💋 Hét csók, ami megöl💋

00.

Levezető (külső szemszög)

Hét fiú üldögélt az öltözőben. Csinos ruhák rajtuk, tökéletesen belőtt sérók, csillogó kiegészítők. Kint a tömeg már zúgolódott, alig volt pár perc a kezdésig. Heten néma csendben ültek, mindenki maga elé meredt, a csend egyszerűen kínzó volt. Annyi minden volt bennük. Annyi kérdés, annyi fájdalom, annyi bűntudat, annyi harag, annyi bánat, annyi megbánás. Egy év telt el, mégsem lett könnyebb együtt élni a tudattal, mégsem tudták elfogadni, azt, ami már megváltoztathatatlan volt. Egy év sem volt elég és talán egy élet sem lesz elég ezt feldolgozni. Mindannyian szét voltak esve. Mégis pár percen belül színpadra kellett állniuk, mert valaki hitt bennük és elhozta őket idáig. Mostmár egyedül kell tovább menniük. Egy év gyász, szünet, elzárkózás, gyógyulás után itt volt az idő. Többé nem bujkálhattak, menekülhettek előle, mert ez volt a végzetük. Ő mutatta meg nekik ezt a végzetet.
- Ha itt lenne, most nagyon izgatott lenne- szólalt meg halkan Jimin, arcán egy fájdalmas mosoly jelent meg.
- Imádná a ruhákat, már a ruhapróbán tetszettek neki az ötletek - tette hozzá halkan Taehyung.
- Biztos, jobban aggódna, mint mi - nevette el magát fájdalmasan Seokjin.
- Mégis bíztatna minket az utolsó pillanatig - tette hozzá lehunyt szemmel Jungkook.
- Nagyon büszke lenne ránk, úgyhogy ma este érte meg kell csinálnunk!- bólogatott Namjoon. Yoongi és Hoseok nem tudtak megszólalni. Főleg a napsugár, neki volt a legnagyobb bűntudata, teljesen magát okolta az egészért. Mindannyiunk szíve szakadt meg a fájdalomtól, az űrtől, ami ott maradt. Az apadatlan hiányérzet kínozta őket és fogalmuk sem volt, képesek lesznek-e kiállni a színpadra nélküle. Ha nem történt volna meg, már egy éve debütáltak volna és már rég híresek lehetnének, de egyikük sem volt képes a karrierjére koncentrálni. Egyszerűen teljesen összetörtek és mindenki belátta, a legjobb, ha elhalasztják a debütálást. Nem tehettek mást. Abban az állapotban képtelenek lettek volna színpadra állni. Enni és aludni se tudtak, nemhogy énekelni vagy táncolni. Mindenkinek szüksége volt időre, hogy legalább kissé össze szedje magát. Taehyung a nagymamájához utazott falura. Hoseok önkénteskedett egy árvaházban. Yoongi a nagyapja házába költözött egyedül. Jungkook tönkre tette magát otthon egyedül, így végül Yoonginál kötött ki és ők ketten együtt, mégis külön éltek abban nagy házban. Jimin és Seokjin a szüleikhez költöztek és velük töltötték az idejük nagy részét. Namjoon pedig a munkába ásta magát és a Big Hit fejeként egy másik csapatot állított össze, hogy időt nyerjen a fiúknak. Végül pedig majdnem egy teljes év után találkoztak ismét egy meleg májusi napon ahjumma éttermében. A falon az ő képe lógott a fölött az asztal fölött, ahol mindig szeretett ülni. Oda ültek le és egy-egy tál leves mellett összeállt újra a BTS majdnem teljesen. Hiszen egy tag örökre hiányozni fog belőle.
- A BTS tagokat kérem a takarásokba! Ismétlem, a BTS tagokat kérem a takarásokba!- kiáltott valaki kintről.
- Fiúk! Itt az idő!- nyitott be a menedzserük. Csendben álltak fel a székeikből és Namjoonnal az élen elindultak az ajtó felé. Mikor oda értek Namjoon megtorpant és szembe fordult a többiekkel.
- Ő nem akarná, hogy szomorúak legyünk ma. Azt akarná, hogy mindent bele adjunk, hiszen ő végig hitt bennünk és tudta, hogy meg fogjuk csinálni. Bármi is történjen, mi egy csapat vagyunk, a Bangtan, és együtt viszünk végig mindent. Tudom, hogy nehéz, nekem is az, de nem okolhatjuk egymást, vagy éppen magunkat életünk végéig. Megtörtént, sajnos megtörtént és elvesztettük őt, de az, amit megalkotott tovább viszi az emlékét és bennünk élni fog. Emlékezni fogunk rá és ő örökre tagja marad a csapatnak. Szedjétek össze magatokat, fiúk, mert ma este sikert kell aratnunk, teljes sikert, hogy ő büszke lehessen ránk. Tartozunk neki ennyivel - nézett végig a társain reménykedve a vezető.
