💋 Hét csók, ami megöl💋

22.

- Minden rendben volt?-  sétált be a konyhába Hobi.
- Igen, rendben volt minden - erőltettem mosolyt magamra.
- Mostmár itt vagyunk, ha akarsz haza mehetsz - lépett mellém és segített elpakolni a tiszta edényeket.
- Jó lenne, köszi - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
- Oké. Szólok Jiminnek - indult el kifelé.
- Jimin?- kerekedett ki a szemem.
- Igen, ő fog eldobni. Motorral van - hagyott ott Hoseok végleg.
- Édes istenem!- temettem az arcom a kezeimbe.
- Gyere, Yiren! Megyünk!- hallottam meg az ördögi hangot.
- Csodás - dünnyögtem kelletlenül. Kisétáltam a nappaliba, azon agyalva, hogy is kéne elköszönnöm Jungkooktól. Hogy időt nyerjek, előbb Hobihoz léptem.
- Majd beszélünk!- ölelt meg szorosan. Csak egyetértően hümmögtem egyet a vállába és mégegyszer megszorítottam őt, mielőtt Ő felé fordultam.
- Vigyázz magadra és gyógyulj meg!- mondtam végül neki és meg sem várva azt, hogy reagáljon valamit elindultam a bejárat felé. Mögöttem közvetlenül Jimin trappolt.
- Jimin, egy szóra!- hasított a csendbe Jungkook éles hangja. Mind a ketten megáltunk.
- Húzz cipőt. Jövök én is mindjárt- mosolygott rám bíztatóan.

- Oké - hagytam magam mögött őt. Ahogy kérte felhúztam a cipőm és a felsőmet is felvettem, de mivel az ajtó zárva volt, ezért ott kellett megvárnom őt az előszobában.
- Komolyan mondom, Jimin!- mennydörgött Jungkook hangja. Pár másodperccel később Jimin dühösen trappolt felém, megragadta a kezem és se szó, se beszéd kirángatott az ajtón.  A motorjához érkezve hanyagul csapta el a kezem, felpattant a járműre és elkezdte vészjóslóan bőgeti a motort. Dühös volt. Nagyon dühös. Szemei szikrát szórtak, keze alatt majdnem eltörött a kormány.

