💋 Hét csók, ami megöl💋

47.

Kellett a támogatás a Kim családnak. Mindannyiukat nagyon megviselte a Kim nagymama eltávozása. Mintha nem is idegenek lettünk volna, a család azonnal befogadott minket. Mindenki talált valakit, akinek vígaszt nyújtson. Én magát Taehyungot kísértem végig, Yoongi Tae édesapját támogatta férfiasan, Hoseok vállán Tae anyukája sírdogált, Jimin és Seokjin pedig a feleségét vesztett Kim nagypapát támogatták két oldalról.  Megmelengette a szívemet látni a fiúkat, ahogy önzetlenül segítettek a Kim családnak. Késő este hagytuk csak el a vendéglőt, ahol a tor volt megtartva. A fiúk és én utolsókként maradtunk ott Taehyung édesapjával, nagypapájával és magával Taehyunggal, hogy megvárjuk, míg mindenki távozik. Taehyung édesanyja a hamarabb távozó vendégekkel hazament, hiszen valaki el kellett lássa őket is. Vele szerettem volna menni, de tiltakozott. Jobban szerette volna, ha Taehyung mellett maradok. Így hát úgy is tettem.
- Rendben, ő volt az utolsó - sóhajtott fel Taehyung apukája.
- Akkor mehetünk? - kérdezte Tae.
- Igen, azt hiszem - bólintott a férfi.
Seokjin és Jimin felsegítették nagypapát a székről, én pedig Taehyung karjába karoltam. Taehyung lassan felém fordította a fejét.
- Megcsináltad,  Tae... - szorítottam a karjára.
-Nem... - rázta meg a fejét. Zavartan néztem rá, ugyanis nem értettem, mire gondol. Pár pillanatig vizslatta az arcom, majd mikor látta, hogy nem esik le, mit szeretne, halványan elmosolyodott.  - Együtt csináltuk meg, Yiren - magyarázta meg válaszát. - Nem én egyedül, hanem mi, együtt. Nélkületek nem sikerült volna - rázta meg a fejét.
- Tae... - néztem rá meghatottan.
- Köszönöm! - tátogta majdnem hangtalanul. Csak mosolyogni tudtam.
- Hé, Taehyung! Nem jösztök? - kiáltott vissza Jimin. Felé kaptuk a fejünket. Mind az ajtóban álltak és ránk vártak.
- De...jövünk - indult el magával ragadva a fiú. A Kim háznál, mind kiszálltunk elbúcsúzni a családtól. Kim nagypapát hűségesen felkísérték a féltesók az ajtóig.
- Köszönöm! - vette át őt Kim néni.
- Jó éjszakát kívánunk! - hajoltak meg.
- Nem maradtok vacsorára? - nézett végig rajtuk, aztán rajtunk meglepetten. Elcsodálkozva néztünk egymásra, majd vissza az ajtóban ácsorgó Kim család tagjaira.
- Nos... nem szeretnénk zavarni - szólaltam fel végül.
- Ma rengeteget segítettetek nekünk, ami nagyon sokat jelent számunkra - kezdte a Kim apuka.
- Ezért szeretnénk meghálálni egy szerény vacsorával a sok jót nektek - fejezte be a Kim anyuka.
- Pontosan - bólintott Taehyung. Szótlanul álltunk, lesokkolva, meglepve. Szörnyen jól estek a család szavai és azt sem tudtam, mit mondjak hirtelen.
- A legnagyobb örömmel segítettünk - mosolyodott el Seokjin.
- Mi pedig a legnagyobb örömmel invitálunk be titeket vacsorára - mosolygott a nő.
- Ezt nem utasíthatjuk vissza - nézett körbe rajtunk Hobi.
- Nos.., akkor köszönjük a meghívást! - indult meg először Yoongi.
- Gyertek! - léptek be a Kimek az ajtón, mögöttünk pedig Yoongi. A többiek, négyen, kicsit döbbenten álltunk még odakint.
- Azt hiszem, akarva, akaratlanul is barátok vagytok nekem mind a mai nap után - szólalt meg hirtelen Hoseok.
- Egyet értek! - lelkesedtem.
- Apám, mibe keveredtünk - nevetett fel Jimin.
- Induljunk!- terelt minket befelé Seokjin. A vacsora kellemesen telt, a társaság kicsit elfeledtette a jelenlévőkkel a gyászt. Megjelent egy-egy halvány mosoly, pár szörnyű vicc is elhangzott, midenféle témát kiveséztünk, ettünk, ittunk és együtt viseltük a szomorúságot. Sokkal könnyebb volt. A vacsora hosszúra nyúlt, hiszen sokáig ücsörögtünk ott majszolgatva a desszertet és beszélgetve. Egylátalán nem éreztük magunkat kívülállóknak, a Kim család úgy kezelt minket, mintha mi is részei lennék a népes társaságnak. Azt hiszem, a mai nap után azok is lettünk.
- Jó éjszakát mindenkinek! - köszöntem el a családtagoktól.
- Tae, szívem, üljetek ki a teraszra egy kicsit, apáddal elpakolunk majd - tette fia vállára a kezét mosolyogva Kim asszony.
- Gyertek! - mutatta az utat Taehyung.
A teraszon egy hosszú asztal, székek, régi kanapék, sőt, még egy függőágy is volt két tartó oszlop közé szerelve. Apró égősorok világították be az egészet, csak középen, az asztal fölött volt egy nagyobb lámpa. Egymás mellé toltuk a három fotelt, abba huppantam bele én Hobi meg Tae. Jin székre ült, Jimin pedig a függőágyat sajátította ki. Yoongi érkezett utoljára. Kezében egy kis rádiót tartott, amit bekapcsolt, majd széke mellé rakta. Csendben üldögéltünk az esti békében. Nem szólaltunk meg, ez a csend többet ért szavainknál. A rádióból halkan zene szólt, körbe járt minket, nyugalomba ringatott. A világ legjobb érzése volt ott ülni. Hat tök különféle ember, kikben mégis volt közös. Akik mégis összefogtak és együtt csodákra képesek, együtt erősebbek, jobbak, vidámabbak, együtt tökéletesek. Akkor, ott azt éreztem soha nem szabad elengedtem őket. Megfogadtam, hogy bármibe is kerüljön, együtt fogom tartani ezt a bandát. Ez, az én feladatom. Nekem kell össze fogni őket. Mert együtt sokkal jobbak, mint külön - külön. Mindenki hozzá rakja önmagát, jót és rosszat együtt, és így az egész sokkal szebb és egyedibb lesz. Ez a csapat, ezek az emberek sokat fognak jelenti egymásnak, csak még nem jöttek rá erre. Ez az én feladatom, megmutatni nekik, hogy együtt kell maradniuk, együtt kell küzdeniük és alkotniuk. Yoongi nem kell folyton morcos legyen, Hobinak van kivel nevetni, Jimin nem marad egyedül, Jin van kiről gondoskodjon. Egymásból a legjobbat hozzák ki ezek a fiúk. Nekem pedig ezt meg kell őrizni és védeni. És meg is fogom tenni. Kirobbanó mellkassal, meghatódva néztem végig a kis társaságon, ahogy ott ültünk csendben, mindenki elmerengve a saját gondolataiban, mégis együtt voltunk és éreztük egymást magunk körül. A rádió egy pillanatra elhallgatott.  A dal, ami felszólalt, alátámasztotta gondolataimat. Ezt a dalt, az üzenetet nekünk szánta az ég, a sors, a végzet, ki miben hisz. A lényeg egy volt, üzenet volt számunkra ez a dal, üzenet nekünk, mint egy csapat, mint egy társaság, mint barátok. Üzenet, melyet soha többé nem felejtünk el. Ott lesz a fejünkben, a szívünkben, a lelkünkben, meg fogja határozni a mindennapjainkat, a jövőnket, meg fog határozni minket. Mindenki felfigyelt a dalra. Egymásra néztünk és hallgatuk. Tudtuk, milyen fontos is ez. Nagyon is jól tudtuk.

