💋 Hét csók, ami megöl💋

32.

- Yiren! - szakította meg a pillanatot Taehyung hangja, valahonnan a közelből. Jimin szemei kinyíltak az enyémekkel egyidőben, majd egy hatalmas sóhaj közepette elvált tőlem és elengedte a kezeimet. Én azonban nem tudtam megmoccani. Csak néztem a fiút, aki csillogó ajkakkal, bűnös vággyal teli tekintettel nézett rám, mielőtt zsebre rakta a kezeit és elindult kifelé az utcából.
- Hova mész, Jimin? Le kéne kezelni a sebeidet! - hallatszott Taehyung hangja nem messziről.
- Jól vagyok, köszi. Vigyázzatok Jungkookra! - felelte ő higgadtan. A párbeszédet követően felbukkant Taehyung a látókörömben, óvatos léptekkel közeledett felém.
- Mit csinálsz, Yiren? Nem jössz? - mért végig engem.
- De... De igen. Jövök - próbáltam össze szedni magam.
- Minden rendben? Történt valami? - követett gyanús tekintettel, amikor megmozdultam.
- Mi történt volna? Minden oké - indultam el én is kifelé.
-Megcsókolt. Igaz? - hallatszott Taehyung nyugodt hangja mögüllem. Megtorpantam.
- Ho...honnan veszed? - kérdeztem halkan.
- Ha nem emlékeznél, én is megcsókoltalak. Pont úgy viselkedsz, mint akkor - lépett mosolyogva mellém.
- Én... - kaptam el a fejem.
- Hagyd csak! Nem kell magyarázkodnod, nem tartozol nekem magyarázattal, csak tudni akartam igazam van-e - intett le mosolyogva. Nem tudtam mit mondani. Látszott rajta, hogy igenis zavarja, és legszívesebben tombolna érte. A szemei csalódottságot, dühöt tükröztek, hiába beszélt kedvesen és mosolygott. Tudom, nem a barátom vagy hasonló, valahol mégis jólesett, hogy törődik velem, s bántott, hogy ez neki ennyire fájt. - Gyere, vigyük haza Jungkookot! - indult. Komótosan tett pár lépést, aztán meg is torpant tőlem két méterre. Mosolygó arccal fordult hátra hozzám és csipőre vágta a kezeit. - Itt hagylak, ha nem jössz - nevetett fel. Erre aztán gyorsan megindultam felé, ugyanis este volt már és sötét, így pláne nem akartam egyedül kint maradni, hát aztán még egy ilyen utcában. A kocsiban hátul Jungkook terült el, így én az anyósülésre ültem be.
- Jungkook, el tudod mondani merre laksz? - fordult hátra Taehyung hozzá.
- Yiren tudja - nyögte ki, megerősítésként felém bökött a fejével is. Taehyung felvont szemöldökkel visszafordult felém. Látszólag eléggé meglepte Jungkook kijelentése.
- Indulj el balra - sóhajtottam fel. Az út csendben telt el, csak én törtem meg néha azt a navigálásommal. Jungkook hátul látványosan szenvedett, látszott rajta, hogy fájdalmai vannak, és elég nagyok, de amennyire lehetett, próbálta erősnek mutatni magát még így is. Taehyung pedig csak némán vezetett, talán nem tudott mit mondani, vagy nem is akart Jungkook előtt, nem tudom, a lényeg, hogy nem beszélt. Elég kínos volt az egész, meg kellemetlen, de próbáltam figyelmen kívül hagyni mindent, hiszen segíteni kellett Jungkooknak. - Az a ház az. Húzz félre! - mutattam meg neki Jungkookék otthonát. Taehyung hümmögött egyet, utána engedelmesen leparkolta a kocsit. Először mi ketten szálltunk ki belőle. Végül hátulról kisegítettük a sebesültek is, majd az ajtó felé vettük az irányt, őt támogatva . - Hol a házkulcsod, Jungkook? - néztem a fiúra az ajtóban állva már. Fal
- A felsőm jobb zsebében- felelte halkan. Gyorsan megkerestem a kulcsokat a fiú zsebében, hogy minnél hamarabb kinyithassam az ajtót neki. Már alig állt a lábán. Megkönnyebbülve estem be az ajtón, miután kattant a zár.
- Vidd be Jungkookot a kanapéra, kérlek! - néztem Taere, amikor beléptünk a hatalmas házba. Mivel jártas voltam itt, gyorsan megkerestem az elsősegély dobozt és minden egyebet, amire szükségem volt Jungkook lekezeléséhez. Mikor minden megvolt, sietős léptekkel szeltem át ismét a házat, hogy a nappaliba juthassak vissza. Kook már a kanapén feküdt, Taehyung pedig mellette állt tétlenül. Nagyon látszott rajta, hogy nem tudja, mit kéne tennie.
- Hozz egy kis meleg vizet a konyhából, Tae, kérlek! - gugoltam le a kanapé elé.
