Repedések

Negyedik rész - Halestorm - 10.

Prissy

A szünet gyorsabban elröppent, mint gondoltam volna. Igencsak tartalmas volt, a legtöbb tervemet sikerült véghez vinnem alatta, mégis rettentő rövidnek éreztem; mintha egyik szombatról egy szempillantás alatt a másikra ugrottam volna, csak az időközben történtek emlékei és fizikai nyomai bizonyítják, hogy valóban volt egykor egy tavaszi szünet, amely sajnos már nincs többé.

De, azt hiszem, függőben lévő elintéznivalóim sincsenek többé. Legalábbis a teljesíthetők tekintetében. Az alapításnapi műsorra íródott teljes művem elkészült, River hatalmas segítségével, beszéltem Giliammel a közelmúltbeli meglátásaimmal kapcsolatban, Mimmel a migrénem miatti aggályaimról, megírtam minden házidolgozatot, felkészültem az utolsó témazárókra, és a félbehagyott verseimet is befejeztem. Tulajdonképpen el sem bírom képzelni, miként tudtam mindezt belesűríteni egy bő hétbe. Elképesztő, mire vagyok képes, ha egyszer normálisan beosztom az időmet, ahelyett, hogy hagynám szétfolyni.

Ezen kívül is szereztem új élményeket a szünet alatt. Elhívtam magunkhoz Rivert, aki még ezelőtt soha nem járt nálunk, és eltöltöttem vele egy másfél napot. Bár a program szórakoztató társasága ellenére a kemény munkáról szólt, valahogy mégis élveztem. A lány teljes céges felszereléssel jött, hozta a laptopját, a jegyzetfüzetét, kinyomtatta az elmúlt évek alapítási ünnepségeinek szövegeit, és még a nővére sütijéből is hozott, mert tudja, mennyire odavagyok érte. Így hát répatortát falatozva álltunk neki az írásnak a szobám padlóján üldögélve, körülöttünk szőnyegként kiterített papírhegyekkel, magunk alatt két puha párnával, amelyeket a kisebbik húgomtól loptam el. (River Sofia hercegnő arcát melegítette a hátsójával, én Hamupipőkéjét.)

Egyébként nem csak rendmániás barátnőm készült fel az alkalomra, én is egy köteg nyomtatvánnyal vártam őt az ajtóban – a kutatómunkám eredményével, amelyet kénytelen voltam elvégezni a beszéd és a vers hatásossá és személyessé tétele érdekében. Nagyon izgalmas volt utánajárni azoknak az információknak, amik ehhez kellettek, de jócskán bele is fáradtam, ezért örültem, mikor River hezitálás nélkül nekiült összehúzogatni a fontosabb és összetartozóbb tényeket egymással, kijavította a megfogalmazási hibáimat is, és rengeteg hasznos tanáccsal látott el a retorika terén. Jobb segítőt keresve sem találhattam volna. Azt hittem, egy örökkévalóságig fog tartani életre hívni az elképzeléseimet, de még aznap éjfél előtt sikerült mindent befejeznünk, így másnap tanulással folytathattuk az együttlétet, aztán mikor azzal is végeztünk, River ragaszkodott hozzá, hogy a szobámban is rendet rakjunk. Kicsit sikerült feltúrnunk a papírmunka közben, az ő mércéjével tekintve rohadt nagy szétszórtság uralkodott odabent, én viszont még emlékeztem arra, miképp' festett, mielőtt a lány kedvéért mindent elpakoltam a helyére, ezért csak nagy somolyogva tudtam rábólintani a kérésére ezügyben. Nem volt olyan reménytelenül kupis, mint amilyen például Giliam szobája a házukban, de azért a rendezett káosznál enyhébb kifejezést nemigen mertem volna használni rá.

A szüleim azonnal megkedvelték Rivert. Elég volt belépnie az ajtón, és már elnyerte a tetszésüket. Azt hiszem, a szinte csak feketében járó, rózsaszín hajú, sötétlila rúzst viselő, lehetetlenül elvarázsolt lányuk után jó volt egy olyan kamaszt látniuk, aki tökéletesen kiegyensúlyozott, visszafogottan öltözködik, alig festi magát, a haját pedig egyáltalán nem, és őszintén mosolyog az idegenekre is, szorongás nélkül. Persze, szerintük nekem is ilyennek kéne lennem. Semmi bajom River öltözködésével, de ha én is azt viselném, amit ő, egy lennék az ezer egyforma lány közül odakint. Nem vagyok elég különleges ahhoz, hogy csupán a bájommal kitűnjek közülük. Ráadásul még rosszul is érezném magam a bőrömben. Végre megtaláltam, ki vagyok, és azt a stílust, amiben a legboldogabb önmagam lehetek. És mit látnak ebből ők? Prissy lázad. Prissy úgy néz ki, mint aki egész évben gyászol. Prissy hülyét csinál magából azzal a hajszínnel.