💋 Hét csók, ami megöl💋

19.

Másnap reggel jóval Hobi előtt keltem fel. Ő még javában az igazak álmát aludta. Kihasználva korai ébredésemet lesiettem a konyhába. Előkotortam anya legerősebb fájdalomcsillapítóit és jó párat benyomtam belőle. Nem érdekelt, hogy lehet megárt, úgy éreztem hosszú nap elé nézünk és ezek nékül nem hiszem, kitartanék a végéig. Miután nyom nékül vissza pakoltam mindent a helyére, maximális sebeséggel siettem fel az alvó barátomhoz.
- Hoseok! Kellj fel! Mennünk kell! Hoseok!- kezdtem el kegyetlenül ébresztgetni.
- Hány óra van mégis?- nyöszörgött drámaian.
- 9 - feleltem az óra lecsekkolása után.
- Aishh... - nyomta fejét a párnába kelletlenül.
- Hoseok!- kiáltottam rá.
- Jólvan! Jólvan!- ült fel kómásan.
- Csinálok egy kávét, míg elkészülsz - hagytam ott, mikor meggyőződtem, hogy felkelt.
- Jó erőset, légyszi - szólt utánam. Leereszkedtem a lépcsőn, amilyen kíméletesen csak tudtam és neki is álltam a beígért kávé összedobásának.
- Aissh!- görnyedtem össze, mert egyszer- egyszer éles görcs futott végig az egész alhasamon. Bal kezemet a kínzó területre tapasztva folytattam a fekete folyadék megízesítését. Hatalmas sóhajjal tettem le a két bögrét az asztalra és visszasiettem a konyhába. Tudtam, hogy túlzás amit csinálok ,de egyszerűen nem bírtam a percenkénti görcsöket, így bevettem még egy adag gyógyszert. Tuti, végezni fog a gyomrommal, de a fájdalom megszüntetésén kívül semmi nem érdekelt.
- Hol vagy, Yiren?- hallottam meg Hobi hangját vészesen közelről. Ijedten kaptam össze a gyógyszereket és amilyen  gyorsan csak lehet visszadobáltam őket a helyükre.
- Konyha!-  próbáltam nyugodt hangon szólni.
- Van kávé!- örült meg a gőzölgő poharak láttán.
- Hisz te kérted, nem?- nevettem fel.
- Hm - bólogatott kortyolgatás  közben. Hoseok kihúzta az egyik széket és leengedte magát rá, utána megpaskolta maga mellett a másik széket, hogy foglaljak helyet én is. Mosolyogva ültem le mellé és neki álltam a saját feketémnek. Néma csendben iszogattuk a kávénkat. Mind a kettőnknek szüksége volt egy kis időre, hogy összeszedjük magunkat és a gondolatainkat a sok minden után. Ezért esett jól a csend. Nem volt feszült, vagy kínos csend, az a kellemes fajta csend volt. Csak örültünk a nyugalomnak, a finom italnak és egymásnak. Tudtunk gondolkozni és kicsit ébredezni.
- Akkor a Jeon ház? - sóhajtott Hobi, mikor megérkezett a taxi. Hiába papoltam neki, ragaszkodott hozzá, hogy taxival menjünk, nehogy megerőltessem magam. Valahol hálás voltam neki, de nem akartam kizsebelni sem.
- Igen - bólintottam rá a dologra. Hoseok drámai fejet vágott, aztán betessékelt a kocsiba. Elmondta a sofőrnek a címet, aztán néma csendben vártuk az út végét.
- Köszönjük, viszlát!- hagyta ott a kényelmes ülést a fiú is. Én már kint toporzékoltam, míg ő fizetett és kikászálódott a járműből. Bevallom, picit ideges voltam. Na jó, nem is kicsit. Nagyon. Fogalmam se volt milyen lesz minden után szembe nézni vele. Nem tudtam hogy kéne viselkednem vele, hogy kéne hozzá szólnom és hasonlók. Vajon ő hogy fog viselkedni? Mit fog mondani? Egyáltalán van keresni valóm itt? Miért vagyok itt? Nem ő bántott engem? Akkor miért törődök vele?
- Bemész, vagy itt megállunk?- zökkentett ki a gondoltaimból a kísérőm.
- Jaj, menjünk be! Persze!-  ráztam meg a fejem gyorsan. Valahogy a kopogás és minden egyéb elmaradt, úgy éreztem úgyse jönne ajtót nyitni nekünk senki.
- Jungkook!- kiáltotta el magát Hoseok.- Haver, hol vagy?- indult be a nappaliba, miután levette a cipőjét és felakasztotta a kabátját. - Jungkook! Jeon Jungkook! - szaladgált össze vissza. - Junkook, fejezd be a hisztizést! Hol vagy?- indult fel a lépcsőn. Úgy döntöttem oda én is vele tartok , hátha tényleg megtaláljuk valamenyik szobában. - Junkook, nyisd ki!- kezdett el dörömbölni ,gondolom a megfelelő ajtó előtt.
- Menj el!- hallatszott egy határozott, rekedtes hang bentről.
- Kérlek, Kook! Segíteni jöttem!- próbálkozott tovább.
- Azt mondtam nem! Jól vagyok!- csattant fel.
- Legalább Yirent engedd be!- kiabált vissza hirtelen Hoseok neki.
- Hobi!- suttogtam kikerekedett szemekkel.
- Mi?- jött a meglepődött hang válaszul.
- Itt van mellettem! Eljött hozzád, úgyhogy légy gerinces és engedd be! - oktatta ki Hoseok.
- Ne!- markoltam rá a karjára. Ám a következő pillanatban résnyire nyílt az ajtó, szabad utat nyújtva nekem. Nyeltem egy nagyot.
- Menj!- lökött rajtam egy picit Hoseok. Esetlenül érkeztem be a szobába és halk sikoly hagyta el a szám, amikor mögöttem becsapódott az ajtó. Ijedten kezdtem el Jungkookot keresni a félhomályban úszó szobában, de sehol nem találtam őt. Kezdtem megijedni.
- Miért jöttél ide?- érkezett a fáradt kérdés mögüllem. Fénysebességgel fordultam meg és néztem szembe az ajtó mellett gubbasztó fiúval.