-Jövök azonnal - sietett el. Gyorsan kivettem a cuccokat és leraktam magam elé, hogy minden kéznél legyen, ami csak kellhet. Aztán Jungkookra pillantottam. Ramatyul nézett ki, az biztos.
- Miért csinálod, Jungkook? Viccesnek találod, hogy folyton szét vagy verve? - néztem rá fáradtan.
- Ma nem is az én hibám volt! - háborodott fel.
- Hanem kié? - néztem rá unottan.
- A Jiminé. Az a féreg nem tudja, hol is van a helye- adta meg a választ dühösen.
-Ezt hogy érted? - néztem rá döbbenten. Meglepett, hogy így beszélt a barátjáról.
-Olyat mondott, amit nem kellett volna. Ezért mentem neki- kapaszkodott belém, hogy felülhessen.
- Mit mondott? - kezdtem el lehámozni róla a lehető legfinomabban a kabátot.
- Nem fontos. Majd megbeszéljük - hunyta le a szemeit kelletlenül.
- Jogom van tudni róla, ha már belekeveredtem - makacsoltam meg magam.
- Azt hiszi, elvehet tőlem - vonta meg a vállát lazán.
-Mi? - lepődtem meg.
- Azt hiszi, az övé lehetsz, hogy hagyom majd neki, hogy elvegyen tőlem. Hát nem fogom - felelte kimérten.
- Jungkook, nem vagyok a senkié- ráztam meg a fejem.
- Az enyém vagy, tetszik vagy sem - nézett a szemembe kedvesen, mintha csak azt mondta volna, szép a szemem vagy valami.
- Nem vagyok a tiéd - álltam meg egy pillanatra.
- Te magad adtad át nekem magad - mosolyodott el.
- Mert zsaroltál! Azt hittem ennek vége - mondtam dühösen.
- Ennek sosincs vége, édes - simított az arcomra. - Örökre az enyém maradsz - suttogta a fülembe.
- Nem akarom - húzódtam hátra idegesen tőle.
- Nem érdekel - nevetett fel halkan.
- Itt a víz! - zavarta meg a beszélgetést az oppam újra.
- Köszi, oppa - motyogtam feszülten.
- Baj van? Esetleg kell még valami? - tette le elém a tálat.
- Nem, rendben leszünk. Menj csak- mosolyogtam rá.
- Ne vigyelek haza?  Meg tudlak várni, sötét van kint - győzködött.
- Yiren ma nem megy haza- válaszolt helyettem Jungkook.
- Tessék? - kaptuk rá egyszerre a fejünket.
- Yiren ma itt alszik nálam, úgyhogy nyugodtan mehetsz. Köszönök mindent- biccentett Kook Tae felé. Az idősebbet láthatóan meglepte a házigazda viselkedés, de szerintem főleg a kijelentése, amit pár pillanattal azelőtt közölt. Kíváncsian fordult felém, olyan választ váró fejét vágva. Idegesen haraptam be a szám, míg gyorsan megfuttattam a dolgokat magamban. Ha most haza megyek Taeval Jungkook egyedül marad és ki tudja, mi történik vele. Le kéne kezelni őt és ápolni. Hiszen még messze nem épült fel. Ha viszont tényleg itt maradok, ketten leszünk és akkor ki tudja, ő mit tesz velem. De akkor is beteg és szüksége van rám...
-Menj csak, oppa. Rendben leszünk! - simítottam végül a karjára biztatóan. Tae amolyan ezt nem mondod komolyan fejjel nézett rám, mire én csak biccentettem neki egyet. A srác hitetlenül megrázta a fejét és egy nagyot fújtatott.
- Ha bármi van, azonnal hívj! Megértetted? - húzott egy búcsú ölelésbe.
- Köszönöm! - szorítottam magamhoz őt.
- Komolyan mondom, Yiren! - szorított meg, hogy nyomatékosítsa szavait.
- Nem lesz semmi baj! Ne aggódj! - bújtam hozzá még jobban. Nagyon jól esett, hogy ennyire aggódik értem, melegséggel töltött el, na meg biztonsággal, Nem féltem annyira, mert tudtam, ha Jungkookkal elszaladna a ló, őt hívhatom, és jön értem. - Menj! - toltam el őt végül.  Taehyung csak kelletlenül bólintott egyet, és lassan kisétált a házból. Ahogy egyre messzebb került tőlem, úgy én egyre rosszabbul kezdtem érezni magam. Rájöttem, hogy teljesen egyedül maradtam Jungkookkal egy hatalmas házban, ráadásul, itt is kell aludnom. Még élénken éltek bennem annak az esetnek az emlékei, s most mintha magam előtt láttam volna őket. Az egyetlen dolog, ami nyugtatott, a tény volt, hogy ő éppen sérült és nem nagyon tud mozogni. Tehát nem tud tenni velem semmit. Bár szerintem ő sérülten is sokkal erősebb, mint én. Gyorsan vettem pár mély levegőt, s megráztam a fejem, majd vissza fordultam Jungkook felé. Félre tettem minden hülyeségemet és legugoltam elé, hogy mostmár tényleg neki lássak a munkának.