Repedések

Második rész - Fight The Fury - 8.

Prissy

Nagyon bírom Mim barátnőit.

Annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, soha nem tudnék velük igazi, mély barátságot kiépíteni, nagyon jól éreztem magam a társaságukban, rettentően élveztem az egész napot, melyet velük töltöttem. Cherry végig a hajammal szórakozott, gyönyörűen befonta, miközben nem győzte azt hajtogatni, mennyire örül, hogy megengedtem neki. Hozzátette, imádja ezt a padlizsán lila árnyalatot, és nem is gondolta volna, hogy ennyire puha tincseim vannak. „Mostantól te leszel az elsőszámú próbababám. Mim sem rossz, de az ő haja túl rövid." – ismételgette szinte óránként. Kiderült, szegénynek már hosszú ideje nem akadt olyan ismerőse, akinek bonyolultabb frizurákat készíthetett volna. Jade nem engedi, hogy a hajához érjenek, Gerry extra göndör tincsei pedig szinte teljesen alkalmatlanok a fonásra. Kicsit meg is sajnáltam őt, és nagylelkűen felajánlottam neki, akkor kísérletezgethet a fejemmel, amikor csak szeretne.

Míg Cherry a fodrászt játszotta, X-Boxoztunk. Sosem gondoltam volna, hogy egy plazmatévét biztonságosan be lehet hozni a kollégiumba egy egyszerű bőröndben, de úgy tűnik, nem olyan nagy cucc megoldani. Ugyanis Mim és a barátnői minden szünet után lazán megcsinálják. Cherry és Jade hozzák a ruhákat, Mimosa és Geraldine pedig az X-Boxot és a tévét. Elképesztő. Szobaellenőrzések idején, meg úgy alapesetben is a bőröndjeikben tárolják őket az ágyuk alatt, és csak akkor pakolják elő, ha egész biztosak abban, nem fenyegeti őket a lebukás veszélye. Ilyenkor összevásárolnak mindenféle rágcsálnivalót a közeli kisboltból, besötétítik a szobát, és pár puha paplanba bugyolálva átkockulják a délutánt, az éjszakát, a napot. Nagyon merészek. Én ezt egész biztosan nem merném megtenni.

Szóval játszottunk. Játszottunk és filmet néztünk, miközben betegre zabáltuk magunkat. Talán az egészségemnek nem tett túl jót ez a lusta nap, a lelkemnek viszont annál inkább. Minden percét élveztem, még azokat a pillanatokat is, mikor elhagytam a szobát, hogy meglátogathassam Giliaméket, és csaknem kiégett a szemem a folyosón világító lámpák fényétől. A fiúk – meg Ingrid és Shona, természetesen – próbálásra szentelték szabadidejüket, ami cseppet talán értelmesebb elfoglaltság, mint a tévé képernyőjének bámulása, mégsem tudtam irigykedni rájuk, ugyanis, ahogy nekem lejött, kétszer annyit vitatkoztak, mint amennyi időt a hangszereikre szántak. Nagyon rá vannak kattanva, hogy valami klassz nevet találjanak a bandájuknak, de nem jutnak semmire, így tulajdonképpen csak feleslegesen ölik egymást. Azért remélem, hamar megállapodásra jutnak.

Leadtam a jelentkezésem biosz-kémiára. Megtettem az első lépésem afelé, hogy rohadt sok tanulással később orvos válhasson belőlem. De akarom én ezt egyáltalán? Az idő előrehaladtával egyre jobban elbizonytalanodom a céljaimmal kapcsolatban. Képes leszek rá? Tényleg képes leszek rá?

Biztosan nem. Nem vagyok zseni. Nem születtem annak. Ez a szakma sok nekem. Nem fogom bírni a nyomást.

Giliam bizakodóbb, mint én. Szerinte csak akaraterő kérdése a dolog; a képességeim megvannak hozzá. Persze, mit is mondana a dupla matekjával, igaz? Ő még nem tudja egészen pontosan, mit szeretne csinálni, de nem aggódik, amit én pedig nem csodálok. Az ő agyával akár szívsebész is lehetne, ha nem untatná úgy a biológia. Néha annyira nem tudom őt megérteni. Érdekesebbnek tartja a matekot.

Azt hogy?

Míg a vacak jelentkezőlapot töltögettem, eszembe jutott a nap, mikor kézhez kaptuk. És David.

Rémes délután volt az. Neki – vélhetőleg – még inkább. Viszont azóta, szerencsére, már sokkal jobban van. Látni rajta. Látni Giliamen is. Mindketten jóval fényesebben festenek, mint novemberben. David akkoriban konkrétan olyan volt, mintha haldokolt volna, egy szót sem szólt szinte még Giliamhez sem, soha nem lehetett látni az étkezdében, és órák után is rögtön a szobájába menekült. Mostanában már elég gyakran előfordul, hogy Reddel cseverészni látjuk valahol; tényleg beszélgetnek, ő is, meg a fiú is, és egyszer-kétszer már szemtanúja lehettem annak is, hogy elmosolyodik – ami egyébként roppant jól áll neki. Azt hiszem, ha majd úgy igazán rendbe jön, David nagyon bejövős lesz a lányok körében. Jelen állapotában sem reménytelen, de nem ártana felszednie mondjuk úgy húsz kilót és...