Együtt //befejezett//

XXIV.

- Engedd már el. – szűrődött ki papájának ideges hangja. Beta leengedte magasba emelt karját, amiben a kupát tartotta. Sehogy sem tudta, ezt betörőkhöz kapcsolni. Nem gondolkodott csak cselekedett, hirtelen tarts ki az ajtót. Döbbenttől elnyílt ajkakkal figyelte családtagját, aki a magasba tartott takaróról próbált meg lerázni egy kutyát.

- Egy kutya? – kérdezte hangosan. Joe a hang irányába nézett. Beta nem várt választ a kérdésre. Egyértelműen látta, hogy egy kutyát lát, mégis nehezen hitt a szemének. Hogy került ide? - Mit keres ez itt? Egyáltalán mi folyik itt? – mutatott a takarón lógó állatra. Elég érdekesen néz ki tehetetlenül lógva.

- Ő itt a te kutyád. – rázta meg a takarót Joe. Beta értetlenül állt ott. Mégis minek kéne neki egy kutya? - Neked vettem. Egy hónapos kölyök kutya a menhelyről hoztam el. Reggel akartam megmutatni, ezért estére beengedtem a szobámba, hogy ne lásd. Miközben aludtam ő felmászott az ágyra és lepisilt. – mutatott a hátán lévő foltra. Beta majdnem elnevette magát, de visszafogta. A szája szélén azonban észre vehető volt a mosolygás. - Olyan lett az ágy is. Le akartam húzni a takarót. Ahogy ráztam le a huzatot a paplanról rá ugrott és most nem engedni el. Megpróbáltam lerázni, de morogni kezdett. – Beta összevont szemöldökkel nézte a még mindig logó kutyát. Letette a földre a kezében lévő tárgyakat és odasétált hozzá. Megfogta kis testét és ő elengedte a takarót, a karját kezdte el nyalni.

- Miért nem vetted le kézzel? – kérdezte jogosan a kérdést. Joe nem válaszolt. A tarkóját kezdte el vakarni. - Én se engedném el, azt amibe kapaszkodom, miközben rázogatnak. – a kezében lévő állat fülét kezdte el vakarni. Az állat jókedvében vakkantott egyet és elterült a karján. Lábai a levegőben lógtak a föld felé.

- Logikus. – nézte a földön lévő tárgyakat. El se tudta képzelni, miért vette elő Beta a paprikasprayt meg a kupát. - Miért voltak nálad? – mutatott rájuk és kíváncsian várta a választ.

- Azt hittem betörtek. – egymásra néztek és hangos röhögésbe kezdtek. Elég vicces szituációba kerültek az egyszer biztos.

- Miért kaptam? – kérdezte meg Beta lenézve a jószágra.

- Úgy gondoltam vele nem éreznéd magad, olyan magányosnak. – válaszolt s kérdésre és reménykedett benne, hogy tetszeni fog neki.

- Köszönöm. – mosolygott rá, majd elindult ki a szobából. Kiskorában volt egy zacskója, de csak képekről emlékezik rá. Nem gondolta, hogy újra szeretne kutyát, de ha már itt van és az övé, akkor gondoskodnia kell róla. A papája csak jót akart neki, amiért hálás is volt.

- Még nincs neve. – szólt után mire rögtön jött a válasz a fel nem tett kérdésre.

- Kópé. – kivitte az udvarra és letette a fűre. A kiskutya az egyik bokorhoz szaladt. Pár perccel később előjött és a földet kezdte el kaparni. - Még jó, hogy ezt nem bent intézted el. – guggolt le, mire a kutya rögtön hozzá szaladt. - Holnap elviszlek sétálni. – vette fel újra.
A konyhába indult és ennivalót keresett neki. Észre vette a sarokban lévő két kis edényt. Az egyikben víz volt, a másik üresen állt mellette. Kinyitotta a hűtőt, de semmi neki való nem volt ott. Főtt kaját se talált, amiből adhatott volna neki.

- Mit adjak neki enni? – kérdezte kiabálva.

- A spájzban van konzerv. – érkezett a válasz a fürdő felől. Beta ismét letette a kutyát és megkereste a helyiségbe. Kópé egyfolytában követte, amint az edénybe tett egy kis konzervet már mászott is volna oda enni.

- Nana. – koppintott az orrára - Meg kell várni míg odaadtam. – a kutya persze mindent csinált kivéve, azt amit a gazdája mondott neki. Egyfolytában az edényhez akart jutni. Beta mindig hátra húzta. Megnehezítette a dolgát, de sikeresen tudott enni adni neki, hogy nem mászott bele. - Lesz mit tanulnod. – visszatette a konzervet a helyére és a szobájába ment. Út közben hallotta már megy a mosás. Szerencsére halk a mosógép így nem fogja zavarni, nem mintha amúgy annyira tudna aludni. A rémálmok mindig vissza találtak hozzá. Nem tud tőlük szabadulni.

