Együtt //befejezett//

XLIX.

- Mit akarsz? – kérdezte Beta mikor megunta, hogy az arcát nézi.

- Beszélgetni. – felelte röviden.

- Elmondhatnád miről. Dolgom van. – fonta össze maga előtt a karját egy szemforgatás kíséretében.

- Vettem észre. Biztos jó dolog a pasiddal enyelegni, aki akár én is lehetnék. – nézett rá mérgesen.

- Miről beszélsz? – nézett rá értetlenül – Te sosem lehetnél a helyében. – mutatott felé a fejét rázva.

- Nem hiszek neked. – fogta meg a kezét – A randinkon reagált rám a tested. – Beta határozottan rántotta ki a kezét.

- A „randinkon”? – kérdezte hitetlenkedve macskakörmöt mutatva – Azért mentem bele, hogy békén hagyd a barátaimat. Az nem volt randi csak egy baráti találkozó, ahol te hagytál eszméletlenül feküdni a földön. – vált ijesztően mérgessé a hangja.

Más már, ezt kiabálva mondta volna, de ő nem. Arca nyugodt maradt, de a hangjában mérhetetlen düh hallatszódott ki és pont, ezért volt ijesztő. Sosem tudhatta senki mikor robban és ez bizonytalansággal töltötte el Csongort. Nem tudta mit mondhat és mit nem. A terve mellől mégsem akart tágítani. Nem akarta mással látni és ez miatt el akarta bizonytalanítani.

- Az egy hiba volt tőlem. Nem tudtam mit csináljak. – tárta szét tehetetlenül a kezét.

- Más tudta. – forgatta meg a szemét.

- Megértem, hogy mérges vagy rám ez miatt. A tényen viszont ez nem változtat. Az irántam való haragod miatt nem látsz tisztán. – rázta meg a fejét.

- Teljesen tisztán látok. – nézett rá sértődötten.

- Rendben. Válaszolj egy kérdésemre és békén hagylak. – erre a mondatra egy újabb szemforgatás érkezett – Reagáltál rá valaha is úgy, mint rám? – fogta két keze közé az arcát. Beta nagyot nyelve hallgatott – Na látod. Én lehetnék a barátod, ha adnál nekem egy esélyt.

- Már kaptál és elrontottad. – lépett egyet hátra, így a keze lecsúszott arcáról.

- Még egyet kérek. – lépett egyet felé.

- Késő. Ha annyira akartál volna tettél volna értem. Hétfőn melletted ültem és te egy szót se szóltál hozzám. – mondta határozottan, miközben belül csalódottság lett úrrá rajta.

- Mert Joe megtiltotta. Vagy a kosár kapitány poszt, vagy te. – belátta, hogy hibázott.

Rosszul választott és most már képes volt érte megtenni bármit. Akarta őt jobban, mint a egy posztot. Már csak reménykedni tudott benne, hogy nincs késő. Beta értetlenül emésztette a hallottakat. Ő, erről semmit nem tudott. Ő, azt hitte papájával mindent elmondanak egymásnak. Hatalmasat csalódott benne. El sem tudta képzelni miért tette? Mélyen magában teljesen bizonytalan volt. Bizonytalan volt papája irányába, mert átverve érezte magát. Bizonytalan volt Csongor irányába, mert valamilyen szinten igaza van. Ákos érintésére sosem reagált, úgy ahogy rá. Egy dologban volt biztos, az pedig Ákos iránti szeretete. Nem engedhette, hogy hatalmába kerítse a bizonytalanság.

- Várj. – tartotta fel határozattan a mutató ujját – A kosár csapat kapitányi címe fontosabb volt, mint én. – rázta meg lemondóan a fejét – Ezek után mégis, hogy várod el, hogy adjak neked egy újabb esélyt, úgy hogy ráadásul barátom van. Felejts el. – nézett határozottan a szemébe.

- Ez az utolsó mondatod? – kérdezte csalódottan.

- Ez. – bólintott megerősítés képen.

- Rendben. – rántotta hirtelen magához és csókolta meg.