Együtt //befejezett//

LV.

- Előre engedem a lányt. – szólalt meg a fiú, aki soron következett volna. A jelenlévők mind döbbenten néztek rá.

- Köszönöm, de nem fogadhatom el. – rázta meg a fejét Beta – Mindenki más kivárja a sorát, így én is. Senkit se fogok beelőzni. – ingatta meg újra a fejét – Az asszisztensnek egy dologban igaza van. Azért küldött ide, mert tudok várni. – vonta meg a vállát – Igaz? – nézett mérgesen Ákosra. Kicsit még mindig haragudott rá, amiért akaratát figyelmen kívül hagyva cselekedett. Az ismeretlen srác végül bement az orvoshoz és bezáródott mögötte az ajtó.

Ákos és Beta újra percekig ültek egymás mellett. Csendben néha-néha egymásra nézve. Beta már nem haragudott rá. Inkább jó érzéssel töltötte el, hogy aggódik érte, mikor láthatóan jobban van. Az egyetlen problémája, hogy éhes. Ákos őrült neki, hogy Beta kiállt érte. Nem lett volna rá szüksége, mert megvédte volna magát, de mégis őrült neki. Jó érzéssel töltötte el és azt nem tagadja. Mikor legközelebb egymásra néztek már mosolyogtak, ami még szélesebb mosolyt csalt arcukra. Beta Ákos vállára hajtotta a fejét, míg ő átkarolta és a karját kezdte el simogatni. Akkor is így maradtak, mikor nyílt az ajtó. Vannak még előttük úgyhogy fölösleges lett volna kimozdulni, ebből a kényelmes helyzetből.

- A doktorúr előre veszi. – jelentette ki az asszisztens.

- Tessék. – nézett fel Beta, miközben Ákos már bökdöste, hogy menjen.

- Jön vagy nem? – kérdezte meg. Beta rá nézett, arra a két főre aki még előtte volt.

- Menj csak. – mondta a férfi és a nő is unottan bólintott.

- Jövök. – állt fel a helyéről. Előre engedte mind a két fő, aki előtte várt és az orvos is mondta, hogy mehet, így élt a lehetőséggel.

- Szia. – köszönt az orvos, amint beért.

- Jó napot. Beta Fray. – mutatkozott be. Az orvos a névre hirtelen felkapta a fejét és meglepetten nézett a lányra.

- Mi a panaszos? – kérdezte meg. Beta nem mondott semmit a meglepett arcára.

- A suliban testnevelés órán annyira fájt az alhasam, hogy nem bírtam tovább állni és muszáj volt leülnöm. Barátnőm elkísért a suli orvoshoz és ő azt mondta felfújódás lehet, de azért jöjjek el ide. Kaptam akkor gyógyszert is, ami segített és most nem fáj semmim. – mesélte el a fontos információkat, mert az hogy közben megjött a menstruációja és hogy mit beszélgettek, az szerinte nem ide tartozik.

- Feküdj fel az ágyra. Megnézem a hasad. – Beta bólintott és tette, amit mondott neki az orvos. Ugyanúgy megnyomkodta a hasát ahogy az iskolában tette a doktornő. – A hasad most teljesen normális. – állapította meg – Történt még valami? – érdeklődött.

- Beszélgettünk, rám jött a pisilés és közben megjött a menstruációm. – mondta el végül.

- Mikor jött rád a pisilés? – kérdezte rögtön.

- Mikor a doktornő megnyomkodta a hasam.

- És most nem kell? – nézett rá gondolkodva.

- Nem. – rázta meg a fejét erősítés képpen.

- Nem hiszem, hogy felfújódás lenne. Én inkább a menstruációdra tudok gondolni. – sétált az asztalához, így Beta felült.

- Eddig még sosem éreztem ilyet ilyenkor. - mondta el eddigi tapasztalatait.

- Az élet során szokott változni a menstruáció, ahogy a vele kapcsolatos jelei is. – Beta tisztában volt ezzel az információval, de nem mondott rá semmit – Írok fel gyógyszert szükség esetére. Ha a fajdalom, akkor is jelentkezik, mikor nem menstruálsz feltétlenül gyere vissza és elküldelek vizsgálatra.

- Rendben. – mondta Beta.

- Adok egy hét igazolást. – Beta rögtön el is döntötte, hogy csak akkor fogja használni az igazolást, ha fáj a hasa. Le van maradva és ezt nem akarja fokozni.

