Együtt //befejezett//

XI.

- Nem ígérek semmi biztosat.

- Rendben. Köszönöm. Még valamit. - tartotta fel Joe figyelmeztetően mutató ujját.

- Mi lenne? - fontos össze karjait.

- Egy ujjal sem érhetsz hozzá! - talán meg bírom állni. Gondolta magában Csobán. -Nem akarsz tőle semmit! - már most akarok - Nem viszed az ágyadba! - amíg ő nem akarja. Vágyom a testére, jobban mint bárkire és nem fogom magam vissza, ha ő is akarja. Még mielőtt a képzelte rossz irányba ment volna alig észrevehetően megrázta a fejét. - Nem erőltetsz rá semmit, amit nem akar! - sosem tenném.

- Oké. - reagálta le egy szóval ígéret nélkül. Minek tegyen, olyan ígéretet, amit nem biztos, hogy betart. Főleg egy olyan embernek, akit tisztel. - Beta milyen származású? - kérdezte hirtelen. Joe angol származású, Beta akcentusa mégis teljesen eltér.

- Anyai ágon horvát, apai ágon angol és magyar.

- Nem egészen értem. Már azt nem értem, hogy te angol létedre miért Magyarországon laksz?

- Én Londonban születtem és ott is laktam egészem végéig. A harmadik évben egy magyar lány kezdett el hozzánk járni Erasmus által. Rövid időn belül összejöttünk és túl nagy volt a szerelem. Mikor vissza kellett jönnie én vele jöttem. Itt fejeztem be az utolsó évem. Elkezdett magyarul tanítani és évekkel később megszületett a gyerekünk. A halál vette el tőlem az én feleségem. Volt idő mikor gondolkodtam rajta, hogy visszamegyek. Nem tettem meg. Már ez az otthonom és szeretem Magyarországot. A fiam énekesként futott be. Sokat turnézott és utazott. Egyszer Horvátországban volt egy hónapig. Az elején egy hotel szobában szállt meg. A fiam észrevette, hogy piszkálták a hotel recepciósát és megvédte a nőt. Elkezdtek beszélgetni és volt amikor összejártak. A lányhoz költözött ideiglenesen és együtt fizették az albérletet. Egy hónap leteltével úgy döntöttek tartani akarják a kapcsolatot. Az elválás után kiderült, hogy a nő terhes lett. A fiam rögtön odautazott. Fel se merült az abortusz lehetősége. Könnyen eldöntötték, hogy a nőnél lesz a gyerek. A fiam nem tudott volna vele lenni a turnék alatt. Szabad idejében mindig hozzá megy és küld nekik pénzt, hogy ne szenvedjenek hiányt semmiben. Vettek egy kertes házat. A nő odaköltözött. Ígéretéhez hűen meglátogatta ahányszor csak tudta. Ezek a látogatások alatt szerettek egymásba. A fiam ragaszkodni kezdett hozzájuk. Lemondott a zenei karrierjéről. Horvátországba költözött a nőhöz. Elkezdte tanulni a nyelvet, de nem járt sikerrel. Értette mit mondanak neki, de ő csak értelmetlenül rakta egymás után a szavakat válasz gyanánt. Szerencsére az angollal jól megértette magát. A fiam egy kiadót nyitott és menedzsment lett. Megegyeztek, hogy a gyerek keresztneve horvát lesz a nő miatt, a vezetéknevét apja után kapja. Mikor megszületett a gyermek, akkor a fiam megkérte a nő kezét és összeházasodtak. Sosem váltak szét, volt mikor veszekedtek, de mindig rövid idő alatt kibékültek. Sosem váltak el. A halál sem választotta szét őket. Egyszerre távoztak az élők világából. Így került hozzám Beta. - mire a történt végére ért könnyezett Joe és Csobán is erősen tartotta magát. Még sosem hallott ilyen szerelmi történetet, ami ráadásul még igaz is. Alig hitte el, hogy ilyen szerelmi szálak történtek a Fray családban.

- Hűha. - ez az egyetlen egy szó jött ki belőle. A történteket dolgozta fel. Beta szülei miatta szerettek egymásba. Az apja lemondott a hírnévről mégis boldog volt. Együtt alkottak valami maradandót. Bár Beta nem szerelem gyermek, az egyik legerősebb szeretetben nőtt fel.

