Felemésztett de te meg mentettél! [ Befejezett]

73.

-Nagyon furcsa érzés volt.. Őszintén álmodtam már hasonlót csak abba apával történt valami. Egyszer említettem neki hogy álmodtam egy ilyet de akkor kisebb voltam.. Lehet ő is már elfelejtette. - őszintén mintha próbálnám terelni a témát. Furcsa nem akkarom így a szemébe mondani mégis, ezzel lehet el érném azt hogy ő is meg nyíljon felém. Hiszen mégis az nem igazságos hogy én mindent el mondok neki ő pedig semmit se...
-Hallgatlak mond.! - szólal meg engem ki zökentve a gondolat menetemből.
-Utána viszont te is elmondod. Nem megy az hogy én mindent el monfok te pedig midnig csak el löksz magadtól..
-Rendben. - mondja majd fejemet fel emelem és szemébe nézek ami, még mindig vörösen ragyog.

-Nem emlékszem pontosan már úgy mint ahogy akkor amikor álmodtam. Mégis azok a dolgok amiket álmomban láttam bele vésődtek az emlékezetembe. Olyan volt mintha tehetetlen lettél volna abban a helyzetben. Nem is tudom hogy kerültem én oda és te hogyan kerültél oda. Valami barlang felében voltunk és te ott feküdtél egy kő asztalon. Sebbeid voltak de nem figyelt arra senki és te se ellenkeztél. Annyira rossz volt az egészet végig nézni és azt látni mintha fel adtad volna az egészet. Mintha csak úgy simán át adtad volna magad a halálnak. Aztán aztán olyan dolog történt hogy... Ezt nem tudom elmondani nem megy nem akkarom hogy újra lássam az egészet.
-Nem kell folytatnod. - szólalt meg mellettem és szemei már a régiek voltak.
-Lehet hülyén hangzik de az álmban a szemed ugyan ilyen vörösek voltak mint az előbb. Azután a dolog után történt hogy a szemeid más színben pompáztak. Aztán hirtelen fel kelltél és előttem termedtél, majd fel ébredtem.
Tudom hogy alig mondtam valamit és a legfőbb dolgot nem is mondtam, de igaz ez. Igaz az ami álmomban abban a barlangban történt. - fejét oldalra fordítja nem akkar a szemembe nézni..

-Igaz. - csak ennyit hallok meg mire nehezebben kezdek levegőhöz jutni. Egyre jobban nyomja valami a mellkasomat. Ott lehetem volna és segíthettem volna én én..
-Harry! - szólalt meg rögtön előttem egy hang mire lassan észhez tértem.
-Nyugodj le! Lassan kezdj el mély levegőt venni. Semmi baj és el ne kezd hibáztattni magadat. Nem a re hibád hanem apámé. Most elég ha ennyit tudsz.
Ügyesen mély levegőt vegyél és nyugodj meg aztán vissza megyünk a kastélyba. - lassan sikerült megint vissza nyerni az uralmat az érzéseim felett. Mégis amikor fel kellett volna álnom a földről nem sikerült. Mintha minden erőm el ment volna... megint majdnem pánikolni kezdtem de hirtelen fel emelt a földröl Draco.
-Semmi baj! Ez mindenkivel megesik, pihenj vissza viszlek. - mondja mire fejemet mellkasába hajtom.
-Ne tűnj el!