"Van egy hely a szívedben
Ez a hely a szeretet
És ez a hely világosabb tud lenni a holnapnál
Ha tényleg próbálod
Megfogod találni és nem kell sírnod
Ezen a helyen megfogod érezni, hogy
Nincs fájdalom vagy bánat

Több lehetőség is van, hogy eljuss oda
Ha eléggé érdekel a megélhetés
Csinálj egy kis helyet
Csinálj egy jobb helyet

Gyógyítsd meg a világot
Csináld meg egy jobb hellyé
Érted és értem
És az egész emberiségért
Az emberek meghalnak
Ha eléggé érdekel a megélhetés
Csinálj meg egy jobb hellyé
Értem és érted"

A következő refrén Jin hangjában csendült fel. Jin hangja ötvöződött Jiminével. A két magas, angyali hanggal harmonizálva megszólalt Hoseok mély hangja is, majd nagy nehezen Yoongi is becsatlakozott. Mind rám néztek. Énekeltek és néztek engem. Várták, hogy én is énekeljek. Nem szeretek énekelni.

""Gyógyítsd meg a világot
Csináld meg egy jobb hellyé
Érted és értem
És az egész emberiségért
Az emberek meghalnak
Ha eléggé érdekel a megélhetés
Csinálj egy jobb helyet, érted és értem"

-Csinálj egy jobb helyet, érted és értem - énekeltem halkan. Mind elmosolyodtunk. Vissza fordultunk a terasz előtt terülő zöld tenger felé és énekeltük tovább. Lelkeink hangjainkban kapcsolódtak össze, ezt a köteléket, pedig semmi nsm tudja többé megtörni.

"Gyógyítsd meg a világot
Csináld meg egy jobb hellyé
Érted és értem
És az egész emberiségért
Az emberek meghalnak
Ha eléggé érdekel a megélhetés
Csinálj egy jobb helyet értem és érted
Gyógyítsd meg a világot
Csináld meg egy jobb hellyé
Érted és értem
És az egész emberiségért
Az emberek meghalnak
Ha eléggé érdekel a megélhetés
Csinálj egy jobb helyet érted és értem"

Eltűntem, de nagyon elhagyott az ihlet és nem tudtam mit kezdeni a sztorival. 😭 Nagyon sajnálom, de most itt vagyok és újult erővel vágok bele, hiszen Yirennek be kell teljesítenie küldetését. Velem vagytok még? ❤️