Együtt //befejezett//

XXVIII.

Beta a elköszönt barátnőitől és körülbelül tíz perc elteltével kilépett a szobájából. Fehér cérnával vart fekete rövid nadrág és fekete testre feszülő haspóló volt rajta lábain fekete magassarkú szandál volt látható. A haját kiengedve hagyta és egy ezüst láncú fekete táskát tett vállára, miközben karjai között Kópé helyezkedett el.

-Kész vagyok. – lépett be a konyhába. Ákos jól láthatóan végig mérte és nyelt egy nagyot. Nem volt ki semmilye és ez még jobban felkeltette a kíváncsiságát. Nem telt be teste körvonalának látványával, minden négyzet centiméterét látni akarta.

-Jól nézel ki. – Beta megvonta a vállát, felvette a pórázt és az előszobába sétált. Őrült a bóknak, de nem akart könnyen engedni. Hadd legyen egy kis bűntudata.

-Fogd meg. – nyomta a kezébe a kutyát, aki rögtön szaglászni kezdte - Mindjárt jövök. – gyorsan a garázsba sietett. Beült a kocsiba és kivette a nagy lencsés vékony fekete keretű szemüveget. Cseppentett a jobb szemébe és feltette orrára az előbb említett tárgyat. Beírta a jegyzetekbe, hogy venni kell majd cseppet és vissza ment az előszobába. - Indulhatunk. – nyúlt a kutyaért, aki Ákos felsőjét a szájában rágva morgott.

-Szerintem nem kedvel. – próbálta kivenni pólója anyagát a kutya szájából.

-A pasim, jó hogy nem kedvel. – mosolygott rá kissé gúnyosan. Megpaskolta Kópé fejét és a kutyus elengedte. Lihegve, nagy szemekkel nézett fel gazdájára. Beta a nyakörvre csatolta a pórázt és letette a padlóra.

-Jönni fog velünk? – kérdezte Ákos lefelé mutatva.

-Igen, talán gond? – húzta fel a szemöldökét.

-Benti programot találtam ki. Nem hiszem, hogy beengednek minket kutyával. – vakarta meg zavartan a tarkóját.

-Vagy jön, vagy nem megyek sehova. – makacsolta meg magát Beta.

Nem ragaszkodott ennyire a kutyához és igazából nem volt kedve vinni, de úgy gondolta, ez tökéletes próba lesz. Kíváncsi volt arra Ákos mit fog csinálni? Mit fog kitalálni? Mivel akarja elcsábítani? A kutya nehezítés miatt kell, ha így is képes kitalálni valamit, akkor biztosra fogja tudni a szándékait. Egy fiú nem tervez át mindent, ha nem lenne számára fontos, az a személy, aki miatt csinálja.

-Menjünk. – nyitotta ki előtte az ajtót.

Ákos agykerekei folyamatosan forogtak. Nem tudta mit találjon ki? Kutyával nem mehetnek étterembe és moziba amit tervezett. Ráadásul Beta magassarkú szandált vett fel. Abban nem lehet hosszú távon sétálni, neki meg gipszbe van a lába. Messzebb helyre csak tömegközlekedéssel juthatnak el. Hogy nézne már ki, ha a randin egy lány vezet? Egyáltalán milyen helyek vannak ahol nem kell sokat sétálni és könnyű oda eljutni. Elmehetnének hozzá, de az meg nem illik az első randin. Múzeumokban szintén kell sétálni. Piknik jó lenne, ha lenne hozzá valami. Kiskorában volt libegőn, ami jó program lenne de nehéz oda az eljutás. A halászbástya szép helyszín lenne naplementekor, de ott megint sétálni kéne. Pedig onnan szép lenne a kilátás. Ezaz. Jutott eszébe a megoldás. Oda is el kell jutni, és nem lesz könnyű, de meg fogja érni.

-Van bérleted? – kérdezte meg Ákos. Beta értetlenül, felvont szemöldökkel nézett fel rá.

-Nem? – hangzott inkább kérdésnek. Pár napja van itt, és abban az időben is kocsival vagy gyalog közlekedett. Régen, mikor látogatóba jött, akkor se vett sohase bérletet.

-Akkor veszek neked a telódon. – mosolygott rá.

