Harmadik rész - Within Temptation - 15.

35 3 2
                                    

Prissy

Ahogy átlépünk az áprilisba, az idő pedig tavasziasba fordul, a lelkünket meggyötrő körülmények is enyhülni látszanak. A Nap végre teljes erejével süt, minden értelemben bearanyozva ezzel keserű gimnáziumi életünket. A tavaszillat iránti szerelmem és a kinti táj csodálatos látványa miatt szinte el sem mozdulok a kedvenc padomról az udvaron. Ott írok verset, házit, ott készülök a dolgozatokra és felelésekre, ott fogyasztom el a reggeliből maradt kifliket és zsemléket, ott gondolkodom az élet nagyon dolgain – hagyom, hogy a fény gyógyítsa a lelkem és tisztítsa a látásomat. Bár kissé hűvös van még, így kénytelen vagyok kabátot felvenni, már nem kell reszketve visszavánszorognom az iskolaépületbe fél óra kínkeserves levegőzés után; ha nagyon akarom, akár az egész délutánt kint tölthetem, anélkül, hogy ettől megfáznék.

Nagyon remélem, ez a hónap jobb lesz, mint az előző. Nem a suli tekintetében, amiatt szívni fogunk, de lássuk be, az nem akkora dolog. Ha rosszul sikerülnének a dolgozataim, de közben biztosítanának arról, a környezetemben élők lelki hullámvasútjai egyenesbe fordulnak, kicsit sem lennék szomorú. Szeretném, hogy Giliam és David és Kira és River és mindenki boldog legyen. Szeretném, ha a tanulás jelentené a legnagyobb gondot a számomra.

Kicsit ihlethiányos voltam az elmúlt hetekben, most viszont, köszönhetően a természet kivirulásának, jönnek az ötletek, nem is kevés. Alig tudok lépést tartani velük. A River pályázati írásához kellő verseket befejeztem, szóval kötelezettségeim sincsenek nagyon, így szabadon költhetek, amiről szeretnék.

Ezzel kapcsolatban igencsak vegyes érzéseim vannak. Túl nagy szabadságot kaptam egy hosszabb megkötött időszak után, ami miatt nehezen megy a kiengedés. Ráadásul még mindig kicsit zavarosak a dolgok köztem és Giliam között. Ismét túl vagyunk egy hullámvölgyön, emelkedési szakaszba léptünk, de már előre félek, mi lesz később, mikor újra lejtő következik majd. Túléli a kapcsolatunk a következő szakadékot? És én túlélem, ha a válasz az előző kérdésre „nem"?

Azzal, hogy az utolsó verset is befejeztem, River egész műve elkészült. A lány tegnap küldte be a pályázat meghirdetőinek. Őszintén, rettenetesen izgulok, mit szólnak majd hozzá. Mivel a zsűri tudja, mennyire sok energiát igényel egy kisregény elkészítése, minden beérkezett művet hosszan végig fognak elemezni, így azok a résztvevők is kapnak majd visszajelzést, akik esetleg nem érnek el megemlítendő helyezést. Bár szerintem River írása simán elnyerheti a bírák tetszését, abban sem kételkedem, hogy az összes többi nevező is legalább annyi energiát ölt bele, mint a lány (meg Violet és én). Az eredményeket csak ősszel hirdetik majd ki, szóval bőven van időm izgulni, és épp eleget érni ahhoz, hogy visszaolvasva majd a mostani verseimet, szégyenemben csak piruljak, fogjam a fejem, és el akarjam ásni magam. Kevés olyan alkotásom van, amelyeket évekkel később újranézve nem érzek gáznak, de mélyen belül bízom benne, hogy ezek majd ebbe a kategóriába fognak kerülni, mialatt öregednek egy kicsit. Olyan égő lenne, ha River kisregényét emiatt nem értékelnék illendően. Igaz, a lány azt mondta, nagyon tetszenek neki, Violet digitális rajzait pedig legszívesebben bekereteztetné és kirakná a szobánk falára, úgyhogy bízom benne, a hozzáértők is így viszonyulnak majd a műhöz. Mint nemrégiben kiderült, River január óta keményen dolgozott rajta, szinte éjjel-nappal ezen kattogva, beleadva szívét-lelkét, beleölve minden energiáját, beleépítve a legőszintébb érzéseit. Mikor pár napja végre az egész összeállt, mi pedig – Ameyvel kiegészülve négyesben – egy éjszakát szántunk arra, hogy végigrágjuk magunkat rajta, hibák után kutatva, tudatosult csak bennem, River mennyire mélyre képes menni, ha arról van szó. Ez a kisregény nem egy nyálcsöpögtetős tini történet, sokkal inkább egy fiatal nő vallomása az elérhetetlen dolgokról az életben – legyen az egy személy, egy cél, egy érzés... bármi. Azzal mindig is tisztában voltam, a lány több, mint aminek mutatja magát, de sosem gondoltam volna, hogy ennyire csodálatos kincseket rejt magában.

RepedésekDonde viven las historias. Descúbrelo ahora