💋 Hét csók, ami megöl💋

41.

Yoongit már messziről kiszúrtam, idegesen támaszkodott egyik lábáról a másikra. Ahogy megállt a kocsi előtte, azonnal kicsapta az ajtót és Taehyungot kereste.
- Taehyung! - kiáltott, amikor meglátta a barátját. Gyorsan kiszálltam és hagytam, hogy Yoongi kitámogassa Taehyungot a kocsiból.
- Vigyázzatok rá! - mosolyodott el Jin.
- Gyere be, Seokjin! Egy kávéra legalább - fordult vissza Yoongi sietősen. - A kocsit tedd le a felhajtóra!
Seokjin kicsit habozott, tanácstalanul nézett rám.
- Gyere! - vontam meg a vállam mosolyogva.
- Akkor leparkolom a kocsit - mosolyodott el ő is halványan.
- Megvárlak - bólintottam. Mikor a kocsi sikeresen leparkolt, Seokjinnel ketten mentünk be Yoongiék házába. A nappaliban Yoongi már javában vígasztalta megviselt barátját. Taehyung megint sírt. Szemei már teljesen be voltak dagadva és vörösek voltak, az arca ki volt pirosodva, alig tudott szuszogni. Yoongi előtte gugolt, próbált beszélni hozzá, miközben felváltva adott neki zsebkendőt és vizet. Csendben sétáltunk, én leültem Taehyung mellé, aki azonnal átölelt, Jin pedig mellénk ült le a fotelba. Elég sok időbe telt megnyugtatni szegény Taehyungot, nagyon megviselte őt az egész. Szerencsére ott volt Yoongi, és vele együtt megoldottuk a helyzetet.
- Yoongi... - suttogta Taehyung.
-Hmm? - fordult felé a földön üldögélő fiú.
- Éhes vagyok - szipogta.
- Csinálok valamit - állt fel Yoongi.
- Segíthetek? - követte őt Jin. Yoongi meglepődve fordult vissza hozzá. - Szeretek főzni, szívesen összedobok valamit, ha gondoljátok - magyarázta meg.
- Ha nem gond, hogy ilyesmire kérlek - egyezett bele Yoongi.
- Egyáltalán nem - indult el Seokjin.
- Megmutatom, mit hol találsz - tűnt el Yoongival együtt. Én ott maradtam a kanapén Taehyunggal. A háttámlának dőlve félig el voltam feküdve, Taehyung pedig átölelt engem, úgy pihent mellkasomon. Végre megnyugodott. A sok sírástól álmos lett és kimerült, laposakat pislogott, lassú, nagy levegőket vett. Alig volt ébren.
- Yiren... - suttogta a nevemet hirtelen.
- Itt vagyok - simítottam a hátára.
- Azt akarom, hogy elvedd a fájdalmamat - szorított a fogásán.
- Mond meg, hogyan, oppa! - néztem le rá.
- Csókolj meg! - támaszkodott fel könyökeire. Arca csupán centikre került az enyémtől, szuszogása csiklandozta az arcom.
- Mi? - kerekedtek ki a szemeim.
- Csókolj meg, Yiren! Azt akarom, hogy csókolj meg! - hajolt vészesen lassan, egyre és egyre közelebb.
- Oppa, én... - próblátam megmoccani, de Taehyung nem engedte.
- Azt kérted, mondjam meg, hogyan veheted el a fájdalmam. Így. Csókolj meg! - követelőzött. Tekintete cikázott a szám és a szemeim között. Fogalmam se volt, mit mondhatnék. Tudtam, hogy nem helyes, vagyis hát az oppámról beszélünk, aki mellesleg Yoongi legjobb barátja. És mind tudjuk, hogy Yoongi meg én se vagyunk a legtisztább és legegyszerűbb helyzetben. Ha ezt megtudja, tombolni fog, és nem akarok kettejük között vitát kirobbantani. Ugyanakkor Taehyung már csókolt meg és az se derült ki, most pedig vészhelyzet van. Nem tudtam, mit helyezzek előtérbe. Tehetetlenül figyeltem, ahogy pár másodperc múlva türelmetlenül nyomja ajkait az enyémnek válasz híján. Hosszasan préselte párnáit az enyémekhez, csak aztán lépett tovább. Óvatosan játszadozott a számmal, majd egy óvatlan pillanatban nyelve szabad utat talált az én számba. Kezeimet óvatosan nyaka köré fontam, ő pedig teljesen rám nehezedett, karjait derekam alá csúsztatva. Mellkasaink össze nyomódtak, Taehyung ágyéka nekem tolódott és tisztán éreztem, mit tesz vele ez a csók. Tudtam, meg kell állnunk, mielőtt késő lenne. Nem gondolkodik tisztán, nem engedhetem neki, hogy többet tegyen, mint ez.
- Oppa! - váltam el tőle egy pillanatra.
- Sttt! - suttogta a számra.
- Abba kell hagynunk! Kérlek! - néztem a szemébe.
- Nem kell - rázta meg a fejét.
- Nem vagy önmagad oppa, kérlek! - markoltam a hajába.
