💋 Hét csók, ami megöl💋

34.

-Valami rosszat mondtam? - suttogtam óvatosan felpillantva Jiminre.
- Ők sosem voltak, és sosem lesznek a családom - tett le a lábtörlőre.
- Áh,...bocsánat - piszkáltam az ujjaimat.
-Gyere! - fogta meg a kezem, hogy behúzzon a már nyitott ajtón. Jimin ledobta a cipőit, bennebb vezetett, aztán becsukta utánunk az ajtót. - Ez az a ház, amiben az igazi családommal laktam. Anyám, az igazi apám, meg én - sétáltunk lassan befelé.
-Mi történt veletek? - kérdeztem bámészkodás közben.
- Az idilli családi kép összeomlott, és elváltak - mosolygott keserűen Jimin.
- Sajnálom, nem akartam érzékeny témát érinteni - suttogtam zavartan.
-Nem baj, neked nem.... - fordult vissza felém, így pár centire volt csupán az arca az enyémtől.

Azok a gyönyörű csokibarna szemek, bennük a világosabb, kis karikák a pupillái körül, a pisze orra, a gyönyörű, telt, csillogó, puha, rózsaszín ajkai, a sima, ragyogó bőre. Egyszerűen megszűnt minden körülöttem arra a pár pillanatra, amíg egymással szemben álltunk.
- Úgy megcsókolnálak.... - suttogta egyenesen az ajkaimra.
- Miért nem teszed? - suttogtam neki vissza lélegzetelfolytva.
- Mert nekem nem csak egy csók kell. Te kellesz - vetett egy utolsó pillantást a számra, mielőtt ellépett tőlem és tovább sétált befelé. Egy szempillantás alatt rezzentem össze a misztikus pillanat varázsából, s zavarodottan fordultam el Jimin irányából. -Nem jössz be? - törte meg a csendet Jimin bentről.
- De... de, jövök - hebegtem, aztán gyorsan megigazítva a hajam, bementem utána.
- Kávét kérsz vagy teát? - jött velem egyenesen szembe, s megint vészesen közel állt meg hozzám a válaszomat várva.
- T...tea jó...lesz,...köszi! - sütöttem le a szemem.
- Azonnal jövök, addig érezd otthon magad - sétált el mellettem. A számat rágcsálva vonultam be a nappaliba és ledobtam magam a kanapé párnái közé. Folyton az járt a fejemben, amit pillanatokkal ezelőtt mondott, és a helyzet, amiben akkor voltunk. Ha egy picit közelebb hajol, megcsókolt volna. De ő nem elégszik meg a csókkal? Engem akar? Te jó ég! Ezektől a mondatoktól úgy dobogott a szívem, hogy szerintem még Jimin is simán hallotta a konyhából. Aztán Jimin szavai mellett, egy másik hang is visszhangzani kezdett a fejemben. "Az enyém vagy! Mikor fogod végre elfogadni, hogy az enyém vagy és szót kéne fogadnod nekem?". Beharaptam az alsó ajkamba és idegesen csuktam le a szemem. Jungkook... Vajon jól van? Nagyjából lekezeltem mielőtt Jimin megjött, de vajon bevette a gyógyszereket? Pihen, vagy megint valahol bajt kever? És miért érdekel ez engem?! Kötődnék hozzá?
- Itt a tea! - jelent meg Jimin egy kis tálcával, melyen a teám gőzölgött egy csésze kávé társaságában.
-Köszönöm! - mosolyodtam el, mikor letette elém.
- Nincs mit. Vigyázz, mert forró! - dobta le magát velem szembe. Egy darabig csendesen szürcsölgettük az italainkat, aztán már nem tudtam megállni, hogy ne szólaljak meg.
-Miért hoztál ide, Jimin? - tettem le a csészémet.
- Baj talán? - tett ugyanúgy ő is.
- Dehogy is! Nem ezt akartam kihozni belőle. Csak nem értem, miért vagyunk itt- néztem fel rá gyorsan. Jimin csak mosolyogva vállat vont. Egy pillanatra lesütötte a szemeit, aztán ismét rám nézett.
- Csak el akartalak hozni Jungkooktól, és ez volt az első hely, ami eszembe jutott- magyarázta.
- Haza is vihettél volna - mosolyodtam el sejtelmesen.
- Valóban - mondta halkan a szemembe nézve.
-Mégis itt vagyunk, pedig ez a hely nem úgy néz ki, mint ahova bárkit szívesen elhoznál. Igazam van? - vettem egy kis bátorságot.
-Igazad van - nézett tovább pislogás nélkül.
- Okod volt, hogy elhozz ide, ugye? - folytattam.
- Volt - bólintott ő.