Joe nagy mosollyal az arcán ment hozzá. Úgy érezte megoldotta, azt a problémát amire ő nem lenne képes. Egy kedves és törődő korosztály társaságában könnyebben gyógyul ki a gyászból, mint az ő állandó aggodalma mellett. Figyelni fog rá. Aggódni fog érte. Törődni fog vele. Szeretni fogja. Örökké ő fog lenni Beta papája, akire mindig számíthat. De magának is be kell vallanom, hogy ő nem egy orvos. Nem tudja mit kéne tenni. Nem tudja mi lenne a jó. Ő ehhez egyedül kevés. Továbbra is mosolyogva ment unokája szobája felé. Az ajtó ugyanúgy résnyire volt nyitva. Benézett a szobába és meglepődve tapasztalta, hogy ugyanabban a testtartásban az ágyon alszik. Kicsit kintebb nyitotta az ajtót és egy lábbal belépett. Körbe nézett és mosolya azonnal elmúlt. A ruhái bőröndökben és sporttáskákban. Az elhozott cuccai dobozokban. A ma vásárolt cuccai zacskókban. Minden érintetlenül hever ott, ahová le lett téve. El se kezdett pakolni.

- Ez így nem jó. - rázta meg a fejét.

Óvatosan besétált a szobába és megállt az ágy mellett. Még egyszer körbe nézett és megállapodott tekintete a telefonon. Gondolatai már ott jártak, hogy vegye rá az ébresztőt holnap az iskola miatt, ha nem tudja a kódot. Beta mindig úgy bánt telefonjával mintha abban őrizné a harmadik világháború kirobbanásának okát. Minimum ujjlenyomat leolvasó, arcfelismerő meg egy könnyű kód. És ez a jobbik eset. Van amikor egy bonyolult mintát talál ki, vagy egy megjegyezhetetlen jelszót, ami nem a szó miatt nehéz hanem azért mert szavak kezdőbetűit írja egymás után. A hat-hét esetleg nyolc-kilenc egymást követő értelmetlen betűket nehéz megjegyezni, ha nem tudod mik a szavak. Inkább meg se próbálkozott feloldani. Gondolkozott rajta, hogy áthozza az ébresztőóráját, de inkább nem kockáztatta. Beta száma az alvás szent és nem akart kockáztatni. Fontos számára az a régi ébresztőóra és nem akarja kockáztatni, hogy reggel a falhoz csapódik vagy sem. Úgy gondolta, majd ő felkelti reggel. Halkan kisétált a szobából és becsukta maga mögött az ajtót, majd ő is aludni ment a saját szobájába.

- Sokkal kényelmesebb. - terült el az ágyon felidézve magában a tegnap estét, mikor a kemény kanapén aludt. Gondolatban gyorsan összerakta a holnapi teendőket és mély álomba merült.

Beta álmaiban újra szerető szülei karjaiban volt. Egész végig egymást ölelték és néha egymásra mosolyogtak. Egy szót se szóltak. Csak ölelték egymást és boldogok voltak. Sírva ébredt fel és merült el gondolataiban. Ebben az álomban minden tökéletes volt, nem úgy mint a valóságban. A valóság rideg és fájdalmas. Az álom boldog és csodálatos. Az álom nem valóság, ahogy a valóság sem álom, ezért a boldogsága se valós, hanem csak egy álom. Egy álom melyre, azt kívánta bár, valóságos lenne. Bár, a valóság lenne boldog és csodálatos. Bár, újra ölelhetné őket. Bár, élnének szülei. Bár, el tudott volna búcsúzni tőlük. Bár, ne hívta volna fel őket. Bárcsak, . . . Az este folyamán valamikor újra álomba merült, de ezúttal csak feketeség vette körül.

Másnap reggel Joe már 6 óra előtt felkelt. Felvett egy melegítő szettet és a konyhába ment. Gondolkodni kezdett, hogy mit csináljon reggelire, amiből Beta is rendesen enne és nem csak pár harapást. Kinyitotta a hűtőt és a tartalmát kezdte el nézni. Hirtelen eszébe jutott egy mondat: már nem lesz, ki reggel palacsintával vár. Rögtön elő is készítette a palacsintához szükséges alapanyagokat.

- Én foglak reggel palacsintával várni. - motyogta maga elé miközben a tésztát keverte ki.

A tésztába jó sok cukrot tett, mert emlékezett rá mennyire szereti unokája. Sosem tartotta egészségesnek ennyi cukorral, de most nem érdekelte. Arra koncentrált, hogy a mai naptól kezdve minden nap Beta számára a legjobban teljen el. Nem telhet el minden nap tökéletesen, de megpróbálhat mindent amitől a legjobb lesz.

Nem kevert ki sok tésztát, nyolc normális darab jött ki belőle és három letapadt vagy oda égett. Mosolya nem lankadt le a három rossz palacsinta miatt. Csak arra tudott gondolni, hogy nyolc darab van, ami ehető. Sikeresen teljesítette, ezt a pontot. Még maradt kismillió. Mosolyogva sétált Beta szobája felé fél hét után pár perccel, hogy fel ébressze. Kopogott kettőt, majd várt egy kicsit. Reakcióra várt, de ez nem érkezett el. Kopogott még egyet és benyitott a csendes szobába. Beta mozdulatlanul feküdt az ágyban.