Együtt //befejezett//

XCI.

- Miért? Mi a baj? – húzta el a kezét arca elől továbbra is az útra figyelve.

- December 5.-e van. Ma már el kell volna kezdenem az új fotózást. Nem elég, hogy nem mentem be, még csak nem is szóltam. – túrt a hajába idegesen.

- Nyugi. – szorította meg a combját – Joe bent van. Biztos elmondta mi történt és most ezért kell bemenned. Nem lesz semmi baj. – mosolygott rá nyugtatólag egy piros lámpánál.

- Remélem. Nem akarok több száz ezret fizetni. – fújta ki akadozva a levegőt.

- Mi? – kapta rá a fejét.

- Ha valamilyen megbízást nem teljesítek, akkor annak a költségét ki kell fizetnem, hogy ne veszítsenek pénzt. Benne volt a szerződésbe. – vont vállat, miközben Ákos döbbenten nézett rá.

- És aki nem tudja kifizetni?

- Annak is muszáj. Bár nem hiszem, hogy aki elkezd modellkedni, az nem akarja folytatni, vagy az elején kórházba kerül. Ahj, ezt se tudom rendesen csinálni. Kész csődtömeg vagyok. – Ákos összeszorított szájjal állt félre és fordult Beta felé.

- Nem vagy csődtömeg. – mondta lassan, tagoltan a szemébe – Egy 17 éves gyönyörű nő vagy, aki tehetségesen rajzol, énekel, gitározik és kosarazik. Kitűnő tanuló vagy. Hatalmas szíveddel segítesz másokon és önzetlen módon egy köszönömmel megelégszel. Arról nem is beszélve, hogy nem rég kezdtél modellkedni, de már felfelé ível a karriered. Soha nem voltál, vagy és leszel az. Most mély ponton vagy, ez igaz. De kivel nem fordul elő ilyen? – kérdezte nevetve az arcát simogatva – Csodálatos vagy.

- Köszönöm. – mosolygott rá hálásan.

- Nem kell, a barátod vagyok, vagyis . . . a lényeg, hogy nem kell megköszönni. – fordult a kormány felé. Zavarta a jelenlegi helyzet, minél hamarabb tisztázni akarta a közöttük lévő kapcsolatot.

- Még mindig a barátom vagy. – fogta meg ezúttal Beta Ákos combját. Ákos ránézett, halványan elmosolyodott, majd bólintott és elindította a kocsit.

Az út hátra lévő részében ne szóltak egymáshoz. Feszült légkör vette őket körül. Hiába mondja, azt Beta, hogy még mindig a barátja, ha Ákos magában nem érzi ezt. Szeretne az lenni, hogy a fenébe ne szeretne, de nem az. Azzal, hogy egy hétig nem beszéltek egymással, nem találkoztak, olyan mintha szakítottak volna, csak nem mondták ki. És míg, ezt nem tisztázzák egymás között, addig semmi sem lesz olyan, mint rég. Nem meri megcsókolni, mert fél, hogy nem ugyanazt érezné közben, hiszen végig ott lenne, az érzés, hogy magára hagyta. Be akarja bizonyítani, hogy méltó Beta szerelmére és újra hivatalosan is a barátnőjének akarja tudni. És erre már meg is van a terve. Addig meg bizonyít. Elviszi randizni, sétálni és sokat fognak beszélgetni.

- Bejössz velem? – kérdezte tőle Beta miután leparkolt a parkolóba.

- Persze. – mosolygott  rá.

Gyorsan kiszállt a kocsiból és át sietett a túloldalra, majd kinyitotta neki az ajtót. Beta mosolyogva nézett rá és szállt ki a kocsiból. Egymás kezét fogva sétáltak be az épületbe és Ákos végig nyugtatólag simogatta a hüvelykujjával Beta kézfejét. Lifttel mentek fel az adott emeletre, ahol Fanni irodája van. Beta az ajtó előtt mélyet sóhajtott és bekopogott.

- Gyere. – érkezett egyből a válasz.

- Nyugi. – mondta halkan Ákos, mire Beta bólintott és benyitott.

- Szia. – köszönt Fanninak és megölelte papáját, aki az egyik székben ült.

- Foglalj helyet. – mutatott Fanni kimérten a másik székre – Ülj le te is. – nézett Ákosra a kanapé felé mutatva.