💋 Hét csók, ami megöl💋

60.

Látszott Jiminen, hogy kicsi felszült, amit igazából megértettem és ezért még hálásabb voltam, hogy megengedte, hogy itt próbáljunk.
- Gyeretek be! - invitált be minket maga után. Először én léptem be, majd Jimin segítségével gyorsan levetkőztem, aztán hagytam, hogy a többiek is ugyanígy tegyenek. A nappaliba gyűltünk össze, mindenki helyet foglalt és beszélgetni kezdtünk.
- Ki mit kér inni? - kérdezte Jimin. Mikor mindenki elmondta, mire vágyik, én és Jimin bevonultunk a konyhába, hogy össze dobjuk az italokat.
- Van pár nassolni való is a mögötted lévő, felső szekrényben. Válogass - biccentett a szekrény felé Jimin.
- Jimin - szólítottam meg finoman.
- Tessék? - fordult felém.
- Tudom, mekkora dolog ez neked, hogy beengedted ide őket, szóval köszönöm! - sétáltam oda hozzá kezeim közé zárva az arcát. Jimin mosolyogva hunyta le a szemeit és homlokát az enyémnek döntötte.
- Van pár ötletem, hogy háláld meg - nézett rám pajkosan.
- És vissza tért a jó öreg Park Jimin - forgattam meg a szemeimet nevetve.
- Ő soha nem megy el - kacsinott rám.
- Gondolhattam volna - vágtam unott fejet.
- A tálakat, amibe kirakgatod a nasit, lent, kettővel arrébb találod - tért vissza az eredeti tárgyra.
- Oké, már veszem is elő - tettem, ahogy mondta.
- Óvatosan, nehogy megüsd magad! Ha valamit nem érsz el, szólj! - fordult még utánam aggódva.
- Boldogulok, ne aggódj! - nyugtattam meg. Mire mi kész lettünk, a fiúk sajnos még mindig ott tartottak, hogy melyik számot dolgozzák át. Hobi utánunk jött a konyhába és segített nekünk kivinni a dolgokat a többieknek. Rengeteg ötlet volt össze írva, viszont mindegyiknél voltak kifogások, így nem tudtak megegyezni. Legalább jó két órát vacakoltunk ezzel, miközben eszegettünk és iszogattunk, de előre haladás nyomai nem látszódtak.
- Na jó! - emelte fel a kezét Seokjin. - Menjünk fel a stúdióba és álljunk neki valaminek, mert itt csak raboljuk az időt - állt fel a kanapéról. Mindannyian egyet értettek vele, így végre megszálltuk a stúdiót. Mindenki számára lenyűgöző volt a hely. Ámultak- bámultak, Jiminen pedig látszott, hogy büszke a kis stúdiójára. Míg ők úgy döntöttek, hogy bemelegítik a hangjaikat és ötletelnek párat, én a zongorához sétáltam. Még a múltkortól ott volt a zongorán az a kotta, amit Jimin választott nekem. Tetszett nagyon az a dal, így magam felé fordítottam a kottát és játszani kezdtem a dallamot. Elég nehéz volt gipszelt kézzel játszani, de azért igyekeztem a helyes hangokat leütni. Néha eszembe jutott pár sor, abból, amit énekeltek és egyre jobban beleéltem magam a játékba. A szám korán sem volt befejezve, így egy idő után improvizálni kezdtem. Aztán mégegyszer eljátszodtam a már megírt rész egy részét és pár levezető hanggal fejeztem be. Amíg eszembe volt, gyorsan elkaptam a földről el üres lapot és egy tollat, majd levéstem magamnak azokat a részeket, amiket leimprovizáltam. Csak a végén figyeltem fel a nagy csendre körülöttem, így kíváncsian néztem fel a papírról. A fiúk mind csendben álldogáltak a szoba másik végében. Engem néztek elcsodálkozva.
- Mi az? - kérdeztem zavartan.
- Ez az a szám volt, amit a múltkor adtam neked oda? - szólalt meg Jimin.
- Igen. Megtetszett és eszembe jutott még pár sor hozzá. Bocsi, ha megzavartalak titeket - forgattam a tollat a kezemben.
- Azt hiszem, hogy éppen most mentettél meg minket - nézett rám Yoongi.
- Én? Miért? - lepődtem meg.
- Ugyan arra gondolunk, nem? - nézett körbe Hobi, mire a többiek csak bólogattak.
- Mire gondoltok? - kérdeztem értetlenül.
- Arra, hogy éppen most játszodtad el annak a számnak az alapját, amit énekelni fogunk a meghallgatáson - mosolygott Taehyung.
- Ezt akarjátok elénekelni? - lepődtem meg.
- Igen. Még kell sokat dolgozni rajta, de ez azonnal tetszett mindannyiunknak, úgyhogy ez lesz az igazi! - bólintott Yoongi lelkesen.
-Wow! Alig várom, hogy halljam, mi lesz belőle! - lelkesedtem.
- Lássunk is neki gyorsan! - csapta össze a kezeit Seokjin. Mindenki nagyon lelkes volt és azonnal teljes erővel neki álltunk megírni a dal hiányzó részeit. A vokalisták pontosították és kiegészítették a saját részeiket, míg Yoongi és Hoseok nagy lendülettel ültek neki megírni a rap részeket, hiszen abból még semmi nem volt meg. Amikor a többiek befejezték a saját részüket, ők is segítettek a rapet írni. Én a zongorán zenésítettem meg ötleteiket és raktam nekik össze az alakuló részeket, amikor kérték.

