💋 Hét csók, ami megöl💋

20.

- Minden rendben?- mért végig minket Hobi furcsán, amikor kiléptünk hozzá . Hát igen, én a teljesen vörös fejjemmel, Jungkook meg a vágytól csillogó, fátyolos tekintetével nem nézhettünk ki valami jól.
- Igen, menjünk - húzott tovább a folyosón Jungkook. Míg mi ketten lebotorkáltunk a lépcsőn, addig Hobi hívott nekünk egy taxit, ami már a ház előtt várt minket, indulásra készen. Hoseok mind a kettőnknek segített beülni, aztán ő maga behuppant előre. Elmondta a kórház nevét, ahova menni szerettünk volna és már hörgött is a motor. Az út csenben telt el. A barátunk elől a telefonján ügyködött valamit, Jungkook meg én hátul lapítottunk. Éppen az ablakon meredtem ki, amikor Jungkook hirtelen magához húzott és fejét nekem döntötte. Nagyon meglepődtem és már épp kérdőre akartam vonni érte, de amint láttam, milyen nyugodt és békés így, miután úgymond megtalálta a helyét, nem volt szívem megzavarni. Legalább ennyi nyugalma legyen neki is.
- Itt vagyunk!- zavart meg mindannyiunkat a sofőr hangja.
- Gyere, Jungkook!- ébresztgettem a fiút.
- Még öt perc - nyöszörgött kelletlenül.
- Gyere már, mert ide értünk és ki kéne szállni!- kuncogtam fel.

- Mmmm -dünnyögött, de végül csak megmoccant. Szerencsére nem tartottuk fel a sofőrt, mert míg én hátul Jungkookot győzködtem, hogy keljen fel, addig Hoseok fizetett, úgyhogy pont időben csuktuk be a kocsi ajtaját.
- Indulás!- terelgetett minket egy apákat megszégyenítő alakítással. Hobi elmondása szerint Jimin anyukája orvos ebben a kórházban, s mivel Jungkook Jimin legjobb barátja segíteni fog neki. A kocsiban beszélt Jiminnel, ő pedig szólt az anyukájának , hogy megyünk és azt mondta ő is beugrik, mert tudni akarja, mi a helyzet. Szuper! Pont ő hiányzott, esküszöm.
- Jó napot! Kim doktornőt keressük - lépett a pulthoz Hoseok.
- Áh, igen! Önök lennének a sürgős beteg?- mosolyodott el a nő kedvesen.
- Igen, azt hiszem - nevetett Hoseok is.
- Balra a folyosó végén, hármas kezelő - igazított útba minket.
- Köszönjük!- hajolt meg felé a fiú és már sietett is mellénk, hogy együtt induljunk a megadott szoba felé. Megállunk az ajtó előtt és bekopogtunk.
- Szabad!- jött bentről a válasz.
- Menj!- készültem elengedni Jungkookot, de ő erősen belém kapaszkodott.
- Gyere be velem!- nézett rám kicsit idegesen.
- Tessék? De hisz felnőtt férfi vagy! Menj már!- indítottam el megint.
- Akkor nem megyek be - makacsolta meg magát.
- Mi?- kerekedett el a szemem.
- Azt mondtam szabad!- sürgetett a bent ülő személy minket.
- Ahhj, te jó ég!- indultam el Jungkookkal. Óvatosan lenyomtam a kilincset és besegítettem őt a szoba közepéig.
- Jó napot!-hajoltam meg a nő felé.
- Te jó ég, Jungkook! Mi történt veled?- szaladt azonnal a fiúhoz.
- Jó napot, Mrs. Kim !- mosolygott rá a fiú halványan.
- Gyere, gyorsan! Feküdj ide le!- vette át tőlem a fiút és elsegítette az ágyig. Míg váltottak pár szót én körül néztem a rendelőben, de utólag megbántam, mert így nem hallottam, hogy mit mondott Jungkook a nőnek, amikor azt kérdezte, mi történt vele. Vajon elmondta az igazat?- És te ki vagy?- fordult felém kedvesen.
- Áh, jó napot! Én Wang Yiren vagyok, Jungkook... - haraptam el a mondat végét.
- Ő a barátnőm, Mrs. Kim - folytatta helyettem Jungkook. Kikerekedett szemekkel kaptam rá a fejem. Mi a fenéről beszél?
- Ó, értem! Nagyon bájos! Sok boldogságot!- nézett Jungkookra, majd a mondat végén már velem szemezett.
- Köszönjünk!- sütöttem le a szemem.
Pár vizsgálat után, sóhajtva egyenesedett fel Jungkook mellől.
- Röntgent kell készítenünk, lehet megrepedtek a bordáid - vette a füléhez a vezetékes telefont.- Haló! Igen, a röntgenbe lenne egy betegem - kezdett bele a beszélgetésbe. Jugkookra vezettem a tekintetem, aki eléggé idegesnek tűnt.
- Minden rendben?- gugoltam le mellé, kezeimet mellkasára csúsztatva. Felém fordította a fejét. Szemében idegesség, és talán egy kis félelem is csillogott.
- Utálom a kórházakat - szűrte ki a fogai között.
- Miért? Hiszen csak segíteni akarnak itt neked!- néztem rá kíváncsian.
- Kis koromban sokat voltam beteg, ezért a fél gyerekkoromat itt töltöttem. Nem éppen a szép emlékek fűznek ide - hunyta le a szemét, miközben ökölbe szorultak a kezei.
- Stt! Minden rendben lesz! Lekezelnek és már itt sem vagyunk!- fogtam a kezére bátortalanul.
- Mehetünk, Jungkook?- ért mellénk a doktornő. Jungkook csak nemán, elfordította a fejét és jó erősen rászorított az ujjaimra, nem nagyon akart válaszolni.