Hiába volt sötét, sebei, melyek arcát borították, így is szépen kivehetőek voltak. Szája felhasadt és már rászáradt a vér a nem is kicsi sebre. Jobb arca meg volt dagadva és színes árnyalatokban pompázott, szemei vérmesek és beesettek voltak. A falnak eresztette kócos fejét, sötét szemei enyémbe fúródtak. Teste elernyedve és kimerülve feküdt a padlón, még a levegőt is szaggatottan vette. Hát, Yoongi nem kimélte, az tuti.
- Fel tudsz állni? - guggoltam le közvetlenül elé. Teljesen figyelmen kívül hagytam kérdését.
- Miért kéne?- hunyta le a szemeit.
- Mert orvoshoz kell mennünk! Na gyere!- fogtam meg finoman a karját.
- Inkább óvakodj tőlem! Nem is értem miért vagy itt!- rántotta ki a karját kezeim közül.
- Kérlek, Jungkook!- nyúltam megint felé.
- Menj ! Menj és utálj, gyűlölj, kerülj el! Menekülj, amíg lehet!- vágta hozzám felgmán.
- Na jó, értem én, hogy helyben hagytak meg minden, de emlékeztetni szeretnélek, hogy az én lelkemet és testemet tiportad porba, szóval azt hiszem nekem kéne hisztiznem. De befogtam a szám és ide jöttem, hogy segítsek! Úgyhogy mindezek után tégy meg nekem legalább annyit, hogyha még képes vagyok segíteni, akkor működj együtt!- keltem ki a képemből. Szaporán kapkodva a levegőt, égő arccal fejeztem be a dumát és ismét megragadtam a karját. Jungkook egy darabig meglepődve hagyta hogy próbálkozzak a felemelésével, aztán alig láthatóan elmosolyodott és felállt magától, éppen csak egy kis súlyt hagyva rajtam. Megkönnyebbülve nyúltam a kilincsért, de hirtelen neki nyomott a falnak és cserepes ajkait enyémeknek nyomta. Nagyon meglepődtem és erősen markoltam bele a pólójába, hogy nehogy elessek a hírtelen ért csapástól. Hagytam, hogy finoman megnyalja alsó ajkamat,ami késztetést adott párnáim elnyitására, nyelvével pedig könnyen átsiklott az ém számba. Mohón kezdte el körbejárni az én nyelvemet, amihez egy idő után , valahogy én is csatlakoztam. Kezeit bevezette a felsőm alá és elkezdte cirógatni az oldalam, amitől kirázott a hideg. Beleremegett a testem a gondolatba, hogy esetleg megint magáévá tesz és én még megmozdulni se tudok, de hirtelen elszakította száját tőlem, s a kezeit is levette rólam. Meglepett, hogy ennyivel békén hagyott, így kíváncsian néztem rá. Szemeibe pici élet költözött, szaporábban vette a levegőt, kiszáradt ajkai újra gyönyörű sötét rózsaszínben pompáztak, még nedvesen az előbbi akciónk miatt.
- Ha belehalok is elérem, hogy csak az enyém lehess és senki másé. Még az se érdekel, ha te nem akarod- lihegte az arcomra, aztán meg sem várva a reakciómat kicsapta az ajtót és elindított minket kifelé. Éreztem, hogy az arcom vörös lesz, a fejemben elkezdenek össze- vissza cikázni a gondolatok, hányingerem volt és legszívesebben ott helyben elájultam volna. Ha belehal is az övé leszek? Mit jelentsen ez hirtelen?

Sziasztoook! Meg szeretném köszönni, hogy átléptük a 300 megtekintést! 🎉 Még csak most volt 100, hihetelen , hogy már 300- nál járunk. Sosem hittem volna, hogy meg lesz valaha is ennyi.Hatalmas dolog ez nekem mégha nem is olyan nagy számról beszélünk! Nagyon hálás vagyok és alig várom ,hogy együtt kísérhessük tovább ezt a történetet! Köszönöm mégegyszer, puszi nektek!❤