💋 Hét csók, ami megöl💋

8.

Remegve ragadtam meg a mosdó kilincsét, de pont akkor nyílt ki mellettem a fiú mosdó ajtaja és egy magas alak lépett ki rajta.
- Hé, minden oké?- állt meg előttem. Könnyeimtől nem láttam semmit, csak homályos alakját, ahogy közeledik remegő testem felé, aztán finoman belökött a lány mosdóba.
- Mit csinálsz?- kérdeztem két szipogás között.
- Mond el, mi történt veled!- fogta meg a vállaimat.
- Én... olyan rossz volt... megalázott mindenki előtt és... annyira féltem... te jó ég!- estem össze előtte.
- Héé, nyugodj meg, el fogsz ájulni!- guggolt le mellém. Látva, hogy szavai nem sokat érnek leült a fal mellé és háttal neki az ölébe húzott. Hátam az övéhez simult, karjait derekam mentén elém vezette, ott pedig összekulcsolta. Nem láttam mit csinál, de gondolom észrevette az elég csúnyán szétszakadt  harisnyát és lassan elindította a kezét a combom felé.
- Megnézhetem?- hajolt mellém, fejét a vállamra helyezte. Nem tudtam megszólalni, csak bólintottam. Hosszú ujjai óvatosan fennebb emelték a szoknyát és elé tárult a kiszívott combom. Körülötte vörös volt a bőr, meg volt duzzadva kicsit és elég csúnya látványt nyújtott.
- Ki tette ezt veled?- kérdezte óvatosan.
- Nem fontos... - tűrtem vissza a szoknyát.
- Már hogyne lenne! Így senki nem bánhat egy nővel!- csattant fel, mire én összerezzentem. - Bocsánat, csak aggódok... Ez szörnyű dolog!- sóhajtott fel.
- Jimin...Park Jimin volt - suttogtam ki a szavakat.
- Park Jimin?- kérdezte ledöbbenve.
- De kérlek, ne mondj semmit neki! Nem akarok mégtöbb bajt !- szipogtam erősebben.
- Nem fogok - simította meg a vállam. Pár percnyi csendes üldögélésünket a csengő zavarta meg.
- Mennünk kéne !- álltam fel, megigazítva magam, de semmit se ért.  A fiú ekkor egy gyors mozdulattal lekapta világoskék pulcsiját, amit rávett az egyenruhára és szó nélkül bele bújtatott.  A puha anyag egészen a térdemig ért, így pont eltakart minden kellemetlenséget.
- Mehetünk!- ragadta meg a kezem és kicsapta az ajtót. Az arra igyekező lányok felvisítva reagálták le az egészet, én meg csak lehajtott fejjel követtem az idegent.
- Mit csinálsz, tesó?- emeltem fel a fejem egy ismerős hangra. Előttünk magabiztosan Jimin állt és bandája, s egyenesen az engem fogó fiúra nézett. Szeme aztán levándorolt összekulcsolt kezünkre, majd követte az én karomat, ami elvezette az arcomig.
- Yiren?- villant meg a szeme.
- Halott vagy, ha haza értünk, Jimin!- sziszegte segítőm, aztán félrelökte a lesokkolt Jimint és tovább indultunk valamerre.
- Hova megyünk?- szóltam rá.
- Az orvosiba. Teszünk rá borogatást és bekenjük - fordult egy kicsit hátra, hogy halljam, amit mond.
- Nem kell, jól vagyok!- álltam meg.
- Nézd... Yiren - jutott eszébe a nevem.-Jimin az öcsém, szeretném jóvá tenni a hibáját. Megengeded? - nézett rám komoran.
- Mi?- kaptam fel a fejem.
- Gyere!- rángatott tovább. Belépve az orvosi szobába szerencsésre senkit nem találtunk ott, ígyhát nyugodtan dobtam le magam az egyik ágyra. A magas alak, akinek még mindig nem tudom a nevét, teljes szakértelemmel gyűjtött össze pár dolgot és odaült mellém.
- A lábadat!- nézett rám. Engedelmesen elé fektettem a lábamat ő pedig feltolta a pulcsit és a szoknyát, hogy odaférjen a színes foltokhoz. Óvatosan rakta rá a jeget, ami az elején kicsit kellemetlen volt, de aztán igazán jól esett az égő végtagomnak.
- Áh, még be se mutatkoztam - törte meg a csendet mosolyogva. - Kim Seokjin vagyok!- nyújtott kezet.
- De nem azt mondtad, Jimin a testvéred? Akkor ő hogy Park, te meg hogy vagy Kim?- ráztam meg a kezét kíváncsian.
- Nem vagyunk édes testvérek. Mindkettőnk szülei elváltak. Ő az anyjával jött én meg apámmal. Mostmár egy család vagyunk , de ő nem volt hajlandó nevet változtatni utánunk - mesélte, miközben forgatott egyet a borogatáson.
- Áh, értem - bámultam a lábamat.
- És te, Yiren? Mesélj valamit magadról - nézett rám.
- Hát én anyámmal élek, apám folyton dolgozik, egy vállalata van Európában, így ritkán látom. Egyke vagyok - fejeztem be, mert nem akartam többet mondani.
- Jimin osztálytársa vagy, ugye?
- Igen, te negyedéves vagy?
- Nem , csak harmadéves vagyok - rázta meg a fejét.
- Hűha, egy harmadéves ismerősöm se volt eddig- ámultam el.
- Valóban? - nevetett fel.
- Igen - szégyelltem el gyerekes viselkedésemet.
- Akkor mostmár van egy - vont vállat.
- Tényleg? Hűha!- csillant meg a szemem.
- De édes vagy - borzolta össze a hajam.
- Izé...köszönöm ezt az egészet! Nélküled nem tudom, mi lett volna velem - tűrtem a fülem mögé egy tincset.
- Sajnálom azt, amit Jimin tett. Általában ennyire nem megy messzire - sóhajtott fel tehetetlenül.
- Attól mert a testvéred, nem a te felelősséged. Ez az ő hibája és nem a tiéd - nyugtattam meg.
- Tudom, de akkor is. Annyi lánnyal tesz rossz dolgokat... - vette elő a kenőcsöt gondterhelt arccal.
- Minden rendben van! Ne aggódj miattam!- vettem el a borogatást, hogy segítsek neki.
- Erős lány vagy te!- mosolygott rám biztatóan.
- Köszi!- vettem el tőle a kenőcs tubust, Jin pedig lassan elkezdte bemasszírozni a hideg, zselés anyagot a bőrömbe. Nagyon jól esett. Lecsukva pilláimat élveztem, ahogy a hűsitő érzés elönti azon területeket, ahova jutott a kenőcsből.
- Kész!- csapta össze hatalmas tenyereit.
- Köszönöm szépen, Seokjin!- adtam visza a tubust.
- Oppa, szólíts oppának!- kacsintott rám.
- Jólvan..oppa - mosolyogtam meg a kijelentésemet.
- Na, siess, ha minden igaz, még eléred a következő órádat!- segített fel.
- És te oppa?- néztem rá kíváncsian.
- Elpakolok és megyek én is - nyugtatott meg.
- Látlak még, ugye?- lestem vissza az ajtóból.
- Persze! Hiszen mostmár az oppád vagyok, nemde?- fordult felém.
- Akkor jó!- intettem neki és rohanni kezdtem a termünk felé.