- Yiren is jöhet, ha szeretnéd - mondta neki a nő kedvesen. Most sem válaszolt, de legalább bólintott egyet beleegyezésül.
-Feküdj át, kérlek, erre az ágyra! - érkezett mellénk két férfi asszisztens egy tolható ággyal.
- Muszáj?- húzta el a száját Jungkook.
- Igen - nevetett fel viselkedésén Mrs. Kim. Jungkook kelletlenül hagyta, hogy felültessék és átsegítsék őt a másik ágyra, ahol megint elterült.
- Mehetünk!- indult ki az ajtón. Megfogtam a kezét és mielőtt meggondolná magát elindultam mellette Mrs. Kim után.
- Csak pár perc, rendben? Utána vége! Végig ott leszek az ablak mögött, oké? - fogtam meg a kezeit. Mikor kiderült, hogy a röntgen terembe, már nem mehetek vele, kissé kiakadt és nem akart befeküdni a gép alá. Ezt próbáltam orvosolni.
- Nem akarom - nyögött fel fájdalmasan.
- Kérlek, Jungkook! Nem akarom, hogy rosszabb legyen az állapotod! Hagyd, hogy segítsenek!- gugoltam le az ágya mellé, fejemet a kezeinkre hajtva.
- Mi lesz, ha be kell feküdnöm? Én... én nem akarok!- rázta a fejét. Teljesen elveszettnek tűnt.
- Akkor,majd végig vigyázunk rád és nem lesz semmi bajod! Kérlek, Jungkook!- könyörögtem tovább.
- Menj - fordította el a fejét.
- Jungkook... - álltam fel, hogy lássam az arcát.
- Menj már. Túl akarok esni rajta!- szólt rám lehunyt szemekkel. Elszoruló torokkal sétáltam ki és megálltam a doktornő mellett. Az a pár perc, amit ott kellett töltenem, óráknak tűnt. Úgy éreztem sosem telik le és sosem fogunk onnan kiszabadulni. Pedig maximum öt percről lehetett szó.
- Jólvan! Vihetitek vissza a rendelőmbe - emelkedett fel a gép elől a doktornő. A két asszisztens, akik elhozták idáig Jungkookot, bementek érte , hogy kihozzák onnan végre. -Az eredményeket pedig küldjétek el a gépemre, kérlek!- mondta búcsúzóul, aztán átkarolta a vállam és kisétáltunk a többiekhez.
- Vége van - suttogtam Jungkook felé megkönnyebbülve. Ő csak egy halvány mosollyal ajándékozott meg, aztán lehunyta a szemeit.
- Nos, Jungkook...- vizslatta a gépét Jimin anyukája, mikor már kényelmesen elhelyezkedtünk a rendelőjében és az eremdények is megérkeztek. - Szerencsésre nem törött el semmid, de elég csúnya zúzódásaid vannak - jelentette ki, mire mind a ketten látványosan fellélegeztünk. - Legalább 3-4 hétig teljesen ki kell vonnod magad mindenféle mozgásból és pihenned kell, különben maradandó nyomai lesznek később - fordult felénk. Jungkook csak bólintott egyet jelezve, hogy érti, de láttam rajta, hogy legszívesebben ujjongana örömében, amiért haza mehet. - Felírok pár krémet és gyógyszert, valamint most be is kötöm neked, hogy lásd , hogyan kell. Eleinte mindig legyen rajtad, aztán leveheted estére és mikor  ágyba vagy. Érhető?- vett elő pár recept lapot.  Miután kiírt mindent, amit kellett és sikeresen bekötötte Jungkookot, megköszöntünk neki és a fiút támogatva elhagytuk a rendelőt.
- Na?- állt fel Hoseok, aki mellett mostmár Jimin is ott feszített.
- Csak zúzódások - nyugattam meg őket, mert úgy vettem észre, Jungkook nem nagyon fog beszélni.
- Hála az égnek! - fújta ki a levegőjét Hoseok.
- Menjünk!- kérte rekedtes hangon a beteg.
- Jövök, csak beköszönök anyámnak. Várjatok meg kint! - hagyott ott minket sietősen Jimin. Ahogy kérte, megvártuk a kórház előtt, addig is hívtunk taxit és megbeszéltük a nap további forgatókönyvét is.