-Nem hiszem, hogy egy alkalom miatt kéne bérletet venni. Amúgy se használnám. - vont vállat.

-Vehetek jegyet is  - ajánlotta fel

-Vezetek. – jelentette ki.

-Ne, nem kell. – tiltakozott Ákos.

-Akkor gondolom pár perc múlva jön értünk a hintó. – húzta el a száját Beta.

-Nem. – vakarta meg zavartan a tarkóját.

-Esetleg taxit hívtál? – Ákos zavartan állt előtte és megrázta a fejét.

-Nem szeretném, ha te vezetnél a randinkon. – mondta el.

-Papa autóját vezetheted, már ha persze tudod. – mutatott a lábán lévő gipszre. A ő piros szépségét más nem vezetheti az biztos.

-Jó, vezess. – adta meg magát, Beta bólintott és bement a garázsba. Perceken belül kigurult és beszállt mellé Ákos.

-Hova megyünk? – kérdezte a sofőr.

-Beírom a GPS-be. – majd a kezében fogva mutatta neki.

-Bele tennéd a tartóba? – fordította oldalra a fejét. Ákos elégett tett a kérdésnek, így a telefon látható helyre került.

A kocsi út alatt egy szót se szóltak egymáshoz. Beta egész végig erősen koncentrált az útra. Még sose vezetett ekkora forgalomban, így nem volt könnyű számára. Többször ellenőrizte, hogy jó sávban megy-e és, hogy merről jön autó. Vezetett már Budapesten, de akkor már este volt és nem kellett ennyi felé figyelnie. Egy körforgalomon ment keresztül, mikor jobb oldalról egy nagy sebességű autó tartott feléjük.

-Tapos a gázra. – kiáltott fel hirtelen Ákos.

Beta nem értette, miért mondja, így az irányába nézett. Rögtön észrevette az autót, így tette amit a mellette ülő mondott. Épp időben reagált, így szerencsére csak egy kis koccanást éreztek hátul, de a másik kocsi száguldott is tovább. Az ő kocsija is akadálytalanul ment tovább. Amint tudott félre húzódott és megállt. Beta meredten bámult maga elé. Hiába közlekedett szabályosan és reagált időben hibásnak érezte magát. Jobban kellett volna figyelnie.

-Jól vagy? – kérdezte aggódva Ákos.

-Azt hiszem. Te?  - érdeklődött ő is.

-Persze. – Beta megkönnyebbülten sóhajtott fel és szállt ki. Hátra sétált a kocsi végéhez és megnézte. Elég szépen végig lett húzva. A piros felületen jól látható volt a vastag karcolás. Horpadás szerencsére nem keletkezett rajta. A szeme sarkából letörölte a könnycseppet és a járműnek támaszkodott.

-Ne sírj. Nincs semmi baj. A kocsit meg lehet javítani. Nincs nagy baja. – ölelte magához a már síró lányt.
-Nem az. – fúrta fejét a vállába.

-Akkor? Esetleg a biztosító nem fizet? – kérdezősködött továbbra.

-De fizet. – Ákos értetlenül húzta el a száját.

-Miért sírsz? – törölte le könnyeit.

-Ez az utolsó dolog, ami a szüleimtől van és én kárt tettem benne. Olyan érzés, mintha nem is lenne fontos számomra. Pedig ez nem igaz. Úgy hiányoznak. – Ákos újra magához ölelte, ezúttal szorosabban.

-Meg lehet csináltatni. A szüleid meg biztosan tudják, mennyire fontos neked. Te is hiányzol nekik. Le merem fogadni, hogy most mérgesen néznek le rád fentről. Mérgesek, mert megint sírsz. – próbálta vigasztalni.

-Tényleg így gondolod? – suttogta halkan, de hangjából jól kivehető volt a reménykedés.

-Tudom. Egy szülő, se szeretné, ha a gyereke sírna. Főleg, olyan szülő, aki így szereti a gyerekét. – Beta szipogva nézett fel rá.

-Köszönöm. – néztek hosszan egymás szemébe.

Már csak ezért a törődésért megéri, hogy vele legyen. Nem fog még egy ilyen pasit talalni. Kedves, vicces, gondoskodó, aggódik érte, vigyáz rá, gödröcskéi vannak, helyes és még sorolhatná. Egy szóval tökéletes.