Repedések

Harmadik rész - Within Temptation - 3.

Prissy

Sosem kedveltem túlzottan a történelemtanárunkat. Csakúgy, mint irodalmas kollégája, ő is roppant nagy tudású és igazán ért a szakmájához, mégsem képes elnyerni a szimpátiámat, mivel a jellemén volna még mit csiszolni. Nem mintha bármivel is jobb lennék nála a haldokló kapcsolataimmal, de ez mégsem változtat semmin az ő tekintetében. Tipikusan az a figura, akinek az érzelmi intelligenciája a talajszintet sem súrolja, egyáltalán nem tapintatos, nem figyel oda másokra, és lazán képes bárkit kibeszélni, aki épp nincs jelen az óráján, legyen ez tanár, diák, egy rokona, egy történelmi személy - akárki. Azért egy fokkal mégiscsak jobb, mint az irodalomoktató. Mindketten elég köcsögök tudnak lenni, igen, de a töritanár legalább nem szándékosan teszi. Legtöbbször nincs tudatában annak, mit beszél, és gyakran előfordul az is, hogy utólag megjegyzi, amit mondott, talán kicsit erősebb lett annál, mint ahogy eredetileg tervezte. Ami a másikat illeti, még sosem láttam rajta, hogy bármit is megbánt volna.

Sosem kedveltem őt, egészen a mai napig. Továbbra sem a szívem csücske ugyan, viszont a legutóbbi óránkon valami olyan csúszott ki a folyamatosan be nem álló száján, ami nem csak, hogy megragadta a figyelmemet, hanem igazán nagy hatást is gyakorolt rám. Éppen valami hadvezérről beszélt, arról, mennyire sikertelen volt a karrierje, és mennyire nem volt értelme annak, amit csinált, mikor hozzánk fordult, azután érdeklődve, kiegészítheti-e az anyagot néhány személyes meglátással. A kérdés természetesen költői volt, egyrészt, mivel akkor is elregélte volna monológját, ha nem bólintunk rá kérésére, másrészt, mivel konkrétan az egész órája személyes meglátásokból áll, a fele anyagot úgy tanítja meg, ahogy szerinte megtörtént. Talán ezért mondják, hogy a történelem alakítható. Teljesen attól függ, ki beszél róla.

Arról kezdett magyarázni nekünk, ez a hadvezér mennyivel hasznosabb lehetett volna egy kevésbé elismert, ám annál önfeláldozóbb hivatással. Érdekes volt, amiről beszélt, rögtön megragadta a figyelmemet, hiába nem tudtam hová helyezni ezt az elég hirtelen jött kitörését. Egyik pillanatban még a férfiról beszélt, a következőben már egy teljesen más témára tért át: oktatómese következett arról, mi hogyan lehetnénk hasznosabbak a saját környezetünkben, korunkban, helyzetünkben. Erősen kihangsúlyozta, mennyire sok jót tehetünk a mi egyszerű kis életünkben, hozzátéve, nem is gondolnánk, milyen könnyen. Itt már nagyon úgy tűnt, hogy nem a saját meglátásait osztja meg velünk, de nem zavartattam magam miatta, mert szavai így is elérték céljukat. Az órát követő szünetben csendben üldögéltem a padomban, mélyen elmerülve zavaros gondolataimban, azon agyalva, most akkor hogyan tovább.

Hogy szeretnék-e hasznos lenni? Hát persze. Szeretnék-e mások segítségére lenni? Igen.

Ennyiben biztos voltam, minden más azonban elég nagy káoszt okozott a fejemben. Éreztem, nem véletlenül történt, hogy a tanárunknak pont ma támadt kedve erről beszélni. Anélkül, hogy tudta volna, nekem intézte szavait. Talán így üzen nekem az élet, hogy ideje lenne már összekapnom magam, és kezdeni valamit azzal a széthullott kamaszlánnyal, akivel olyan nagyon nehezen jövünk csak ki. Azt akarja, hogy szorítsam a saját kis hülyeségeimet a háttérbe, és kezdjek el másokkal foglalkozni - olyan emberekkel is, akiknek csak azért köszönök reggelente az ebédlőben, mert az illem úgy kívánja.

Egész izgatottá váltam. Abban a pillanatban bele akartam vágni a dologba. Körülnéztem a teremben, végig az osztálytársaimon, egyesével megállapítva magamban, melyikükkel mit tehetnék, mit mondhatnék nekik, hogy közeledhetnék feléjük. Aztán összetalálkozott a tekintetem Kiráéval, és minden önbizalmam elszállt.

Ahogy teltek az órák, egyre inkább elbizonytalanodtam nagy elhatározásomban, ezért úgy döntöttem, hagyom egy kicsit leülepedni a dolgokat, hogy utána mindent tisztább fejjel gondolhassak át majd újra. Abban biztos voltam, hogy változtatni fogok a szokásaimon és abban is, hogy olyan emberré szeretnék válni, akire számíthatnak a társai.