- Mi volt az? - suttogtam izgatottan. Jimin elnyitotta ajkait és úgy bámult rám. Szemei zavartan csillogtak, abban a pillanatban ártatlannak nézett ki, akárcsak egy kisfiú. Elbűvölő látvány volt. Akaratom ellenére felgyorsult a szívverésem és kapkodtam a levegőt. Jimin hirtelen felállt, elsétált az asztal mellett és elém lépett. Zavartan figyeltem, hogy mit csinál és automatikusan hátrább húzódtam picit tőle. Ő csak csendesen legugolt elém, kezeivel combjaim felső részén támaszkodott és olyan közel hajolt hozzám, amennyire csak tudott.
- Azért hoztalak ide, mert szeretlek -suttogta óvatosan. - Képes lennék bármit megtenni érted, meg akarlak védeni, szeretni akarlak - hordozta tekintetét végig az arcomon. - Neked akarom adni a világomat, márpedig az én egész világom ez a ház most, hogy te is itt vagy benne - szorított a combomra enyhén. Minden egyes szava felrobbantott bennem valamit, olyan szinten lángolt a testem, hogy alig kaptam levegőt. A szívem vadult verte ki a mellkasom falát, kezeim jéghidegek lettek, szemeim elkerekedve bámulták a tőlem pár centire támaszkodó Jimint. - Neked akarom adni ezt a világot magammal együtt, de addig nem teszem meg, míg te nem adod nekem magad érte. Ha kell bele halok a várakozásba, akkor se adom fel - felelte mély, rekedtes hangon. Szemei feketén csillogtak, kezei lágyan szorították lábamat, elnyílt ajkakkal lélegzett pont az én számra, várva a reakciómat.
-Jimin....- suttogtam az ájulás határán.
- Nem kell most válaszolnod! Megvárlak! - cirógatta meg a lábamat. Tátott szájjal meredtem rá, ahogy elejtett egy apró mosolyt, majd fel akart állni.
- Jimin! - kiáltottam utána. Mielőtt bármelyikünk is reagálhatott volna, megragadtam a pólóját és az ajkaimra húztam őt. Jimin először meglepett volt, éreztem, hiszen nem folytatta a kezdeményezés, én meg túl zavarban voltam hozzá. Aztán mikor finoman rászorítottam az anyagra, feleszmélt és teljesen rám dőlve azonnal az ajkaim után kapott. A levegő is bennem maradt, annyira meglepődtem. Egész testem libabőrös lett, mégis nagyon melegem volt. Jimin puha ajkai felhevítették az enyémeket, úgy éreztem lángol a szánk. Mikor megunta, hogy csak a számmal játszhat, kezét levezette a lábaim közé és durván hozzám ért, amitől ívbe feszülő háttal nyögtem egy hatalmasat. Kihasználva az alkalmat azonnal birtokba vette a nyelvem és az övével heves ismerkedésbe hívta. Hosszas percekig csókolt, csak épp annyi időre elválva, hogy levegőt tudjunk venni a folytatáshoz. Közben szerintem teljesen elázott a bugyim a srác kézmunkájától. Éreztem feltörni azt a jó érzést bennem, s erősen a fiúba kapaszkodva nyögtem, amikor elértem a csúcsra. De ő nem hagyta abba ezután sem. Elkezdte kigombolni a nadrágomat, hogy megszabadíthasson tőle. Tudtam, mi fog következni, és bármennyire is féltem tőle Jungkook után, nem állítottam le. Hiszen én kezdtem ezt az egészet, pedig tudtam, mit akar. Éppen tolta volna lefelé a nadrágomat, mikor az asztalon lévő telefonjaink egymás után csörögni kezdtek. Mind a ketten nagyon sóhajtva hagytuk abba, amiben éppen benne voltunk és próbáltuk összeszedni magunkat, míg elvettük a sajátunkat. A képernyőmön Yoongi neve díszelgett.
-Haló? - vettem fel.
- Eljöttem érted Jeonhoz, de meglepő módon te elhúztál innen Parkkal egy órája. Mégis mi a francot csinálsz és hol vagy? - emelte fel a hangját a végére.
- Jiminnel vagyok, ne aggódj minden rendben! - próbáltam megnyugtatni.
- Hol vagy? Azonnal utánad megyek! Megmondtam, hogy utálom, ha vele vagy! - fakadt ki.
- Sajnálom! 20 perc és otthon leszek, gyere oda! - hunytam le a szemeimet.
- Nekem azt mond, hol vagy! - háborgott tovább.
- Te nem jöhetsz ide, oppa! - sóhajtottam fel.
- Miért? Mit nem szabad lássak, hah? - kiabált azonnal.
- Oppa! - jajdultam fel.
-Esküszöm, rátok küldöm a rendőrséget, Yiren! - fenyegetőzött.
- Kérlek, oppa! 20 perc és nálad leszek! Ne csináld ezt! Könyörgöm! - sírtam el magam.
- 20 perced van! - mondta egy kis hatásszünet után, azzal rám is csukta a telefont.