A szobája ajtaját résnyire nyitva hagyta, hogy Kópé be tudjon menni, ha akar. Inkább jöjjön be, minthogy az ajtót kaparja. Lefeküdt az ágyba és aludni készült. A szokásostól eltérő módon alvás előtt nem a szüleire gondolt, hanem arra, hogy a kutya ne pisiljen az ő ágyába is. Joe még húzott fel tiszta ágyneműt és ő is aludni tért. A házban kisebb hangok voltak hallatszottak, amik az új családtagtól származnak. Rájött Kópé, hogy a nappaliban csomó, olyan dolog található, ami bár nem játékra való, az ő számára elég érdekes. Köztük volt a kanapén lévő pléd, amit végig húzott a földön. Joe asztalon felejtett könyve, ami minden egyes kaparás után új felületet biztosított számára. Beta függőfotelja, ami minden beleugrásnál mozogni kezdett. Egy vendég papucs, ami nagyon jó ízzel rendelkezett. Az egyik cserepes növény mellé még pisilt, majd Beta ágyába mászott fel. Beta az oldalán aludt és a kiskutya gond nélkül kuporodott oda a hasához.

Beta hajnalban felriadt öt óra környékén. Észrevette a mellette gömbölyödő állatot, megsimogatta és kikelt az ágyból. Felvette a múltkori futásnál használt ruháit, amik persze azóta ki lettek mosva és megszáradtak. Elment futni, hogy kiszellőztesse a fejét. Szerencsére most nem találkozott össze senkivel. Másfél órát volt távol. Gyorsan letusolt, és otthoni ruhát vett fel, azaz fekete melegítőt. Készített reggelit és mire befejezte pápája is felkelt.

- Nem lehetne hogy hétvégén pakoljak ki? – törte meg a csendet. Semmi kedve nem volt hozzá a szombat délelőtt kivételével meg szabad. Egy nap alatt végez vele és neki másfél van. Bár nem mondta ki, de Ákosnak vissza mondta a randit a pofonnal.

- Hétvége a pihenés ideje. – nézett fel rá kávét kortyolgatva.

- Igen, de még nem érzek hozzá elég energiát.

- Felőlem. – vont vállat – Szombat reggel hozzá kell látnod mindenképpen.

- Szombaton 9-kor Csongorral találkozom, de ebédre itthon leszek és hozzá látok. – Joe a név hallatán összevontan a szemöldökét. Azt hitte Ákossal, vagy kivel alakul köztük valami. Hogy jön a képbe Csongor? Közel lehet ahhoz, amit ő kért tőle? Lehet nem kell vele beszélni, hogy már nincs rá szüksége. Úgy döntött nem cselekszik még egyszer Beta háta mögött. Nem akar bele szólni, míg nem érzi szükségét. Most leginkább azzal kell foglalkozni, hogy Beta jól legyen.

- Rendben. – egyezett bele.

Hamar eljött a péntek és Beta szokás szerint hajnali öt órakor riadt fel egy újabb rém álom miatt. Elment futni ami már napi rutinná vált nála, majd vissza érve lecserélte izzadt ruháit. Reggelit akart készíteni, de a hűtő szinte üres volt. Tudta jól, hogy papája mindig hétvégén vásárol be miután felkel tíz óra táján, ez azonban most elmaradt így eléggé megcsappant készletük. Összeírta mi az amit feltétlenül venni kell, mi az ami elfogyott és ami jól jöhet. A főznivalókról sem feledkezett el. A boltba kocsival ment. Sok minden található a közelükben, de jól megpakolva nem szívesen sétálná le a távot. Már egy ideje a boltban tologatta a kocsit. Megállt és átnézte mi van még és mi hiányzik?

- Sajt, vaj, szendvicskrém, tej, tejföl, tojás, zsemle, kifli, kenyér, különböző péksütemények, sonka, szalámi, szalonna, sertés virsli, tojás, pirospaprika, ketchup, tészta, rizs, csirkemell, alsó csirkecomb és farhát, disznó tarja, oldalas, fasírt, rántott sajt, szénsavas és mentes innivaló, chips, keksz, tábla csoki, jégkrém, vörös bor, whiskey, fagyasztott zöldség. – nézte a kocsi tartalmát. Volt benne olyan is, amit nem írt fel, de jól jöhet. - Még kellenek zöldségek és gyümölcsök. – a zöldséges részhez ment. Felkapott egy-egy zacskó répát és zöldséget egy karalábét. Különböző zacskóba tett hagymát, burgonyát, paradicsomot és paprikát. A kígyóuborkáknál viszont elakadt, mert nem tálat jót.

- Uborka? – hangzott el mögüle ismerős hangon a kérdés.