💋 Hét csók, ami megöl💋

40.

- Ne aggódj, Jimin. Minden rendben lesz, haza viszem épségben - nevetett fel Seokjin az őt szúrósan bámuló Jimin miatt.
- Csak tedd le a házuk előtt és tűnj el. Ne tömd a fejét hülyeségekkel! - mutogatott felé fenyegetően Jimin.
- Minden rendben lesz, Jimin! Nyugi! - tettem a kezem a mellkasára kuncogva.
- A kocsiban leszek- intett Jin magunkra hagyva minket. Kis csend állt be közénk, ahogy ott álltunk Jimin előszobájában. Kezem még mindig a mellkasán pihent, csendben néztük egymást.
- Mindent elpakoltál? - kérdezte szemrebbenés nélkül Jimin.
- Ühüm - válaszoltam pislogás nélkül.
- Akkor mostmár menj! Későre jár - mondta még mindig mozdulatlanul.
-Köszönöm szépen, Jimin! - mosolyodtam el végül és egy puszit nyomtam az arcára. Láthatóan meglepődött, de pajkos mosoly jelent meg az arcán és fejrázva nyitott nekem ajtót.
- Holnap találkozunk - borzolta össze a hajam.
- Oké - hagytam magam mögött őt.
Kiszaladtam Seokjin autójáig és gyorsan bedobtam magam mellé.
- Mehetünk? - mosolygott rám.
- Persze - viszonoztam mosolyát. Seokjin bólintott, majd beindította a motort. Rutinosan kapcsolta be a biztonsági övét is, majd elindította a rádiót. Egy kellemes dallam csendült fel, amit pár másodperccel később dúdolni kezdett, aztán mikor jött a szöveg énekelni kezdett. Angyali hangja elárasztotta a kocsit. Megbabonázva hallgattam végig azt a négy percet, amíg énekelt. Egyszerűen csodás volt. Persze, máris hiányoltam mellőle Jimin hangját, de így is csodálatos volt. Még akkor is az élmény hatása alatt voltam, amikor már percek óta abba hagyta az éneklést.
- Bocsánat, elragadtattam magam - pillantott felém.
- Miről beszélsz oppa? Ez varázslatos volt! - csaptam össze a kezeimet.
- Köszönöm! - felelte zavartan.
-Egyszerűen elképesztő hangod van. Pont ugyan olyan tisztán énekelted ki a magas hangokat, mint Taehyung oppa! Elképesztő! - lelkesedtem.
- Kim Taehyung? - pillantott felém meglepetten.
- Igen, ő. Ismered? - néztem rá kíváncsian.
- Csak látásból ismertem a suliból. De mostanában sokat jár felénk - vont vállat.
- Felétek? -kérdeztem vissza.
- Mivel azt mondod énekel, talán a velünk átellenben lévő stúdióépületbe járhat - bólintott.
- Az meglehet. Neki is gyönyörű hangja van - helyeseltem.
-Mik nem derülnek ki. Sosem gondoltam volna, hogy ő énekel - nevetett fel könnyedén.
- Nem ő az egyetlen meglepetés - nevettem fel én is.
- Van még énekes madár a suliban? - csodálkozott el.
-Inkább rapper madár - kacagtam.
- Rapper? Ki? - ráncolta a szemöldökét.
- Min Yoongi és Jung Hoseok. Egyszerűen őstehetségek- újságoltam.
-Egész kis csapatot fedeztél fel, Yiren - bólintott elismerően Jin.
- Majndem az összes véletlen volt - vontam vállat mosolyogva.
- Vonzod a tehetségeket - viccelődött.
-  A végén még valami menedzser lesz belőlem - bólogattam nagyokat.
-Könnyen meglehet. Van érzéked hozzá - vette komolyra a figurát.
- Áh nem, én csak zongorázgatok. Nem menne nekem az irányítás és hasonlók - mentegetőztem gyorsan.
- Azért ne vesd el az ötletet teljesen - hagyta rám.
- Ha te mondod, oppa - adtam meg magam. Aztán már csak az embert láttam a kocsi előtt, hallottam a saját sikolyomat és Seokjint, ahogy káromkodva kapja félre a kormányt.
- El kellett volna ütnöd, te barom! - csapott a motorháztetőre.... Taehyung?!!  Dühös volt, haja csapzottan hullott a szemébe, alig tudott a lábán állni, tekintete ködös volt.
- Taehyung! - ugrottam ki azonnal az autóból.
- Yiren? - csodálkozott el.
- Mit csi...?
-Yiren! - fakadt ki, miközben felém kezdett botorkálni. Olyan erővel ölelt át, hogy mind a ketten a földön kötöttünk ki.
- Oppa! Mi történt veled? - emeltem fel az arcát ijedten. Szemei könnyesek voltak, remegett és csendesen szipogott.