Elég jól haladtunk, viszont szörnyen későre járt az idő és nekünk még másnap suliba kellett menni, így a meglevő részeket gondosan egy helyre gyűjtve elpakoltunk és haza indultunk. Taehyunggal együtt távozott Yoongi és Hoseok, mert nekik egyfele van útjuk, így Taehyung elvállalta, hogy haza viszi őket. Így én Seokjin nyakára maradtam, aki kedvesen megnyugtatott, hogy szívesen haza visz engem.
- Biztos nem maradsz? Reggel haza ugorhatnák hozzátok a cuccaidért - próbálkozott Jimin az utóbbi tíz percben századjára.
- Majd máskor itt alszok, rendben? De ma haza szeretnék menni - néztem fel rá fáradtan.
- Jólvan - sóhajtott nagyot.
- Mehetünk, Yiren! - szólt az ajtóból Seokjin, miután elvette a táskámat a fogas alól.
- Jövök, oppa! - kaptam fel gyorsan a táskámat.
-Vigyázz rá! - nézett szúrósan Jimin Seokjinre.
- Ne aggódj, minden rendben lesz! - felelte Seokjin türelmesen.
- Aludj jól, Jimin! - integettem még vissza neki.
- Jó éjt! - mosolyodott el halványan az ajtókeretnek támaszkodva. Az út hazáig csendes beszélgetéssel telt el. Seokjin egy csendes, de okos ember volt és rengeteg mindenről szót ejtettünk a kocsiút alatt. Nevettünk is, jó hangosan, ami nagyon jól esett, így egy hosszú nap után. Még énekeltünk is, vagyis inkább Seokjin énekelt én meg csak mormogtam mellé valamit, de nagyon élveztem. Végül megálltunk a házunk előtt és Seokjin kiszállt, hogy kinyissa nekem az ajtót.
-Köszi, oppa! - mosolyogtam rá.
-Semmiség! - mosolygott ő is. Elvette a táskámat a hátsó ülésről, majd felkísért az ajtóig.
- Köszönöm, hogy haza hoztál! - vettem el tőle a táskát.
- Ez csak természetes, az oppád vagyok - simogatta meg a fejem.
-Aludj jól, oppa! Vigyázz magadra! - öleltem meg őt.
- Aludj jól, Yiren! - adott egy puszit a fejemre. Még mosolyogva integettem neki, amíg beszállt a kocsiba és addig néztem a kocsi után, amíg el nem tűnt a sötét úton, a csendes házak között.
Nagyot sóhajtva léptem be a házba. Csend volt már, így igyekeztem úgy közlekedni, hogy ne ébresszem fel anyát. Gyorsan tusoltam egyet, bekaptam valamit enni és azonnal az ágyamat céloztam meg, hogy holnap ismét friss lehessek. A fiúkkal megbeszéltük, hogy minden nap Jiminékhez megyünk suli után és amilyen hamar csak lehet össze rakjuk a dalt. A dalt, aminek még nem volt címe. Lehunyt szemmel idéztem fel a sorokat, melyeket a fiúk énekeltek ma és gondolkodtam, vajon milyen címet adhatnánk neki?
Hirtelen erősen felcsendült a fülemben pár sor, amit sokszor elénekeltek ma, amíg tökéletes nem lett:
"Pillangó, mint egy pillangó
Messziről rá pillantok, ha összeérintjük kezeinket elvesztelek?" És akkor úgy éreztem égi jel volt ez számomra és azt gondoltam, a dalnak nem adatunk más címet, mint azt, hogy Pillangó.

A Butterfly az egyik kedvenc dalom, nagyon örül a kis szívem, hogy belefoglalhattam a sztoriba. 🥰 Remélem nektek is tetszik, köszönöm, hogy elolvastátok! ❤️