💋 Hét csók, ami megöl💋

51.

Leléptem. Azok után, amiket Jimin mondott az este folyamán, nem tudtam a szemébe nézni, így korán reggel leléptem tőle. Tudom, hogy meg fog haragudni, tudom, hogy csalódott lesz, de a bűntudatom erősebb volt. Szombat reggel fél nyolckor a város még elég csendes volt, így senki nem figyelte a borzos hajam vagy a túlságosan nagy outfitemet, amit Jimintől loptam. A park felé vettem az irányt, ugyanis ilyenkor, reggel gyönyörű, ahogy a sűrű lombozaton áttör a fény. Zsebre dugott kézzel sétálgattam a kanyargós úton. Lecsuktam a szemem és hagytam, hogy a reggeli szél szétfújja a hajam. Jólesett ez a séta.
- Áu! - szisszentem fel, ugyanis a következő pillanatban a földdel találkoztam és a bal kezemnek egyáltalán nem tetszett ez az ütközés.
- Jézusom, ne haragudj! - kiáltott fel valaki.
-Nincsen semmi baj - fogtam meg a sajgó bal karomat.
- Hadd segítsek! - lépett mögém az idegen. Gyengéden a vállamra tette kezeit és felsegített.
- Köszönöm! - fújtam ki a levegőmet.
- Ne haragudj, totál elbambultam, sietés közben szokásom. Nem akartalak felütni - engedett el.
- Semmi baj, biztos nincs nagy baj - dörzsöltem a kezem.
- Nagyon fáj? Menjünk orvoshoz? - nyúlt a kezem után.
- Ami azt illeti eléggé - ismertem be.
- Gyere! Azonnal hívok egy taxit nekünk! - vette elő a telefonját.
- Semmi baj, megoldom én egye-.... - néztem fel az illetőre.
-Yiren! - kerekedtek el a szemei.
- Namjoon! - suttogtam meglepődve.
- Micsoda véletlen! Sosem gondoltam, hogy látlak még! Bárcsak ne így kezdtük volna! - mosolyodott el zavartan.
- Te hogyhogy itthon vagy? Nem Európában kéne lenned? - csodálkoztam.
- De, de igen, de családi ügyek miatt hazajöttem.
- Minden rendben van? - vizslattam az arcát.
- Apám beteg, így át akarja adni a cégét nekem - nézett rám szomorúan.
- Mi? - döbbentem le.
- Igen, sajnos pár hónapja rosszul érzi magát, ezért szerette volna, ha hamarabb haza jövök és átveszem a dolgokat - vont vállat.
- De hisz még egyetemen vagy, nem? - ráztam a fejem.
- Most végzek, ez az utolsó félévem - bólintott.
- Áh értem. Sajnálom - néztem fel rá. Namjoon annyival magasabb volt, mint én. Mindig is.
- Na de most van ennél sürgősebb dolgunk is. Irány az orvos! - kapta elő a telefonját. Miközben telefonált elkeztdünk a park szélén lévő taxi parkoló felé sétálni. A kocsi már ott várt ránk, mikor oda értünk. Namjoon kedvesen besegített hátra, majd átsietett a másik oldalra és beült ő is mellém.

- Te hogy vagy, Yiren? Amellett persze, hogy lehet eltörtem a karodat - nézett rám bocsánatkérően.
- Baleset volt Namjoon, kérlek, ne aggódj miatta! - simítottan a vállára. - Jól vagyok köszönöm. Suli meg ilyesmik - vontam vállat.
-Tényleg, az egyetem! - bólogatott. - Milyen?
- Izgalmas és pörögnek a dolgok mindig - mosolyogtam.
- Hát igen, ez már nem a gimi - helyeselt.
- Tényleg nem, ez sokkal másabb.
- Anyukád, hogy van?
- Jól köszi, biztos meglepődne, ha tudná, hogy itthon vagy, eleinte nagyon hiányolt - meséltem neki.
- Szívesen meglátogatnám.
- Hát, ha itt végzünk át is jöhetsz akár. Otthon van - invitáltam.
- Csak, ha nem zavarok - egyezett bele.
- Tudod, hogy nem zavarsz - erősítettem meg. Az autó lelasított a legközelebbi kórház előtt, mi pedig fizetés után elhagytuk a járművet. Namjoon mellém lépett, egyik kezét a derekamra helyezte, úgy tartott magánál, a másikat a hozzá közel eső vállamra. Bekísért a váróterembe, majd miután leültettet és megbizonyosodott róla, hogy kényelmesen ülök, elment az asszisztensnővel beszélni. Csak néztem a fiút elsétálni előlem és fogalmam se volt, mit gondoljak róla. Hogy ki is Namjoon? Gimi elején ő korrepetált matekból, fizikából és angolból, emellett apán keresztül a családjaink közeli barátok, így már kisiskolás korunk óta rengeteg időt töltöttünk együtt. Amikor Yoongival tönkre ment a kapcsolatunk akkor is Namjoon volt az, aki ott volt nekem és össze szedett a földről. Olyan volt nekem, mint egy bátyj, aki mindig a gondomat viselte. Aztán az apja külföldre küldte tanulni, így megszakadt a kapcsolatunk. Namjoon sosem volt csúnya srác, de mióta nem láttam sokkal jóképűbb lett, magasabb, férfiasabb. Elegánsan öltözködik, és a vékony, fém keretes kocka szemüveg egyszerűen piszok jól áll neki. Mintha arra született volna, hogy egy hatalmas cég elnöke legyen.

