Repedések

Ötödik részlet - Without Shelter - 6.

Prissy

Úgy zúg a fejem a gondolatoktól, mintha folyamatosan gőzmozdonyok zakatolnának el az agyam egyik végéből a másikba, szüntelenül sípolva; kerekeik alatt hangosan csikorognak a sínek. Szeretném, ha legalább pár percre lefékeznének, de csak nem sikerül rábírnom erre őket.

Nem tudom elfelejteni egy pillanatra sem az elmúlt pár óra beszélgetéseit. Az információkat, amelyeket David akarva-akaratlanul megosztott velem, a saját szavaimat, amelyekkel enyhén szólva felzaklattam őt, és Giliam javaslatát a kapcsolatunkat illetően.

Valójában csak most kezdem felfogni, mi is történt kettőnk között. Részben, legalábbis – amennyire azt csekélyke, jórészt a Született feleségekből szerzett párkapcsolati tudásom engedi. Elég flancosan hangzik ez a „szünet-dolog", de igazából mi a szart is jelent? Akkor most nem is fogunk egymáshoz szólni? Szabad időt töltenünk együtt, vagy még a másikra nézni sem tanácsos? A barátnője maradtam, vagy összejöhet, akivel akar? Barátok maradunk, vagy már azok sem?

Több romantikus drámasorozatot kéne néznem. Ötletem sincs, hogy állunk most.

Azért a szívem sajgása bizonyít egyet, s mást. Nem fájna így, ha semmiségről lenne szó. Tudatni akar valamit az eszemmel, amit az képtelen vagy nagyon nem akar felfogni. Valami rosszat.

Próbálok elszenderedni, de a sírás megakadályoz benne. Örülnék, ha valamelyik szobatársam felfigyelne arra, milyen rosszul vagyok, de nem hibáztatom őket, amiért ilyen mélyen alszanak. Fárasztó tanév volt ez. Egy nyár közel sem lesz elég a kipihenésére.

Reszketve ülök fel az ágyamban. Olyan gusztustalannak érzem magam. Az arcom ragad a könnyektől, a testem izzadtságban úszik, mégis görcsösen szorítom magamhoz a takarómat, mintha a saját lelkemet tartanám vele.

Nem tudom elengedni.

River úgy alszik, mint a filmekben szoktak a kifejezetten csinos, és ezen kívül más személyiséggel nem is igen rendelkező szereplők. Szemfedővel, a hátán, karjai a mellkasáig felhúzott takaróján nyugszanak. Vékony hálóingjének egyik pántja félrecsúszott a vállán. Alig hallhatóan szuszog csak; nagyon békésnek tűnik. Remélem, pihentető álmai vannak.

Kira alvás közben még hatalmasabb ellentétje a lánynak, mint ébrenléte alatt. A hasán fekszik, vékony pokróca félig maga alá gyűrve, olyan göcsörtösen, mint egy idős tölgyfa ága. Viszonylag rövid haja teljesen az arcába hullik, csoda, hogy kap levegőt. Egy igencsak bő, hosszú focimezt hord pizsamaként, amely épp csak egy apró szeletet láttat a combjaiból.

Izmos. Kira nagyon izmos. Amióta szakítottak Kyle-lal, szerintem kétszer akkorák lettek a végtagjai. Azt hiszem, a (nem valószínű) következő találkozójukkor jól agyon tervezi verni hűtlen fiúját.

River karjai vékonyak, de szépen íveltek. Kecsesek, mint a hattyú nyaka. A légynek sem tudna ártani velük, mégis minden fiú elkenődik a földön, amint legyint egyet.

Neki bűvereje van, Kirának fizikai. És nekem?

Azt hiszem, nekem semmilyen nincsen.

Nem vagyok sem különösebben erős, sem különösebben szép, és most már barátom sincsen, aki az ellenkezőjét állítva cuppanós puszit nyomhatna a homlokomra. Rózsaszín a hajam, sötét a sminkem és egyedien öltözködöm, de ennyi, semmi más különlegesség nincsen bennem. Pedig úgy szeretném kiegészíteni ezt a triót. Ha már nem is vagyunk barátnők... legalábbis Kirával nem. Olyan fantasztikus lenne, ha elmondhatnám, hogy én vagyok az a csapatban, aki lelkileg erős. De az hazugság lenne. Hatalmas, oltári nagy hazugság. Hiszen még a barátomat sem tudtam megtartani... nem tudtam kitartani mellette...