Együtt //befejezett//

XIX.

- Sziasztok. – köszönt a gyerekeknek. Kicsit meglepődött, hogy megint itt vannak a többiek, de a legjobban azon lepődött meg, hogy Beta eszik és Ákos türelmesen nyújtsa neki a szendvicset minden egyes harapásnál.

- Szia. – köszönt Beta teli szájjal. Máskor már megszidta volna érte, most azonban csak a fejét rázta.

- Csókolom. – köszöntek a többiek. 

- Tegezzetek. – mosolygott rájuk, majd Beta ágyához sétált. Ákos fel akart állni, de Joe leintette. Nincs az a pénz, hogy megakadályozza unokáját az években, még akkor is, ha más tudja elérni és nem ő. Legalább eszik. Még attól is eltekint, hogy pasi legyeskedik körülötte.

- Azért jöttem, hogy haza vigyelek. Beszéltem az orvossal még tegnap és kienged. – közölte a hírt. A lány Ákosra és a többiekre nézet. Látta Betti arcán a csalódottságat, hogy nem tart velük. Igazság szerint ő is szeretett volna velük menni és kimozdulni. Jól érzi magát a társaságukban a bizalom meg majd kialakul és akkor megnyílik előttük.

- A barátaimmal, azt beszéltük, hogy elmennénk kajálni, sétálni és este bulizni. – mondta el a terveket, amire a többiek vigyorogni kezdtek.

- A barátaiddal? – kérdezte döbbenten – Bulizni? Kedd este? – nézett rá szigorúan

- Igen. – vont vállat. Nem iszik alkoholt, úgyhogy nem értette mi a baj ezzel. Régebben is ment hétköznap.

- Vigyázok rá és megígérem, hogy enni fog. – szólt közbe Ákos, mikor Joe beleegyezett volna.

- Igen. – helyeselték a többiek is.

- Éjfélre gyere haza! Holnap pedig ki fogsz pakolni a szobádban! A héten még otthon maradsz pihenni. – szabta ki két feltételét. Beta elhúzta a száját, de bólintott.

- Délután szerintem hazamegyek. Át kell öltözni a bulihoz.

- Tudok adni ruhát mindenkinek. – mondta Betti.

- Köszi kedves tőled, de hiába vagy közületek te a legvékonyabb, még a te ruháid is nagyok lennének rám. – jelentette ki a nyilvánvalót. Ő a társaság legvékonyabb és legalacsonyabb tagja.

- Nem biztos. – tiltakozott.

- 162 centi vagyok és az 50 kilót alig érem el. – Ákos a kevés súlyra felszisszent és többiek is elhúzták a szájukat. Evelin végig nézett rajta és gondolkodni kezdett. Többnek tűnik a súlya, de az is lehet csak az izom miatt tűnik úgy. Az elég jól kivehető rajta. Elhatározta magában, hogy erre rá fog kérdezni.

- Jól van, ha gondolod hozd addig a barátaid is. – szólt közbe Joe - Hoztam még egy szendvicset, jó lenne, ha ezt is megenné. – címezte az utolsó mondatát Ákosnak, és a fejével az ajtó felé bólintott. - Én megyek. Sziasztok. Vigyázzatok magatokra. – mosolygott rájuk. – Ki jönnél? – címezte a kérdést Ákosnak, aki szó nélkül állt fel és ment ki vele a kórterem elé, ahol egymással néztek farkasszemet.

Joe nem akarta hogy unokájának udvaroljon. Ákos jó benyomást akart rá tenni. Ha nem tűnik határozottan puhánynak fogja tartani. Ki bízná unokáját egy olyan emberre, aki nem tudja a gondját viselni, vigyázni rá, legrosszabb esetben megvédeni. Ezen kívül ez sem ártana, ha nem ellenezné, ezt az egészet és nem a háztól öt méteres körzetben kéne a lányért mennie.

- Mik a terveid vele? – törte meg a csendet Joe.

- Vele szeretnék lenni. – mondta el határozottan és még egy kicsit ki is húzta magát.

- Látom, hogy jó hatással vagy rá, így nem ellenzem, de ha megbántod, jobban teszed ha lefoglalod a legközelebbi repülő járatot. – emelte fel figyelmeztetően a mutató ujját. Nehezére esett, ezt mondani, de Beta érdekeit kellett szem előtt tartania.

