Repedések

Utószó, köszönet

*nagyban gondolkodik azon, hogyan is kezdjen ebbe bele*

*kínos csend*

*tücsökciripelés*

*sűrűn válogatja a számokat a zenelejátszójában, hátha sikerül elcsípnie egyet, amelynek megfelelő a hangulata ehhez a szöveghez*

*sóhajt*

*jó, akkor legyen in medias res*

Szerettem volna, hogy ez az utolsó bejegyzés a könyvben különleges legyen, de mivel nem vagyok túl kreatív, végül arra jutottam, ez azt fogja jelenteni, hogy kivételesen nem géppel, hanem kézzel írom meg. (A magyar fordítás lejjebb megtalálható, senkit nem hibáztatok, ha nem tudja elolvasni! :D)

Magyar fordítás:

Üdvözlök mindenkit az írós füzetemben! :) <3

Ebben tervezem meg a fejezeteket, de rajzolgatok, naplózom is benne néha. Van benne egy-két skicc a húgomtól, és egy olyan oldal is, amibe az itt kapott kommenteket nyomtattam ki és ragasztottam be. <3

Mindig olyan boldog leszek, mikor rájuk nézek!

Na, azt hiszem, eleget húztam az időt, most már illene pár szót szólnom arról is, amiért ennek eredetileg nekiültem...

Szóval vége a történetnek. Az első részének legalábbis.

És vannak, akik képesek voltak végigolvasni.

Úristen.

Minden elismerésem azoké, akik eljutottak idáig.

Na, jó, félretéve a viccet, ami igazából félig sem vicc, szeretnék köszönetet mondani annak a maréknyi embernek, akik hétről-hétre felbukkantak az új fejezetekkel kapcsolatos értesítéseim között. Bármennyire is nevetséges, hiába írtam végig egy túlontúl hosszú könyvet jórészt érzésekről, egyszerűen nem tudom szavakba önteni, amit most érzek – és ez elég gáz, mert így most olyan klisés lesz ez a búcsúszöveg, mintha csak azért írnám, mert muszáj.

Te, aki ezt olvasod, az elsők között vagy, aki valaha végigolvasta a Repedéseket. Voltak páran, akik megpróbálkoztak vele már korábban is, de eddig mindenkinek beletört a bicskája, – ami nyilván nem az ő hibájuk elsősorban, na mindegy – és ezért (is) elképesztően hálás vagyok azoknak, akik végigélték velem az elmúlt fél évet. Ez a történet leírhatatlanul sokat jelent nekem, az pedig, hogy másoknak is sikerült élvezniük, sőt, olykor-olykor még azonosulniuk is vele, szinte még mindig felfoghatatlan a számomra. Úgyhogy köszönöm.

Köszönöm a csillagokat, a kommenteket, a kis világomra fordított időt. Mindent. <3

(Ezt még lehet, elmondom párszor.)

Amúgy én eredetileg nem terveztem ennyire hosszúra a történetet, és ezért kicsit kínos ezt most leírnom, de lesz második része is, Fedetlen rések címmel. Egyelőre nagyon az elején járok, de igyekszem kicsit sűrűbbre írni, rövidebb fejezetekkel, több konfliktussal, úgy, hogy közben a Repedések minden „fedetlen résére" választ adjak. (Persze, nem fog elmaradni a szokásos szükségtelen részletezése mindennek, és a történet szempontjából lényegtelen háttérinfók a karakterekről sem.) Próbálok majd valamivel több pozitivitást belecsempészni, és méltóan le is zárni a sztorit. Plusz lesz benne néhány új karakter is, csak, hogy kicsit színesebb legyen. (Na, jó, nem teljesen új, de erről egyelőre ennyit.)

Arról sajnos fogalmam sincs, mikor fogom elkezdeni feltölteni ide a második részt, mert még eléggé vázlatszerű, tele van hiányosságokkal, és nem adja még vissza elég egyértelműen és komolyan azokat a problémákat, amiket meg szeretnék jeleníteni benne. (Azt pedig semmiképpen nem szeretném, ha ezek ugyanolyanok lennének, mint a Repedésekben.) Igyekszem gyorsabban és hatékonyabban írni, mint az első kötet készítésének ideje, de ha minden igaz, szeptembertől megkezdem az orvosit, úgyhogy nem tudom, mennyire fogok tudni haladni vele. (Abbahagyni semmiképpen nem fogom. <3)

Közben folyamatosan javítgatom is az első részt, átírom és beleillesztek olyan információkat, amiket esetleg korábban kihagytam belőle. Ki is szedek majd pár jelenetet, azokat, amelyeknek végül mégsem lesz jelentősége a következő kötetben.

Nos, azt hiszem, ennyi.

Még egyszer köszönök szépen minden egyes támogató szót, csillagot, a kedvességeteket, a türelmet, a figyelmet. Valakinek az írás csak másodlagos hobbi, nekem a fél életem, az otthonom, az egyetlen, amiben valóban önmagam lehetek. Talán nem túl egészséges, de jobban szeretve érzem magam ezek által, mint bárhogy másképp.

Köszönöm. <3

A legjobbakat nektek, és vigyázzatok magatokra! <3