💋 Hét csók, ami megöl💋

25.

Amikor felkeltem, Taehyung nem volt mellettem már. Lassan ültem fel az ágyamban. Körül néztem a fiút keresve, de nem volt a szobában.
- Azt hiszem, elment -motyogtam magamnak. Hatalmasat nyújtóztam, hogy megmozgassam elgémberedett testemet. Mellé ásítottam is jó párat az álmosságtól. Végül erőt vettem magamon, hogy felkeljek. Először a fürdőt foglaltam el magamnak. Tusoltam, fogat mostam, elrendeztem a hajam, felöltöztem. Vissza dugtam a lábam a mamuszokba és lefelé vettem az irányt. Ráérősen csoszogtam le a lépcsőn mindaddig, amíg beszélgetés foszlányok nem ütötték meg a fülem.
- Rendben! Köszönöm Mrs. Wang! Visz hall! - hallatszott lentről. De hisz én ismerem ezt a hangot!
- Yoongi?- léptem le a lépcsőről.
- Hm?- dugta ki a fejét a srác a konyhából. Szemei boldogan csillogtak, arca ragyogott, annak ellenére, hogy nem is mosolygott, látszott rajta, hogy fel van dobva. Meglepődve néztem rá. Nem értettem, mit keres itt és miért boldog hirtelen. Yoongi nem az a típus, aki gyakran boldog annyira, hogy az meglátszon rajta.  -Áh, szia!- kapott észbe és nagy hévvel indult el felém.
- Szia - nevettem fel hihetetlenül.
- Jól áludtál?- húzott magához, hogy egy puszit nyomjon a fejemre. Ritkán csinált ilyet. Mi a fene?
- Igen, de te mit keresel itt?- néztem fel rá.
- Jöttem vigyázni rád!- mosolyodott el.
- Vigyázni r...?- kérdeztem volna vissza.
- Taehyung ma nem tud jönni. A szülei farmjára kellett mennie, de üdvözöl - szakított félbe Yoongi. Szótlanul tátogva néztem fel rá. Meg akartam kérdezni mégis miért nem pihen ő is, hamár kiiratták magukat egy hétre a suliból, miért van itt és mi ez a boldogság .- Éhes vagy?-  beszélt tovább.
- Igen, de... - próbálkoztam megint.
- Akkor gyere!- ragadta meg a kezem. Szokatlanul vidáman húzott be a konyhába, ahol már mindenféle finomság fel volt tálalva. Eltátottam a szám.
- Anyukád érdeme a sok finomság. Én csak megterítettem - magyarázott nekem. Be se fejezte a mondatát máris odatolt az egyik székhez, kihúzta nekem, majd le is ültetett rá. - Egyél!- intett a kaják felé.
- Te nem akarsz...?- próbáltam kinyögni egy értelmes mondatot.
- De, jövök én is, csak kezet mosok - sietett el. Ötletem se volt mi üthetett belé. Tényleg nagyon vidám volt. A mozgása, a kisugárzása, a beszéde, az arca. Mindenben meglátszott. Elmélázva néztem utána, s csak akkor eszméltem fel, mikor már jött vissza.
- Még nem eszel?- nézett az érintetlen tányéromra.
- Áh de, eszek - fordultam a tányér felé. Yoongi is leült velem szembe, ugyanúgy a tányérja fölé hajolt. Egy darabig csendben ettünk, de aztán nem bírtam tovább. Muszáj volt megkérdezem mi van vele. - Yoongi - tettem le a villát.
- Mond - figyelt fel ő is.
- Mi az oka , hogy ilyen.... öhm... vidám vagy?-próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Áh, hogy az - bólogatott megértően. Kíváncsian néztem rá, várva a választ. - Csak gondoltam segít a gyógyulásodban, ha nem vagyok olyan komor meg minden - csendesedett el. Meglepett a kijelentése, ugyanakkor elmondhatatlanul meghatódtam tőle.
- Köszönöm - mosolyogtam rá.
- Egyél - zárta le a témát zavartan. Halkan kuncogtam egyet, mire Yoogni rosszallóan mordult felém.
- Eszek - mosolyogtam sejtelmesen.
- Látom - csóválta a fejét. Miután elfogyasztottuk a reggelit, neki álltam mosogatni. Azt azért mégse akartam szegény fiúra hagyni.
- Segítsek?- lépett mellém egy tányérral.
- Nem kell. Nincs sok, így hamar kész leszek- nyugtattam meg.
- Addig elő készítem a gyógyszereket. Oké?- simított a hátamra.
- Köszi - borzongtam meg az érintése alatt. És tényleg, amint végeztem és átsétáltam a nappaliba, Yoongi már várt engem egy nagy pohár vízzel, mellette egy tálcán pedig pár tablettával.
- Csak egyesével!- nyújtotta felém a dolgokat. Szófogadóan egyenként leküldtem a tablettákat, aztán megittam a maradék vizet rájuk.
- Kész!- tettem le a poharat büszkén az engem figyelő fiú elé, az asztalra.
- Ügyes vagy -nyugtázta le és a tévé felé fordult.
-Oppa!- szólítottam meg kis gondolkodás után.
- Hmm?- szakított el a tekintetét a képernyőről.
- Emlékszel az ígéretünkre?- álltam fel, s észrevétlenül a zongorám felé vettem az irányt.
- Milyen ígéret?- ráncolta a szemöldökét.
- Az...- fordultam a zongora felé, hogy felnyissam. - Hogy együtt zenélünk. Tudod én énekelek neked, te meg játszol nekem - néztem vissza rá a művelet után. Yoongi arcára azonnal kiült a nemtetszés.
- Muszáj ezt most?- húzta el a száját.
- Légysziii - nyújtottam el a szó végét. Igyekeztem olyan aranyosan mutatni, hogy szégyenbe hozzak minden hatéves kislányt, hátha beválik. Yoongi csak morgolódott egyet, de végül felállt és felém sétált. Rám pillantott, majd leült a zongora elé. Lenyomott egy billentyűt. Iszonyatosan hamis volt. Hát igen, mostanában nem volt időm foglalkozni vele. Lenyomott mégegyet. Ha lehet, az még hamisabb volt. Drámaian felsóhajtott.
- Ezt is be kell hangolnom, igaz?- emelte égnek a tekintetét.
- Igen - nevettem fel halkan. Yoongi még morgott egy sort, de nekiállt. És akkor én egy csettintésre el lettem varázsolva Yoongitól. Gyönyörű eres kezei a billentyűkön vándoroltak fel- le, ujjai ügyesen mozogtak, szeme csillogott a  koncentrálásban, haja édesen a szemébe lógott, arckifejezése komoly volt, mindentudó, látszott rajta, érti amit csinál.  Kicsit begörbült és teljesen elmerült a dallamokban. A legcsodásabb látvány volt. Mikor ismét jól elmélyítettem a képét az elmémben, lehunytam a szemeimet, s átadtam magam a dallamnak, amit játszott. Lassan dülöngéltem rá, magamban dúdolva is azt. Aztán a dallam egyszer csak abba maradt. Kíváncsian néztem Yoongira.
- Az egyeség hol marad? Én játszok, de te énekelsz!- jutatta eszembe.
- Igaz- sóhajtottam fel. -Mit akarsz hallani?-  adtam be a derekam.
- Ha felismerted, kapcsolódj be - fordult vissza a billentyűk felé. Elkezdett egy dalamot, amit kis idő után fel is ismertem és ráénekeltem a szövegét. Yoonginak bejött ez a kis játék, ugyanis a következő egy órában ezzel szórakozott. A végén már csak a kezdő dallamot adta meg, s utána lecsukott szemmel hallgatta a dalolásomat. De kivételesen nem bántam. Meseszép látványt nyújtott, ahogy élvezi elég amatőr produkciómat, így folytattam, hogy csodálhassam őt.

