Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 6.

Prissy

Kezdek komolyan kikészülni ettől a tanévtől. Nyakunkon az utolsó nagy dolgozatáradat, a fájdalom bizonyos időközönként újra és újra berobban a fejembe, és ha ez még nem lenne elég, a drágalátos irodalomtanárunk is előhozakodott egy meglepetéssel a számomra, ami annyira azért nem dobogtatja meg a szívemet. Mondjuk úgy, hogy el tudnék élni nélküle.

Egyre jobban bánom a részvételemet River pályázati projektjében. Ha nem írtam volna meg azokat a verseket, most nem lennék ebben a szar helyzetben, amibe az a kedves férfi sodort engem. Ha előre közlik velem, fel fogja ajánlani a nevemben az ofőnek a szereplésemet az alapításnapi műsorban, biztos jobban meggondolom, akarok-e segíteni a lánynak. A kis költeményeim nélkül is tökéletesen megállja a helyét az a mű, nem lett volna olyan nagy rémtett, ha nem vállalom el.

Olyan szar barátnőnek érzem magam, amiért ilyeneken töröm a fejem mostanság, minden pillanatban, mikor nem a fejem tör engem, de a szorongásom egyszerűen erősebb, mint a józan eszem. Nem szeretnék kiállni a színpadra, és felolvasni egy verset, amit ráadásul nekem is kell megírnom. Hiába ez a legkedvesebb elfoglaltságom, ezek a műsorok olyan elcsépeltek, és ha érdeklődően is állok más diákok alkotásaihoz, előbb-utóbb mindig rá kell ébrednem, mennyire semmitmondóan közhelyesek. Nem hibáztatom őket. Lehetnek a legtehetségesebb tanulók a suliban, nem derül ki, mert egy ilyen kaliberű előadáson nem lehet bármiről szavalni. Van egy vastag, íratlan szabálykönyve az egésznek, amiben elképzelésem szerint hatalmas, félkövér, kiskapitális, dőlt betűkkel szerepelnek a leglényegesebb vonások, amelyeknek meg kell jelenni a művekben, így az igazgatónk és a tanári kar fényezése, a diákok sokszínűségének kiemelése, annak erős kihangsúlyozása, milyen sokat fejlődött az intézmény a kezdtek óta, és milyen nagy nevek nevelkedtek a falai között az elmúlt évtizedekben, arról a nőről pedig, aki a sulit alapította, feltétlenül ódákat kell zengeni.

De én nem szeretnék ilyen verset írni. Nem szeretném meghazudtolni önmagam, akkor sem, ha nemigen akad más választásom, azon kívül, hogy mégiscsak visszamondom a dolgot, amint eredetileg elterveztem. Mikor ugyanis először közölte velem az osztályfőnökünk a jelentkezésem iránt érzett örömét, azonnal tiltakozni kezdtem. Azon a napon minden egyes találkozásunkkor a fejéhez vágtam egy hatalmas „nem"-et, olyan határozottsággal, amilyet ritkán látni tőlem. Ő meg csak nézett, értetlenül, nem is sejtve, miért gondoltam meg magam ilyen hirtelen. Aztán persze összekötöttük a szálakat.

Kiderült, hogy az irodalomtanárunk ötlete volt az egész. Valószínűleg megharagudott rám, amiért legutóbb olyan bunkón elutasítottam őt, ezért úgy határozott, csak azért is megismerteti a verseimet azokkal is, akiket nem szeretek. Felkereste az ofőt, és elmesélte neki, mennyire jól írok, aztán hozzátette, hogy szívesen megvillogtatnám a tehetségemet az egész iskola előtt is, ha esetleg beleférnék még a már jócskán szervezés alatt álló alapításnapi műsorba. A nő azonnal rábólintott a kérésére, mivel ismervén, mennyire gátlásos vagyok, egy pillanatra sem szeretett volna elbátortalanítani engem. Tetszett neki, hogy tettem egy lépést kifelé a csigaházamból. Utólag meg is jegyezte nekem, az ajánlat túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen.

Hát, igen, ha Prissy fel akar lépni az egész iskola előtt, akkor Prissyt valószínűleg csőbe húzták.

Az kéne még.

Bár, végül tényleg meg fogom tenni.

Nem vagyok normális.

Magamtól soha nem mondtam volna igent, mikor az osztályfőnökünk a félreértések ellenére mégis megkért, vállaljam el a dolgot, ám azon kevés emberek, akiknek alapból is meg merném mutatni a költeményeimet, végül rávettek. Azt hiszem, Mimosa volt az elsősorban, akinek ezt sikerült kiharcolnia nálam, de Violet, River és Giliam is fontos szerepet játszottak benne.