És ez így is igaz. Az apja egészen kis korától fogva a maximumot várta el tőle, hogy maximálisan készen álljon arra a napra, mikor megkapja a vezetést. A családjuk birtokolja a város egyik legnagyobb zenei vállalatát, amely már országszerte működik és nagyon sikeres.
- Gyere, mehetünk - zökkentett ki a gondolataimból.
- Ilyen gyorsan? Hiszen egy tucat ember van előttünk - néztem körül a tömött váróban csodálkozva.
- A magán orvosunk épp dolgozik, így bevesz téged hamarabb - mosolygott.
- Áh, nem kellett volna! Kibírtam volna - jöttem zavarba.
- Nem akarom, hogy miattam szenvedj- nézett rám komolyan.
- Nem olyan vészes, ne aggódj! - ráztam a fejem.
- Gyere! - nyitott be egy ajtón, rövidre zárva a beszélgetésünket. Beléptünk az ajtón, ami kisebb huzatot generált, így a fényben úszó szoba függönyei meglibbentek. Az ablakok előtti íróasztal mögött ült valaki, gondolom a doktor, akihez jöttünk.
- Jó napot, doktornő! - hajolt meg Namjoon.
- Kim Namjoon! Milyen rég nem láttalak! Hogy vagy? - köszöntötte egy öleléssel a fiút.....Mrs. Kim?!! Jimin anyja, Namjoon magán orvosa?
- Minden rendben velem, én ön? - bólintott Namjoon.
- Mint látod, velem is. Na de halljam, ha minden rendben, mi az oka annak, hogy mégis itt vagy most? - vette komolyra a figurát.
- Történ egy kis baleset és egyik kedves barátom megsérült - állt félre, hogy Mrs. Kim láthasson engem.
- Yiren? - lepődött meg a nő.
- Jó napot, Mrs. Kim! - hajoltam meg óvatosan.
- Szia, kedvesem! Nem is tudtam ismeritek egymást Namjoonnal - sétált oda hozzám meglepetten.
- Családi barátok vagyunk - biccentettem.
- Honnan ismeritek egymást Mrs. Kimmel? - nézett rám Namjoon.
- Legutoljára a barátjával volt itt, akkor ő volt a kísérő - válaszolt helyettem a nő.
- A barátod? - lepődött meg Namjoon.
- Ah igen, nos... sok minden történt mostanában - feleltem zavartan.
- Hogy van Jungkook? Jimin nem mesélt sokat róla. Meggyógyult? - folytatta a beszélgetést Mrs. Kim.
- Igen, meggyógyult nagyjából. Ha nem lenne olyan önfejű és makacs, hamarabb ment volna - forgattam meg a szemeimet.
- Igen, azt hiszem neked sem kell magyarazni, miylen makacs tud lenni, ha akar, hiszen tudod - nevetett.
- Igen, az... - nevettem halkan.
- Na lássuk, mi is itt a probléma. Mi történt? - szentelte rám orvosi figyelmét.
- Namjoon véletlenül nekem jött és én ráestem a bal kezemre - avattam be az egyszerű szituációba.
- A könyököd sérült vagy az alkarod? - vette kézbe a bal karomat.
- Az alkarom fáj - válaszoltam.
- Ühüm.... Nos készítünk egy röntgent és megnézzük, mi legyen. Rendben? - nézett fel rám.
- Rendben - egyeztem bele. A nő gyorsan feltelefonált a röntgen szobára és ugyanúgy, ahogy Jungkookkal eljártak, mikor itt voltunk, engem is felvittek oda és elkészítették a szükséges felvételeket. Aztán vissza mentünk doktor Kimhez, ő pedig megállapította, hogy elrepedt a csont, de nem törött.

Végre Namjoon is megjelent! 🥳