- Köszönöm. – állt fel.

- Még valami. Kaptam egy papírt a bíróságról. Szerintem nem kell mondanom, hogy miért? – kérdezett rá mégis.

- Nem. – válaszolt végül.

- Törvénybe ütközőt csináltam és vállalni fogom a következményeket. Egy dologra mégis szeretnélek megkérni. - nézett rá az orvos.

- Mi lenne az? – nézett rá felhúzott szemöldökkel. Elég érdekesnek tartotta, hogy ő akar kérni valamit és kíváncsi volt rá mi lesz az.

- Ne befolyásolja a munkámat. A betegeim közé tartozol és nem szeretném, ha ez később rossz hatással lenne ránk mikor ide kell jönnöd. Ezen kívül, annak sem örülnék, ha ez kitudódna. Másokat sem szeretnék belekeverni. – az orvos várakozva nézett rá.

- Ez két dolog. – jelentette ki gondolkozás nélkül – Beleegyezem. – tette hozzá.

- Azt hittem gondolkodni fogsz rajta.

- Rosszul hitte. – vont vállat Beta – Nem fogok más orvoshoz átmenni csak azért, mert nem bírok valakit. – mondta a szemébe – Az orvosi ellátásra azonban bármikor szükségem lehet, úgy ahogy papának is. Nem akarom, hogy a feszült légkör miatt máshogy végezze a feladatát.

- Nem tennék ilyet. – szólt közbe.

- Aha. – hagyta ennyiben megjegyzését – A problémáimba meg nem szoktam másokat belekeverni. – fejezte be mondanivalóját.

- Köszönöm. – nyújtotta felé a kezét megegyezés képpen.

- Az orvosi titoktartási szerződést megszedte most meg egy kézfogással akarja véglegesíteni a beszélteket? – kérdezett rá a nyilvánvalóra – Mint mondtam nem bírom, úgyhogy nem fogok magával kezet. – az orvos csalódottan húzta vissza a kezét - Elégedjen meg a szavammal. – nyúlt az igazolásért – Viszont látásra. – köszönt el és kiment az ajtón. Az asszisztens késve magához tért és szólt ki hogy következő, de akkor Beta már a váróteremből lépett ki Ákos kezét fogva.

Kint beszálltak a kocsiba és Beta hazáig meg se szólaltak. Ákos és Dalma is kíváncsi volt a bent történtekre, de úgy voltak vele, hogy otthon majd elmondja. Az a pár perc meg nem számít. Addig legalább Beta is összeszedi a gondolatait. Mondjuk Beta gondolatai csak a kaja körül forogtak, de ezt ők nem tudhatták. Otthon Beta mindent elmesélt miközben evett.

- Szüleim jobbulást kívánnak. – mondta Dalma miközben Beta szobájában ültek.

- Köszönöm. – mosolygott rá – Arra gondoltam, hogy vasárnap tudnak jönni, ha szeretnének.

- Először inkább gyógyulj meg. – szólt közbe Ákos.

- Ha rosszul leszek lepihenek. – vont vállat – Ha meg nem akkor élvezzük a hétvégét.

- Jól van. – egyezett bele Dalma – Megírom nekik. – közölte.

- Szombatra is van ám tervem. – mosolygott Ákosra.

- Mi? – nézett rá összehúzott szemekkel.

- Megyünk szüleidhez.

- Először inkább gyógyulj meg. – ismételte meg előző mondatát. Beta mosolyogva rázta meg a fejét és egy apró ártalmatlan puszit nyomot Ákos arcélére.

- Nem lesz semmi baj. – simogatta meg az arcát.

- 10-re érted jövök. – csókolta homlokon – Most inkább hazamegyek, úgyhogy pihenj le. Rendben? – kérdezte kedvesen.

- Rendben. Köszönöm, hogy velem voltál.

- Ez csak természetes. – csókolták meg egymást. Rövid szeretetteljes csók volt, ami jó érzéssel töltötte el őket.

- Most inkább nem kísérlek ki. – mondta Beta miután elváltak egymás ajkaitól.

- Nem is engedném. – még egy utolsó csókot nyomott Beta homlokára és elhagyta a szobáját és végül a házat is.

- Hagylak én is pihenni. A másik szobában leszek. – állt fel Dalma az ágyról és ő is elhagyta a szobát.