💋 Hét csók, ami megöl💋

23.

Másnap reggel sírva ébredtem fel. Még mindig fájt mindenem és egyre sűrűbben kellett gyógyszert bevennem. Az éjszaka legalább 6-szor voltam lent, de lassan egyik gyógyszer sem hatott tovább, mint 1-2 óra. Teljesen magam alatt voltam már kora reggel. Anyával szerencsére el tudtam hitetni, hogy beteg vagyok, így hagyta, hogy otthon maradjak. Mondjuk nem kellett sokat rájátszanom. Tiszta sápadt voltam, szemem alatt akkora karikák voltak, mintha legalább egy hete nem aludtam volna, hajam csapzottan hullott a szemembe, még lázam is volt. De hiába segített mindez otthon maradni, mégsem örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy nem javul az állapotom és valami nincs rendben velem. Már csak úgy megszokásból kaptam be a pirulákat reggeli után, mert a fájdalmaimon nem sokat segítettek. Éget a gyomrom, szúrt, mart, görcsölt az alhasam. Nem tudtam mit kezdjek magammal, hogy ne érezzem. Vettem forró fürdőt, tettem rá meleg palackokat, még valami idióta kenőccsel is megpróbálkoztam de semmi. Ha lehet, csak jobban kezdett fájni. Reménytelenül dobtam le magam a kanapéra, s egy jó nagy halom pokróc alatt sírva fakadtam.
- Jézusom, Yiren! Jól vagy?- rántotta le rólam a takarókat Yoongi.

- Oppa!- borultam a nyakába kétségbeesetten. Már nem érdekelt, hogy meglátja, nem vagyok jól, vagy leszid, csak azt akartam, hogy végre elmúljon, végre vége legyen.
- Mi a baj, Yiren? Mi történt? Beszélj hozzám!- próbált rám nézni de én makacsul rejtegettem magam. - Yiren nézz rám!- utasított szigorúan. Nagy nehezen megembereltem magam és felemeltem rá a fejem. - Mond el, mi a baj! Kérlek!- simított könnyes arcomra.
- Én... - csuklott el a hangom. Kellemetlenül éreztem magam, nem tudtam, hogy mondjam el , hogy valószínűleg valami történt velem a Jungkookal töltött éjszakán, mert fáj, éget, mar odalent mindenem. Nem. Ezt így nem tudtam neki elmondani. Idegesen hajtottam le a fejem megint, hogy újabb könnyeknek engedjek utat. Ám Yoongi hirtelen felállt, otthagyva engem a földön. - Oppa?- néztem utána meglepődve. Aztán megláttam merre megy és minden fájdalom ellenére gyorsan rohanni kezdtem az asztal felé. - Oppa, ne!- kaptam a keze után, de már késő volt. A gyógyszeres dobozokkal a kezében felém fordult. Hátráltam egy lépést. Szeme szikrákat szórt, nyakán kidagadtak az erei, kezében a karton dobozok mentek szét.
- Mik ezek, Yiren?- kérdezte kimérten.

