Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 7.

David

Amióta Giliammel a bandáról beszéltünk, folyamatosan azon töröm a fejem, mitévő legyek az ügyben. Annyira szeretek dobolni, mégsem vagyok biztos benne, hogy a maradás jó döntés lenne. Akármennyire is bizonygatják, mennyire nem így van, mégis úgy érzem, a terhükre vagyok. És ezen az érzésen egyikük sem tud változtatni, hisz' nem is tőlük fakad, hanem tőlem. Nekem kéne megküzdenem, vagy legalább valamiféle megállapodásra jutnom vele, ám ez mindeddig nem nagyon sikerült. Teljesen ki vagyok szolgáltatva az érzéseimnek. Nem tudom elnyomni, vagy eltörölni, esetleg felülírni őket. Erősebbek nálam. Százszor erősebbek, mint én valaha voltam. Néha egyáltalán értelmét sem látom harcba szállni velük. A végén úgyis csak jobban megsérülök.

Nagyon szemét játékot játszanak velem. Nem ölnek meg, soha nem is próbálkoznak meg vele. Nem, ehelyett inkább elérik, hogy önként válasszam a vesztemet. Olyan szörnyű helyekre száműznek, ahol a halál a legcsábítóbb útnak tűnik az összes közül, ahol meg sem fordul már az ember fejében, hogy a helyzet akár csak egy leheletnyit is jobbra fordulhat.

Jelenleg nem tervezek meghalni, arról viszont fogalmam sincs, mit kezdjek az életemmel. Kis lépésekben kell haladnom. Egyszerre csak egy dologra koncentrálni. Szedni a gyógyszereimet, igyekezni pozitívan szemlélni a világot, ami egyébként szerintem a legmegterhelőbb az összes mindennapi kötelezettségem közül. Próbálkoztam vele, próbálkozni fogok továbbra is, de egyszerűen nevetséges, ha logikusan végiggondolom, tulajdonképpen mit erőltetek magamra. Talán csak rosszul csinálom. Könnyen meglehet. Talán valakinek el kéne magyaráznia, mit jelent pozitívan szemlélni a világot. Be kéne tanítania néhány panelmondatot, amit behazudhatok magamnak, ha rossz kedvem támad, mert szerintem a sajátjaim nem működnek.

Fontos lenne eldöntenem végre, vajon a dobolás többet ad-e, mint amennyit elvesz tőlem. Nagyon szeretem csinálni, közben viszont hatalmas nehézségeket is tud okozni. Szeretem az időmet a bandával tölteni, de képtelen vagyok elhinni, hogy ez fordítva is igaz lenne. Valószínűleg legalább annyira lehúzom őket, mint amennyire ők felemelnek engem. Vajon tényleg annyira kell nekik egy dobos, hogy elnézzék minden hibámat? A hibát, aki vagyok?

Nehéz kérdés ez, nekem viszont muszáj döntenem.

De azt sem akarom, hogy azt higgyék, nem szeretek egy együttesben játszani velük. Nagyon szeretek. A legboldogabb élményeim ebből az iskolából szinte mind a zeneteremhez köthetők. Ez vajon elég érv a maradásom mellett?

Azt kell választanom, ami hosszútávon a legjobbat jelenti mindenki számára. Számomra is.

Talán egy kis magányos dobolás segíteni fog. Ma délután nincs próba, mert sem Martin, sem Shona nem ér rá, és Connor is inkább Arielle-lel tervezi elütni az idejét – a barátnőjével, akivel valamikor a távollétem alatt jöttek össze. Egyszer eljött a próbánkra. Egész aranyos és nagyon szép. Bár én személy szerint sosem voltam oda a barna hajú lányokért, mégis elismerem, Connor igazán jól választott.

Mondjuk, Giliam szerint jó, ha egy hónapig együtt maradnak, Connor korábbi kapcsolatai alapján. Én nem nagyon ismerem ezeket a statisztikákat, de amíg a fiú jól érzi magát, pont tojok rá, milyen időközönként dobja a csajait. Úgysem tartozik rám a dolog, és őszintén, Giliamre sem. Megértem, ha zavarja, de akkor sem szükséges ítélkeznie a barátja felett. Egyszer majd úgyis talál magának valakit, akivel megéri együtt maradnia. Én sem támogatom a folyamatos párcserét, de nem is ellenzem, mert egyszerűen nem tartozik rám. Ráadásul, ha már a moralitásnál és a józan életdöntéseknél tartunk, jogom sincsen beleszólni az ilyenekbe. Az öngyilkossági kísérletemmel százszor rosszabb helyem van az erkölcslétrán, mint neki. Akkor is bőven alatta lennék, ha naponta cserélgetné a barátnőit.