- Ez nyálas volt - mosolyodott el lehajtott fejjel Jimin. Szemében csillogtak a könnyek, azt akarta takarni.
- Te aztán tudod, hogy kell elrontani a pillanatot, ugye?- emelte az ég felé könnyes szemeit egy nagy sóhaj kíséretében Jungkook.
- Yoongitól tanul - jegyezte meg csendesen Taehyung.
- Akarod, hogy monoklival állj ki a színpadra?- morogta Yoongi.
- Találna a fényekhez - röhögött Jungkook.
- Borzasztóak vagytok- sóhajtott fel Namjoon.
- Azért kössz a beszédet! Kezdesz bele jönni - mutatta fel a hüvelyk ujját Hoseok egy enyhe mosoly kíséretében.
- Gyertek srácok! Ideje menni - nyitotta ki végül az ajtót Seokjin. A színpadról már kiszűrődött a visszaszámlálás, cikáztak a fények össze vissza, a nézők tapsoltak.
- 3...2...1!- számolt vissza a hang, végül elindult a zene és megszólalt a bemondó hang, hogy felkonferálja a tagokat, közben a ledfalon elindult a vetítés, ahol mindegyik tag neve hallatán egy kép jelent meg róla.- Kim Namjoon, Kim Seokjin, Min Yoongi, Jung Hoseok, Park Jimin, Kim Taehyung, Jeon Jungkook, BTS!- a nézők tapsoltak és ujjongtak. A fiúk két oldalon szétoszolva vártak a jelre. - A BTS bemutatja a "Her" című, első albumát. Fogadják sok szeretettel!- hallatszott a hangszórókból a végszó. Még utoljára egymásra néztek és szemeikben lassan csillogni kezdett az izgalom. A fájdalom nem tűnt el, és valamennyiük szemében könnyek csillogtak, de mellette ott volt az izgalom is, amitől összetört szívük újra dobogni kezdett. Végre itt az álmuk egy lépésnyire. Az ő álma, az ők álmuk, a közös álmuk, amiért annyit dolgoztak. Bárcsak láthatná, hogy sikerült. Végül felcsendültek a "DNA" kezdő hangjai, ez volt az első szám az albumon, és gyorsan letörölték a könnyeiket, mert ideje volt bemenni a színpadra. Showtime volt. Ahogy kiléptek a színpadra, mintha szárnyra kaptak volna. Lelkükről eltűnt a mázsás súly és arcukra őszinte mosoly kúszott. A zene megmentette őket. Mintha ő maga lenne ott köztük, miközben ők minden egyes dalban róla énekeltek, ugyanis ez az album neki lett szentelve: "DNA"- "Best of me"- rap linetól a "Her"- vokalistáktól a "The truth untold", a szólók: Suga- " Seesaw", Hoseok- "Hope World", Taehyung- "Scenery", RM-"Persona", Jungkook- "Euphoria", Jimin -"Lie". Minden egyes dal ihletője ő volt, minden egyes érzelem okozója ő volt. Ő maga volt megtestesítve ebben az albumban. Végül jött a finálé, a "Butterfly", az ő dala, amivel elindult ez az egész. Ez lett a csapat debütdala. Egy gyönyörű performansz volt a "Butterfly", csakis neki szentelve. Mindenhol ezüst lepkék lógtak le a mennyezetből és a ledfalakon is fehér pillangók százai repkedtek, gyönyörű lila és fehér fények világítottak be mindent, lila- fehér konfetti hullott az égből és lila- fehér lufikat engedtek szét a teremben. A színpadra fekete ruhás alkalmazottak fehér mécseseket hoztak fel és tele rakták vele a színpadot, a nézők pedig telefonjaikat lengették ritmusra, amiken be voltak kapcsolva a fények. A dal végén pedig leereszkedett a színpad közepére egy csillogó, lila lepke, a ledfalon pedig megjelent a következő szöveg:

"A mi drága Yirenünk emlékére".

VÉGE

Huh, hát én csak annyit szeretnék mondani, hogy elmondhatatlanul köszönöm mindenkinek, aki itt volt és itt van velem! Egy hosszú és sokszor nehézkes út volt számomra megírni ezt a könyvet, de ki nem tudom fejezni,mennyire örülök, hogy eljutottunk idáig és ez nélkületek nem ment volna. Úgyhogy köszönöm szépen, örökre hálás leszek nektek ezért az élményért!🙏🤍

U.I.: Szeretettel várlak titeket a lezáró posztban is!❤️
(Infók a következő sztoriról és egy kis értekezés lesz erről a könyvről)