- Rendben. – nyújtotta a kezét nyomatékossága képen, amit Joe elfogadott.

- Ajánlom, hogy vigyázz rá. – mondta búcsúzóul. Ákos bólintott és vigyorogva ment vissza. Mindenki kíváncsian nézte az arcát. Beta hangosan felsóhajtott megkönnyebbülés gyanánt és rá mosolygott. A tegnapi zavarodottsága Ákos most nem volt jelen. Nem volt féltékeny. Úgy döntött hagyja magát az árral sodródni.

- Még nem etted meg a szendvicset. – jelentette ki, mire nevetni kezdtek. Beta egy nagyot harapott bele és mosolyogva kezdte el rágni.

- Mi volt? – kérdezte izgatottan Zita.

- Semmi különös, csak megfenyegetett. – válaszolt legyintve. Beta ijedtében félre nyelte a kaját és köhögni kezdett. Marcell mellé lépett és elkezdte ütögetni a hátát.

- Köszi. – mosolygott Marcellra, aki újra Zita mellett ült. Visszamosolygott rá.

- Nyugi. Megállapodtunk olyanban, ami mindkettőnknek megfelel. – ült le mellé.

- Indulhatunk? – kérdezte Betti miután a távozni készülő betegek átöltöztek. Már az orvos is járt náluk és odaadta nekik a leleteket. A kérdésre csak bólintás érkezett válaszul.

A kórház parkolójában elindultak egy kocsi felé. Mikor megálltak előtte Beta értetlenül nézett. Ez egy 5 személyes autó. Ők pedig heten vannak. Ráadásul Ákos lába be van gipszelve így ő csak az anyósülésen tud ülni, hátra húzott üléssel. Mögé nem tudnak ülni. Az öt személyes kocsiból máris csak négy lett.

- Ebben nem férünk el. – közölte a nyilvánvaló tényt Beta.

- Jó meglátás kislány, ezért is jöttünk két kocsival. – mutatott a mellette lévőre Marcell.

- És ki vezet? – kérdezte meg.

- Akármilyen meglepő én és Viktor. – húzta ki magát elégedetten Betti.

- Nekem és Zitának is van jogsia. – informálta Ákos. Magától érthető, hogy egyik sem fog vezetni mikor most jöttek ki a kórházból, ráadásul Ákos ugye nem is tud begipszelt lábbal.

- Tőlem elvették. Túl sokszor kaptak rajta gyorshajtás közben. – vont vállat Marcell.

- Velem jön Ákos és Beta. – jelentette ki Betti.

- Akkor velem Evelin és hátul Zita meg Marcell. – egyezett bele Viktor. Mikor meghallotta Evelin, hogy elől fog ülni elmosolyodott.

- Hova megyünk? Van valami törzshelyetek? – kérdezte Beta.

- Ami azt illeti van. Egy kávézó van az iskolánk mellett. Elég sok sulis jár oda. – kezdett el beszállni a kocsiba Ákos, miközben válaszolt. A többiek is elkezdtek beszállni és mivel senki nem tiltakozott így arra vette a két sofőr az irányt. A társaságuk tagjai Evelin kivételével mind egy suliba járnak, csak nem mind egy tagozatra vagy egy évfolyamra.

- Te tudsz vezetni? – kérdezte Ákos út közben.

- Négy hónapja tettem le a jogosítványt kocsira. Kis motorra már évekkel ezelőtt letettem. Tervben volt  nagy motorra is, de már nem akarom. – nézett ki az ablakon Beta.

- Motort csak Viktor tud közülünk vezetni. – csatlakozott a beszélgetésbe Betti.

- Én elkezdtem motorra, de a lábam miatt abba kellett hagynom. Később megcsinálom. – kocogtatta meg a gipszet Ákos.

A két elől ülő személy észrevette, hogy Beta az ablakon néz ki és egy könnycsepp folyik végig az arcán. A lánynak fel se tűnt, különben letörölte volna, mielőtt észreveszik. A kávézóban mindenki rendelt magának inni és egy süteményt. Beta először nem akart sütit enni, de Ákos neki is rendelt és ki is fizette.

- Minek vetted ha nem kell? – kérdezte mérgesen.

- Úgyis megeszed. – vigyorgott rá vállat vonva, azt nem tette hozzá, ha nem ő akkor más biztosan. Beta durcásan kezdte el enni.