Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 4.

Prissy

Ha a csodálatos időjárás nem lenne bőven elég, van még valami, amit nagyon szeretek az áprilisban. Azt, hogy ilyenkor már érezhetően közeledik a tanév vége. Ekkortájt ugyan jócskán kijut még nekünk az iskola színe-javából, de már akkor is ott lebeg a szemünk előtt a cél, a nem is olyan távoli cél, amely mindenkinek képes egy kis erőt adni az utolsó megpróbáltatásokhoz. A tanulás tekintetében legalábbis.

Minden túlzás nélkül állíthatom, életem eddigi legnehezebb tanévét fogom a hátam mögött tudni a nyári szünet eljöttével. Tavaly ilyenkor még naivan úgy véltem, a Giliam miatti kínlódások azt tették a legkínkeservesebbé, most azonban már látom, megszerezni valakit lényegesen egyszerűbb, mint megtartani, szenvedni valakiért pedig sokkal kevésbé megerőltető, mint látni szenvedni valakit, akit szeretsz. Arról nem is beszélve, hogy míg tavaly annyit gyötrődtem a lassan alakuló kapcsolatunk miatt, az Giliamet különösebben nem érintette meg, engem viszont a jelenlegi, állandóan ingadozó hangulata és folyamatos görcsölése a barátja miatt csaknem ugyanannyira tönkretesz, mint őt magát. Nem mintha a nyári szünet ennek bámulatos módon véget tudna vetni, de legalább a tanulás nem nyomaszt majd ezredik kellemetlen tényezőként, csak, hogy egy perc nyugtom ne lehessen. Nem fog a nyomomban lihegni a kémiatanár, arról faggatózva, mi az, ami elvonja a figyelmem a fontos dolgokról, közben nem is tudván, mi számomra jelenleg a legfontosabb, az irodalomoktatónk sem fog úgy nézni rám, mint esküdt ellenségére, és az ofő sem fogja egy rosszul sikerült franciadolgozat alibijén a párkapcsolatomat kritizálni. Ráadásul Kira savanyú képét sem kell majd nulla-huszonnégyben elviselnem.

Soha előtte nem volt még ennyire elegem a kollégista életből. Igaz, világéletemben introvertált voltam, mindig is nehezemre esett sok emberrel összezárva létezni, ám sosem éreztem ezelőtt még ilyen erős szociális fóbiát itt a suliban. Nem mindegy, hogy egyszerűen csak nem szívesen mész be például az étkezdébe, vagy konkrétan rosszul vagy az ott jelenlévő tömegtől. Az elmúlt napokban nem csak nem tudok rámosolyogni az osztálytársaimra, ha összeakad a tekintetünk, hanem legszívesebben elküldeném őket melegebb éghajlatra, mikor megszólítanak. Azt hiszem, teljesen kész vannak az idegeim.

Azért a szűk baráti körömmel, így Violettel, Mimosával és néhanapján Riverrel, még mindig szívesen töltök el időt. Az előbbivel a legkönnyebb, vele csak elvonulunk valami csendes helyre, ő előveszi a festővásznát, én a dalos füzetemet, aztán csendben elfoglaljuk magunkat egymás békés társaságában. Nem beszélgetünk sokat, de ha mégis, az általában kötetlen és felszabadult. Szerencsére. Kicsit tartottam attól, milyen lesz Violet azután, hogy megosztotta velem a Daviddel kapcsolatos érzéseit. Azt hittem, teljesen el fog majd zárkózni előlem, attól tartva, megpróbálom majd kifaggatni őt arról, ki is az a bizonyos volt szerette, akire a fiú emlékezteti. Ám én egyszer sem hoztam fel a témát, ami látszólag megnyugtatta őt. Valóban fúrja a kíváncsiság az oldalamat, de tudom, ha akarná, elmondaná, így nem is érdemes kérdeznem semmit. Ha nem tartozik rám, akkor nem. Ha nem érzi készen magát arra, hogy megossza valakivel, elfogadom. Mindenkinek vannak titkai, ezt pedig tiszteletben kell tartani. Én sem osztok meg mindent vele, pedig teljesen megbízom benne, tudom, nem adná tovább senkinek. Egyszerűen vannak olyan dolgok, amelyeket az ember szívesebben tart magában.

Arról nem is beszélve, amit pedig kénytelen magában tartani, mert egy ígéret erre kötelezi őt.

Hogy őszinte legyek, lassan már teljesen hidegen hagy, mi történt Daviddel. Egyedül Giliam egészsége aggaszt, amit nem erősít ez a beteges hallgatás. Nem tudom, mikor és hogyan ismerte meg a fiú történetét, mikor nála zárkózottabb embert nehezen találni, de nem örülök neki, hogy ez megtörtént.