Repedések

Harmadik rész - Within Temptation - 11.

Prissy

Az, hogy valaki nem panaszkodik, nem jelenti azt, hogy nincsenek problémái.

Ez a mondat suhan át a fejemen, miközben lassan visszahajolok a gázreakciók fölé, hogy tovább élvezkedhessek a moláris tömegek és oxigénfeleslegek világában. Velem szemben Violet nagyban fest valamit. Hogy mit, az egyelőre rejtély a számomra, ugyanis innen csupán a vászon hátulját látom, amelyen csak sötét foltok halvány árnyéka jelenik meg, ahogy a napfény átsüt rajta. A lány egyik kezével ezt szorongatja, a másikkal egy, a feketénél csak egy leheletnyivel világosabb lila színt igyekszik kikeverni palettáján. Nem túl vidám árnyalat. Kíváncsi vagyok, mire fogja használni.

Hogy miért is állapítottam ezt meg? Szokásos módon a hibáimból tanulva vontam le következtetéseket.

Panaszkodtam, mint mindig, Violet pedig készségesen, némán hallgatott, mint mindig. Aztán egyszer csak félbeszakított, és arra kért, álljak le. Ilyet soha nem szokott tenni. Jól el is csodálkoztam rajta. Utána elszégyelltem magam.

Néha annyira el tudok merülni az önsajnálatban, hogy fel sem tűnik, egy másik emberi lénynek öntöm ki a szívem, akinek szintén lehetnek kisebb-nagyobb problémái. Ahogy Violet szemébe néztem, az is tudatosult bennem, őt is nyomasztja valami, nem is kicsit. Mikor megkérdeztem tőle, mi bántja, azt felelte, kicsit elege van már abból, hogy Kirától folyton azt hallja, Kyle mekkora szemét dög, tőlem meg azt, mennyire nem tudom megérteni Kirát. Unja már a folyamatos panaszkodást. Utána azonnal bocsánatot kért őszinteségéért, habár egyáltalán nem kellet volna. Az igazat megvallva, örültem is, hogy félbeszakított. Nem akartam ennyire belelendülni a nyafogásba, de sajnos elkapott a hév.

Szegény Violet. Bele sem akarok gondolni, eddig mennyiszer mehettem az agyára. Biztos nagyon megterheli már az is, hogy így kettészakítjuk őt Kirával. Vajon hányszor kergethettük már az őrületbe őt? Simán el bírom képzelni, hogy már eddig is nagyon idegesítette, amit mindig lenyomtam neki, csak udvariasságból és szeretetből nem szólt érte.

Annyira figyelmetlen tudok lenni, pedig őszintén igyekszem jobb barátnő lenni, mint amilyen tavaly voltam.

Épp sikerül kiszámolnom egy egészen fontos adatot egészen pontosan, mikor hatalmas adag sötétlila festék fröccsen a feladatgyűjteményemre. Zavartan kapom fel a fejem.

– Bocsáss meg, Prissy, nem akartam...

Elhúzom a szám. Nem hinném, hogy egyedül csak a köztem és Kira közti feszültség zavarná. Csak akkor csinál ekkora disznóólat festés közben, amikor valami nagyobb dologról van szó. Violet nyugodt természet, de durván tud bánni az ecsettel, ha a helyzet úgy kívánja. Azt mondta, már legalább négyszer kellett azért újat vennie, mert dühében kettétörte az előzőt. Ki sem nézné belőle az ember. Sem azt, hogy mentálisan, sem azt, hogy fizikailag képes ilyesmire.

– Izé... nekem nem gond, de könyvtári könyv, úgyhogy ki kell, hipozzam majd, vagy nem tudom... – felelem, miközben azon agyalok, vajon hagyjam-e rászáradni a festéket, és utána kaparjam le róla, vagy próbálkozzak meg most egy zsebkendővel letisztítani.

– Tépd ki a lapot. Azt senki nem nézi, mindegyik megvan-e – tanácsolja Violet komolyan. Itt már biztossá válik a számomra, valami nagyon nincs rendben a lánnyal. Vagy csak elképesztően rossz hatást gyakorol rá Kira.

– Oké, el akarod mondani, vagy...? – kérdezem bizonytalanul, azt figyelve, ahogy a lány újabb adag fekete festéket kever a lilához.

Megrántja a vállát. – Nem nagy dolog. Csak besokalltam. Elegem van mindenből. Alapból stresszes nekem ez az időszak, és akkor még itt vagytok ti Kirával, meg River projektje, amivel nagyon el vagyok maradva. Nincs semmi ihletem, pedig – döfi bele az ecsetet az imént kikevert színbe. – nagyon kéne. Nem akarlak hátráltatni titeket.