Hátráltam egy lépést. Féltem tőle.
- Mire vársz?! Ülj már fel!- csattant fel, mire én csak jobban meghátráltam. Ahogy a szemembe nézett, vonásai hirtelen lágyabbak lettek és fejét a kormányon pihenő kezeire hajtotta.
- Ne haragudj, elvesztettem a fejem - nézett fel rám végül bűnbánóan. Már nem féltem annyira, de közelebb menni azért nem nagyon akartam. - Nyugodtan felülhetsz, egyben haza juttatlak - nevetett fel halkan, de szeméből áradt a fájdalom. Talán megsajnáltam, vagy nem tudom, de végül mögé léptem és a segítségével felültem a motor hátuljára. - Kapaszkodj, mert leesel - fordult hátra féloldalasan. Óvatosan megfogtam a dzsekijét, mire megrázta a fejét, de nem szólt semmit. Nem is kellett, mivel ahogy elindultunk ijedten öleltem át a derekát, a fejemet hátába fúrtam. - Mondtam, hogy kapaszkodj - kiáltott hátra, aztán gázt adott neki. Még jobban megszorítottam őt. Csak szeltük a forgalmas utcákat, amiből én nem láttam semmit, ugyanis leszorított szemekkel bújtam hozzá. Aztán lassulni kezdtünk, s végül csak a motor búgását hallottam alattunk. Óvatosan felnéztem. Egy kereszteződés piros lámpájánál álltunk. Szóval még nem értünk oda. Gyorsan össze szorítottam a kezem és vissza bújtam a helyemre. - Ne félj ennyire!- hallottam meg Jimin hangját. Felnéztem rá. Ő féloldalasan hátra nézett egyik kezét pedig a hasa előtt összekulcsolt kezeimre tette. - Nyisd ki nyugodtan a szemed, vigyázok rád - mosolyodott el, aztán váltott a lámpa és elindultunk. Először vissza hunytam a szemem, de végül, ahogy kérte, kinyiottam.
- Wow - emeltem fel a fejem ámulva. Nagyon király volt motorról nézni a világra. Ahogy elmosódott a sok, színes lámpa fénye, ahogy a szél a hajamba kapott, ahogy éreztem a sebességet, iszonyatosan jó volt.
- Mondtam - csendült fel Jimin elégedett hangja. Az út további részében élveztem a látványt, ami tényleg fantasztikus volt. Jimin is lassított egy kicsit, így még több időt kaptam a gyönyörködésre. Rendesen csalódott voltam, amikor megállt a házunk előtt.
- Itt vagyunk!- kapcsolta le a motort. Még mindig az élmény hatása alatt álva száltam le a motorról és mosolyogva rá néztem.
- Fantasztikus volt! Köszönöm!- suttogtam neki.
- Bármikor. Csak dobj egy üzit és szívesen elviszlek egy körre - kacsintott rám.
- Szavadon foglak majd!- mutattam fel a mutató ujjam.
- Alig várom - kacagott fel.
- Öhm.. Jimin... - kezdtem el piszkálni az ujjaimat.
- Mond - bíztatott.
- Nincs kedved bejönni egy kávéra? Meg szeretném hálálni, hogy haza hoztál - nyögöm ki nagy nehezen.
- Szívesen elfogadom a meghívást. Köszönöm!- lökte el magát a járműtől.
- Akkor gyere! - könnyebültem meg egy kicsit. Nem lepődtem meg, amikor az ajtót nyitva találtam, valószínűleg anya délelőttös volt akkor.
- Megjöttem!- kiállottam el magam.
- Yiren, drágám, pont jókor jössz! Éppen kész a.... - jelent meg anyám boldog alakja, akit kissé meglepett a mellettem álló idegen.
- Oh, sziasztok!- csendesedett el. - Yiren, nem is mondtad , hogy vendégünk lesz ma - lépett közelebb mosolyogva.
- Elnézést, Park Jimin vagyok, Yiren osztálytársa. Nem akarok zavarni, csak haza hoztam őt, és Yiren beinvitált egy kávéra - szabadkozott anyának.
- Jaj, semmi baj! Nem zavarsz! Pont jókor jöttél, kész az ebéd - nyugtatta meg anya. - Gyertek be!- invitált minket. Jimin rám nézett.
- Hallottad a főnök asszonyt - vontam vállat anyára utalva.
- Akkor irány enni!- engedett fel egy kicsit. Követtem őt az asztalig, majd helyet foglaltunk egymás mellett, anya pedig szembe ült velünk.
- Tegyetek mindenből nyugodtan! Jut bőven - tette le elénk az utolsó tálat is.
- Köszönjük az ételt!- mondtuk Jiminnel kórusban és neki láttunk anya isteni főztjének.
- Tegyél még, Jimin! Ne szégyelld magad, kérlek!- tartotta elé a húsos tálat anya.
- Köszönöm szépen! Nagyon finom!- vett belőle Jimin.
- Egészségedre váljék!- helyeselt anya. Ahogy neki álltunk enni, anyu feldobott egy témát és elkezdődött a beszélgetés, ami hangulatot varázsolt az egész ebédhez. Jimin láthatóan nagyon jól érezte magát, anyuval hamar megtalálta a közös hangot és végig nevették az egészet, ami engem is mosolygásra késztetett. Ebéd után aztán átvonultunk a nappaliba és megkaptuk a kívánt kávénkat.
- Köszönöm!- vette el a sajátját Jimin.
- Szívesen - ült le vele szembe anya.
-Na és mesélj egy kicsit, Jimin. Mióta vagytok barátok Yirennel és miért nem láttalak eddig? - érdeklődött anya.
- Igazából elég rosszul indult a kapcsolatunk Yirennel, de igyekszem helyre hozni ezt és remélhetőleg akkor többet leszek itt - mosolygott ő.
- Biztos vagyok benne, hogy megoldjátok!- bólogatott anyu.
- Köszönöm - hálálkodott a fiú.  Anya és Jimin még csevegtek egy kicsit, ami Jimintől elég furán festett, de úgy tűnt szívesen és őszintén teszi. Végül Jimin felállt búcsút venni a távozáshoz.
- Köszönöm a finom ebédet és a mesteri kávét! - hajolt meg a nappaliban anyunak.
- Szívesen, bármikor! Még gyere hozzánk - mosolygott neki anya.
- Mindenképp. Viszont látásra!- lépett ki az előszobába. Gyorsan utána siettem, hogy kísérjem ki őt, hiszen úgy illik.
- Anyukád nagyon aranyos - szólalt meg cipő húzás közben.
- Nagyon örül, ha áthívom a barátaimat, mert ritkán teszem - magyarázom meg neki anya lelkesedésének okát.
- Pedig szerintem mindeki szívesen jönne. Anyukád nem csak konyha tündér, de iszonyat jó fej és kedves is. Ahogy mondta, remélem még talákozunk - mosolygott halványan.
- Szívesen látlak bármikor - vizslattam a padlót.
- Hogy?- nevetett fel halkan.
- Mi az? - csattantam fel szégyenlősen.
- Csak nem hittem volna, hogy a kis akcióm után még el fogsz viselni - nézett rám bocsánatkérően.
- Megbocsájtok, ha viselkedsz - néztem a szemébe.
- Megpróbálom, de melletted nehéz lesz. Iszonyatosan sexy vagy - kacsintott egyet.
- Jimin!- takartam el vöröslő arcom.
- Befejeztem - tette fel védelezőn a kezét.
- Bolond - csaptam mellkason.
- Köszönöm! - ránt magához a
kezemtől fogva.

Szorosan magához ölelt, így fejem a nyakába kerül. Érezhettem finom, férfias illatát, amitől elborult az agyam. Egyszerűen isteni volt.
- Mit csinálsz, Jimin?- motyogtam a nyakába.
- Elbúcsúzom - adott puszit a homlokomra, azzal elengedett, intett egyet és már kint is volt az ajtón.