Annyira belemerültem tökéletes arcának fixírozásába, észre se vettem, hogy abba hagytam az éneklést. Csak néztem és néztem őt, még akkor sem eszméltem fel, mikor kinyitotta a szemét és egyenesen az egyémekbe nézett.
- Pislogj legalább, mert fájni fog a szemed -  mosolyodott el féloldalasan.
- Huh?!- rezzentem össze. - Bocsánat - pirultam el azonnal, amikor leesett, mi is a helyzet. Yoongi csak mosolyogva figyelt tovább, ahogy zavartan álldogálok előtte.

- Ne nézz már úgy, oppa!- fordultam el idegesen.
- Te sokkal többet néztél engem! Most én jövök! Fordulj vissza! -  méltatlankodott.
- Nem akarok!- feleltem rákvörös fejjel.
- Mérges leszek!- fenyegetőzött.
- Akkor se!- makacsoltam meg magam.
- Yiren!- hallottam közelebbről a hangját. Vissza fordultam felé, de már nem ült a zongora előtt. Tőlem pár centire feszített, csípőre tett kézzel, szemében némi játékossággal.

Hűha! Nagyobb kihagyás után de itt a folytatás és mellé már 600 megtekintést ünnepelünk, úgy , hogy meg sem tudtam említeni az 500-at!😍🎉🎊  Hihetetlenek vagytok! Nagyon nagyon szépen köszönöm a támogatást, az érdeklődést! Hatalmas öröm számomra, hogy érdekel titeket az agyam kis kreálmánya és van akivel megosszam! Ugyan akkor köszönöm a türelmeteket is, hiszen tudom, néha nagyobb kihagyások vannak a részek között, de igyekezek, ahogy csak tudok! Köszönöm még egyszer nektek, hatalmas puszi🙈💋❤❤