Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 3.

David

Szóval visszatértem. A tervezettnél öt nappal később ugyan, de az elmúlt hetiekhez képest lényegesen jobb mentális állapotban. Nem volt könnyű menet felkaparni magam a padlóról, de a nagybátyám és a rég nem látott orvosom segítségével úgy-ahogy sikerült. A helyzet jelenleg úgy áll, hogy én új esélyt adok a gyógyszereknek, a nagybátyám pedig igyekszik több teret biztosítani nekem, mint eddig. Most először nem egymás ellen, hanem összhangban dolgozunk értem.

Azért, mikor betértem kedvenc dokimhoz, tőle nem kaptam túl sok pozitív visszajelzést az állapotomat illetően. Első reakciójaként csak a száját tátotta – talán azt sem hitte volna, hogy még élek, amiért egy pillanatig sem hibáztatom, hisz' nem múlott sokon, hogy ne így legyen. Ezután hosszas nemtetszését fejezte ki aziránt, hogy anno abbahagytuk a rendszeres látogatását, mert szerény véleménye szerint koránt sem álltam készen a szabadon eresztésre, aminek a jelei egyértelműen megmutatkoztak rajtam a randevúnkkor is. Lehet, észrevette, hogy felszedtem pár kilót, de egy másodperc erejére sem tett úgy, mintha ez örömet okozna neki. Mivel kénytelen-kelletlen megosztottam vele jórészt mindent, ami az utóbbi időben átsuhant a fejemen, semmi okot nem látott az örömre. Pedig semmi új nem volt az élménybeszámolómban. Semmi olyan, amit eddig nem említettem még neki.

Utáltam a nála töltött idő minden pillanatát, de muszáj volt meglátogatnom, mert új gyógyszerekre volt szükségem. A régiek vagy veszélyesen régiek voltak már, vagy elfogytak – annak idején sportot űztem a vécén való lehúzásukból. (A nagybátyám azt akarta látni, hogy fogynak, én pedig hajlandó voltam megadni neki ezt az örömet.)

Tehát újra itt vagyok. Egy egész fióknyi gyógyszerrel, kissé elveszve, de életben, lényegesen tisztább fejjel, mint az elutazásomkor. Lehet, most az egyszer valami hatásos vackot írtak fel nekem. Az első pár nap mondjuk ritka szar volt, mondhatni rosszabb, mint előtte, de az orvos szerint ez normális, így folytattam a tabletták szedését, a nagybátyám erős támogatásával, aki egész héten otthon maradt, csak, hogy velem lehessen. Azt hiszem, végre megértette, miként segíthet úgy, hogy az nekem is segítséget jelentsen. És ez elképesztően üdítő élmény a számomra.

Péntekre végre tényleg javulni látszott az állapotom, így a nagybátyám valamelyest nyugodt szívvel engedhetett vissza a suliba. Azt hittem, borzalmas lesz, de igazából egészen jó érzés volt. Az emberek őszintén érdeklődtek a hogylétem felől, én pedig teljes őszinteséggel felelhettem azt nekik, jobban vagyok, mivel annál, ahol voltam, nehezebb lejjebb süllyedni.

Az első utam a kollégiumi szobámba vezetett. Senki sem tudott az érkezésemről, ezért az ikrek eléggé meglepődtek, mikor váratlanul beléptem az ajtón egy hosszú hosszúhétvégényi távollét után, valamelyest kipihenten, lelkileg is tűrhető állapotban, majd halvány mosollyal üdvözöltem őket. Red borzasztóan meg volt könnyebbülve. Mint akinek hirtelen minden gondja megoldódott. Denny is egészen megörült, pedig általában megőrül tőlem.

Következőleg a zeneterembe siettem, mert tudtam, a banda éppen próbál. Ők sem voltak kevésbé meglepve. Connor persze rögtön le akart ültetni a dob mögé, én viszont finoman visszautasítottam udvarias kérését, mivel annyi erőt még nem sikerült összeszednem, hogy játsszak is. Elnézést kértem mindegyiküktől az elmúlt időszak miatt, – Giliamet kivéve, aki nem volt jelen a helyiségben – aztán kijelentettem, teljesen megértem, ha nekik ez már sok, és inkább megválnának tőlem. Hozzátettem, ne felejtsék el, mennyire kiszámíthatatlan vagyok, és ki tudja, mikor történik velem hasonló, szóval mindenképpen gondolják végig, megéri-e nekik mindez. Engem egyáltalán nem bántanának meg azzal, ha kitennének. Nem könnyű ez így, egyik irányból sem.

Eleinte tiltakoztak, utána azonban kezdtek egyre inkább elmélyülni gondolataikban, mire diplomatikusan távoztam, teljes mértékben rájuk hagyva ezzel a döntést. Nem szerettem volna, hogy elsiessék. Nem olyan kicsi dolog ez. Idő kell hozzá.