- Yiren... - szorított magához jobban.
- Mi történt, oppa? Jól vagy? - szoríttam magamhoz.
- Meghalt... - motyogta a nyakamba.
-Ki?! - kerekedtek ki a szemeim.
- A nagymamám... - suttogta megtörten.
- Te jó ég! Annyira sajnálom! - nyomtam egy hosszas puszit a hajába.
Taehyung csak halkan felsírt, próbált elrejtőzni a mellkasomban, miközben úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlna rajta. Szerencsére, hogy nem a főúton csinálta ezt, mert akkor vége lett volna, az tuti. Ez az utca csendes volt és rajtunk kívül egy kocsi jött csak arra, ami szépen kikerült minket és tovább ment. Így Taehyung meg tudott nyugodni, mielőtt bármit is kezdtünk volna vele. Seokjin nagyon segítőkész volt, hozott egy palack vizet neki, zsebkendőt  és egy felsőt is, mert ez a bolond rövidujjúban rohangált kint.
- Mi történt, Taehyung oppa? - toltam el őt finoman magamtól, mikor kicsit megnyugodott.
- Meghalt a nyamamám, Yiren - nézett fel rám teljesen megtörten.
- De hogy kerültél ilyen állapotba? - ráztam meg a fejem értetlenül.
- Nem tudtam otthon maradni... Elmentem egy bárba.... - mondta halkan.
- Miért tetted, oppa, ez nem old meg semmit! - jajdultam fel.
- Megoldotta volna, ha elüt egy kocsi - mosolyodott el halványan.
- Bolond vagy! Képes lettél volna ezt tenni a családoddal? A nagymamáddal?! - szidtam le aggódva.
- A családom össze omlott, a nagymamám pedig nincs többé, Yiren! - szipogta.
- És attól jobb lesz, ha meghalsz? - néztem rá dühösen. - Szerinted a szüleid lennének képesek, azután lábra állni, hogy téged is elveszítenek? A nagypapáddal mi lesz? Egyedül akarod őt hagyni? És a nagymamád szerinted mit fog érezni, ha miatta meghalsz? Hogy segítene az most, hmm? - rángattam a vállát könnyes szemmel. Taehyung tátott szájjal meredt rám, nem tudott megszólalni, csak egyenletlenül szipogott velem szemben.
- Megértem, hogy nehéz, megértem, hogy fáj, el sem tudom képzelni mennyire, de erősnek kell lenned oppa, magadért és a családodért is! Előtted az élet, annyi meg annyi lehetőség, fel akarod adni mindezt? Szerinted a nagymamád azt akarná, hogy feladd? És a szüleid? Nekik most van rád a legnagyobb szükségük! Az egyikőjük éppen az édesapját vesztette el, ott kell lenned mellette, meg akkor is, ha nehéz vagy éppen rossz! A nagypapádról ne is beszéljünk! Nem hagyhatod egyedül őt, oppa! Szeretned kell és támaszt nyújtanod neki, mert ő elvesztette a feleségét, neki senkije nincs ott, a farmon, rajta kívül. Vele kell lenned! Kérlek, oppa! Ne tedd ezt! Tudom, hogy nehéz, de én itt vagyok és Yoongi oppa is és sokan mások is, biztos vagyok benne! Nem vagy egyedül! - szorítottam magamhoz ismét. Taehyung mégegyszer hangosan sírni kezdett. Hagytam, hadd adja ki magából, abban reménykedve, utána kicsit talán könnyebb lesz. Végül beültem vele hátra és tovább indultunk. Tae nagyon ellenkezett, hogy haza vigyük, viszont hozzám sem akart menni anya miatt. Az utolsó reményem az volt, hogy felhívom Yoongit és tőle kérek segítséget.
- Yiren - szólt bele csendesen.
-Oppa, tudsz segíteni? - kérdeztem halkan.
-Baj van? - lett élénkebb a hangja azonnal.
-Taehyung oppa... - néztem a mellettem előre meredő fiúra.
- Mi történt vele? Jól van? - faggatott azonnal.
- Meghalt a nagymamája és.... - kezdtem bele óvatosan, mire Taehyung újabb könnyeket hullatott és szorosan hozzám bújt.
- Hol vagytok? Azonnal értetek megyek! - lendült mozgásba a fiú.
- Seokjin oppa már felvett minket, mehetünk hozzád? - kérdeztem gyorsan.
- Seokjin? Kim Seokjin? - lepődött meg.
- Majd elmesélem. Zavarnánk? - zártam rövidre.
- Nem, dehogy! Gyertek, ahogy csak lehet! - kérte.
- Ott találkozunk - búcsúztam el.
- Vigyázzatok magatokra- sóhajtott.
- Rendben - mosolyodtam el halványan.