben minimum háromszor cserélnek nyálat.

-Héj. – nézett rá sértődötten Zita.

-Nyugi baba, mi így vagyunk tökéletesek. – csókolta meg Marcell. Beta mosolyogva nézte őket.

-Szerintem aranyosak. – jelentette ki.

-Te is ilyen nyálas kapcsolatot akarsz? – kérdezte meg rögtön Ákos felvont szemöldökkel.

-Nem. – rázta meg a fejét - Én egy olyan kapcsolatra vágyom, ahol a szeretett férfi egyszerre a szerelmem, a barátom, a lelki társam. A mindenem. Akivel mindenről tudok beszélni. Ha kell vicces, ha kell komoly és mindig nőként kezel. Nem emeli fel velem szemben a hangját, mikor összeveszünk. Aki, ha haragszik mérgesen néz rám és kulturált ember módra megbeszéli velem a problémáját. Aki figyelembe veszi a kérésem és ajándékok helyett tettekkel fejezi ki irántam való szeretetét. – kezdett el szipogni – Aki mindenben támogat és még akkor is szeret, mikor én a legnagyobb hülyeséget követem el. Aki nem hagy el sosem. – sírta el a végét.

-Nincs semmi baj. – ölelte át Ákos a hátát simogatva.

-Én olyan kapcsolatot akarok, mint amilyen a szüleimnek is volt.

-Olyan lesz. – nyugtatta meg, miközben magában már a jövőjét tervezte vele – Légy a barátnőm. Enged, hogy megpróbáljak álmaid pasija lenni. – húzódott el tőle, annyira hogy az arcát lássa.

-Tessék. – nézett rá döbbenten.

-Nem, így akartam megkérdezni. Hirtelen mondtam, de komolyan gondoltam. – fogta két keze közé Beta arcát – Legyél a barátnőm. – kérte meg. Beta ajkait rágcsálva kezdett el bólogatni.

-Nem kell teljesen, olyan kapcsolat, mint a szüleimé. Én csak olyan kapcsolatra vágyom. Ne változz meg miattam. – nézett rá kérlelőn.

-Nem fogok megváltozni. Megpróbálok mindent megadni amit szeretnél, miközben önmagam maradok. – ígérte meg neki – Szóval leszel a barátnőm? – kérdezett rá arra, ami eddig kérés volt.

-Igen. – mosolyogva ölelte át a nyakát.

Ákos lassan kezdett el Beta ajkai felé hajolni. Lassú és érzelmes csókot váltottak egymással. Nem volt benne semmi hevesség csak az őszinte szeretetük, amit még egyikőjük sem mondott ki. Ez volt az a csók, mikor először mélyítették el. Egymás száját kezdték el feltérképezni. Percekig csókolóztak saját kis burkukba, ahol csak ők léteztek. Levegő hiány miatt mosolyogva váltak el egymástól. Mindkettőjük szeme csillogott az egymás iránt táplált érzelmek miatt. Ákos mosolyogva simított végig alsó ajkán amit ő benyálazott után. Beta piros arccal nézett fel rá.

-Minden nap csókolni akarom őket. Imádom csókod ízét, ahogy téged is. – nyomott egy apró, ártalmatlan csókot ajkaira.

-Nem fogok tiltakozni. – viszonozta gesztusát.

-Az én szépséges barátnőm. – ölelte át a derekát míg Beta a nyaka köré kulcsolta karjait. Az épület belsejéből Betti vette észre az ölelkező párt és vigyorogva örökítette meg a pillanatot.

-Hagyd már őket. – kapta el Zita kezét, aki szökdécselve indult ki.

-De ha nem csinálnak semmit. – kezdett el hisztizni miközben leült.

-Legalább nem pörög. – jegyezte meg Viktor a kezére támaszkodva.

-Jönnek már. – kiáltott fel lelkesen Betti, ahogy beléptek az ajtón egymás kezét fogva. Szélesen vigyorogva nézte őket.

-Mi az? – kérdezte Beta mosolyogva Betti felé intve, aki az összekulcsolt kezüket nézte.

-Csak a szokásos. – legyintett Marcell.

-Már csak nekik kéne valaki. – mutatott Zita mutogatott felváltva Dalma és Betti között.

-Nincs olyan, aki el bírja viselni az állandó pörgését. – rázta meg Ákos lemondóan a fejét.

-Héj. – nézett rá sértődötten Betti.

-Dalma meg kihívás nélkül semmibe nem megy bele. – mondta Beta.

-Jaja. Elég nagy kihívás Bettit kordában tartani. – nézett ki látványosan az ablakon Zita.

-Te most célozgatsz? – kérdezte Dalma és a szemét pont úgy húzta össze, mint Betti.

-Én? – mutatott a mellkasára – Dehogy. – rebegtette meg szempilláit.

-Csinálni kéne valamit a hétvégén. – vetette fel az ötletet Marcell.

-Buli. – lelkesedett fel Betti.

-A múltkoriból kiindulva megint veszekedés lesz a vége és valaki összejön valakivel. – emlékezett vissza Zita.

-Csak ne mi veszekedjünk. – karolta át Ákos Beta derekát.

Beta pirulva hajtotta le a fejét. Nem volt ő ehhez hozzá szokva. A barátai égető pillantása ráadásul még fokozta az egészet. Alsó ajkát beharapva várta, hogy végre valaki megszólaljon. Akkor nem rájuk fognak figyelni. Kívánsága valóra is vált, de nem pont, úgy ahogy elképzelte. Aki megszólalt a háta mögött állt és az illető mérges tekintetek kereszttüzébe kerület.

-Beta. – szólította meg újra.

-Igen? – nézett a háta mögé.

-Beszélhetnénk? – biccentett az ajtó felé.

Ákos keze megfeszült a derekán. Rá nézett és megfogta a kezét. Tekintetéből jól kiolvasható volt szándéka. Ákos mérgesen fújta ki a levegőt, de végül bólintott. Bízott benne, de a másik személyben nem. Ákos határozottan húzta magához barátnőjét mielőtt felállt volna és egy apró csókot adott ajkára. Beta mosolyogva rázta meg a fejét. Meg sem lepődött féltékenységén, ahogy azon sem, hogy most farkasszemet nézett a még mindig mögötte álló alakkal. Vett egy mély levegőt, majd felállt. Szó nélkül ment ki az épület elé. Csongor pillanatokon belül megállt előtte és egymás szemébe néztek.