-Teljesen jól vagyok! - nézett rám kicsit sértetten.
- Szomorú vagy, oppa, és összetört! Kérlek, ne tegyük most ezt! - simítottam a nyakára. Taehyung dühösen végig futotta az arcom, majd felpattant rólam és elviharzott. Vissza sem nézve rohant fel a lépcsőn, aztán eltűnt az emeleten. Szótlanul maradva néztem a fiú után. Végül lassan össze szedtem magam és felültem, megigazítottam a hajam meg a ruháimat. Ittam pár kortyot Taehyung vízéből, megvártam, míg megnyugszom és rendbe jövök, utána Yoongiék keresésére indultam. Már a másik szobából hallatszott a hall nevetgélésük. Seokjin felszabadultan magyarázott valamit, Yoongi pedig nevetett. Hitetlenkedve néztem őket a takarásból, hiszen Yoongi ritkán szokott vidám lenni, nem nagyon mutatja ki az érzéseit, Seokjint pedig elég csendes és nyugodt jellemnek ismertem eddig. A kép, ahogy ők ketten a konyhában főznek és nevetgélnek egyszerűen hihetetlen volt. Seokjin aztán elkezdett béna vicceket mesélni, amiken nagyokat nevetett, Yoongi pedig szerintem inkább a fiún nevetett mintsem a viccein. Elég szokatlan, de gyönyörű jelenet volt. Aztán elkezdtek a zenéről beszélni, komolyabb dolgok jöttek fel, ezért bekopogtam és beléptem. Azt már nem szerettem volna kihallgatni.
- Taehyung alszik? - fordult felém Yoongi.
- Felment, azt mondta kell neki egy zuhany - tettem karba a kezeimet.
- Mindjárt kész a vacsi - mosolyodott el Seokjin.
- Isteni illata van - hunytam le a szemem bele szippantva a levegőbe.
- Seokjin igazi mester szakács - bökött a fejével felé Yoongi.
- Jaj, dehogy is! Még rengeteget kell fejlődnöm - legyintett Jin.
- Az illatok alapján tényleg zseniális lehet- mosolyogtam rá.
- Remélem, ízleni fog - bólintott kedvesen.
- Az biztos - ültem le az ebédlő asztal mellé.
- Hallom, ma zongoráztál Seokjinéknél- nézett rám Yoongi.
- Igen. Egyszerűen csodálatos hangjuk van, muszáj volt egy kicsit zenélni - vontam vállat.
- Csodálatos hang? - lepődött meg.
- Seokjin nem mondta? - ráztam meg a fejem.
- Azt a kicsi részletet kihagytam - válaszolt ő maga.
- Énekelsz, Jin? - fordult felé Yoongi.
- Szoktam - vonogatta vállát Jin.
- Gyönyörű hangja van, oppa, ahogy Jiminnek is! - lelkesedtem.
- Jimin? Park Jimin? - ráncolta a szemöldökét.
- Együtt szoktunk zenélni, van egy kis stúdiónk- avatta be Jin.
- Úgy tudtam, rossz viszonyban vagytok - vallotta be Yoongi.
- Valóban. Jimin és én nem nagyon találjuk a közös hangot, a zene az egyetlen, ami összehoz minket - bólintott Jin.
- Egyszerűen elképesztő, ha együtt énekelnek - erősítettem meg.
- Csak kicsit lapos, mert mindketten énekelünk. Kéne bele egy kis rap, ami feldobja - kavargatta meg a vacsorát Jin.
- Yoongi rappel! Rohadt jó szövegeket is ír! Talán összedobhatnátok valamit közösen! - jutott hirtelen eszembe.
- Yiren! - nézett rám dühösen.
- Tényleg, Yoongi? - fordult felé kíváncsian Jin.
- Nem nagyon szeretem hangoztatni - felelte zavartan Yoongi.
- Ha Jimin nem is, de én szívesen össze ülnék veled valamikor. Összedobhatnánk pár szöveg ötletet meg ilyesmi - bátorította Seokjin.
- Nem is tudom, nem nagyon mutogatom meg a munkáimat, elég kezdetlegesek - húzta el a száját Yoongi.
- Ahogy a miénkek is - mosolygott Jin.
- Gyerünk, oppa! Ez annyira király lenne! - álltam fel izgatottan.
- Megbeszléhetjük valamikor - sóhajtott fel Yoongi.
- Igen! - ragadtam meg a karját boldogan.
- Alig várom - nyugtázta le Seokjin.
- Mi történik itt? - lépett be Taehyung.
Tekintete üres volt, egész teste össze volt görnyedve, csak úgy vonszotla magát.
- Minden rendben? - mérte végig Yoongi.
- Persze - dobta le magát egy székre.
- Mindjárt kész a vacsi! Isteni illata van! - engedtem el Yoongit.
- Biztos, isteni finom lesz - nézett mélyen a szemembe. Pár másodpercig álltam tekintetét, de az olyan sötét és rideg volt, hogy nem bírtam tovább.
- Megterítek - kaptam el a fejem gyorsan.