- Oppa, megmagyarázom ...-emeltem fel a kezem.
- Beteg vagy?- vágott a szavamba.
- Nem... - hunytam le a szemem.
- Akkor? Mik ezek?- rázta meg a kezében a dobozokat.
- Én csak... - kerestem a szavakat.
- Csak nem Jungkook miatt...?- kerekedett el a szeme.
- Sajnálom - hajoltam meg előtte.
- Jézusom, Yiren! Miért nem szóltál eddig?- dobta le a dobozokat és oda rohant hozzám.
- Nem akartam mégtöbb bajt... - suttogtam neki.
- Mi az , hogy nem akartál mégtöbb bajt? Veszélybe sodortad magad! Ez szerinted nem baj?- szidott le.
- Bocsánat, oppa ...- sírtam el magam megint.
- Mi történik itt?- lépett be Taehyung csodálkozva.
- Hívj egy taxit. Yirennek orvosra van szüksége!- nézett rá Yoongi.
- Oppa, ne! Jól vagyok!- ragadtam meg a karját.
- Elég legyen ebből!- csattant fel. - Elmész orvoshoz és kész! Nem nyitok vitát!- folytotta belém az ellenkezést.
- Rosszul vagy, Yiren?- nézett rám Taehyung.
- Fájdalmai vannak a Jungkookkal történtek miatt - adta le neki a szitut finoman Yoongi.
- Azonnal hívok egy taxit - sietett ki.
- Oppa, én nem akarok menni! Erre semmi szükség!- rángattam a karját.
- Mi az, hogy nincs szükség? Beteg vagy, Yiren!- nézett rám dühösen.
- De nem akarok!- hátráltam meg pár lépést.
- Nem vitázunky Yiren!- rázta meg a fejét szelíden.
- De, oppa! - torzult el az arcom.
- Menj öltözz fel és készülj el!- hallgattatott el. Dühösen indultam az emelet felé, de mindent úgy tettem, ahogy kért. Először megmosakodtam, utána felöltöztem, végül pedig a hajjammal csináltam valamit.
-Mehetünk - értem le a lépcsőn.
- Itt van már a taxi is - indultunk el az ajtó felé. Kint valóban egy taxi várakozott ránk, melynek Taehyung kényelmesen nekidőlt.
- Gyertek!- nyitotta ki nekünk a hátsó ajtót. Azt út a legnagyobb csendben telt, csak a rádióból kiszűrődő Super Junior szám nyújtott valami féle zajt a csendes kocsiban. Idegesen bámultam ki az ablakon. Nagyon kínosnak találtam, hogy két fiúval tartok éppen a nőgyógyászat felé, ráadásul az egyikük megcsókolt, a másik pedig az első szerelmem. Nagyon jó, nagyon jó...
- Itt vagyunk!- húzott be az épület elé a sofőr.
- Menjetek! Jövök én is csak fizetek - mosolygott ránk Taehyung.
- Köszönjük! Viszlát!- nyitotta ki az ajtót Yoongi, maga után tessékelve engem is. Nyűgösen kászálódtam ki a kocsiból, s megálltam mellette, jelezve, hogy nem akarok tovább menni. - Gyere!- fogta meg a kezem Yoongi. Besétáltunk a hatalmas üveg ablakokkal körbevett előtérbe, ahol a pult mögött egy asszisztens vizslatta a monitort. Miután Yoogni felmérte a terepet, elindult a nő felé, aki cipőink hangjára fel is figyelt ránk.
- Miben segíthetek?- mosolygott ránk kedvesen.
- A húgomnak panaszai vannak pár napja és szeretnénk egy vizsgálatot - magyarázott Yoogni.
- Szóval nem időpontra jöttek?- fordult megint a gép felé a nő.
- Nem - helyeselt neki Yoongi.
- Rendben - bólogatott az asszisztensnő az egeret mozgatva. - Szerencséjük van. Lee doktornő éppen szabad, így mehetnek is. Gyorsan szólok neki, addig induljanak el. Kérhetek egy nevet?-mosolygott ránk biztatóan a hölgy.
- Wang Yiren - mondta helyettem a kísérőm.
- Köszönöm! Első emelet, balra a negyedik ajtó - nyúlt a telefonért.
- Köszönjük!- bicentett neki Yoongi. Elballagtunk a pulttal szemben lévő liftig, azzal mentünk fel az elsőre. Kiléptünk és úgy, ahogy mondták nekünk, balra indultunk el. Kiszámoltuk a negyedik ajtót, aztán megálltunk előtte. - Minden rendben lesz! Légy ügyes!- adott egy puszit a fejemre a fiú. Hosszasan megöleltem őt, utána nagy levegőt vettem, hogy erőt merítsek a bekopogáshoz.
- Szabad!- válaszolt egy női hang. Benyitottam. Gyönyörű, világos helyiségbe érkeztem. A hatalmas ablak előtt halvány rózsaszín függöny lebbent a tavaszi időben, világos, fa bútorok helyezkedtek el a szobában, színes irattartók, díszek, virágok mindenhol. Igazán csinos rendelő volt. Illet a gazdájához, az íróasztal mögött ülő negyvenes éveiben járó, elegáns, szép nőhöz, aki hatalmas mosollyal fogadott.
- Wang Yiren, igaz?- állt fel.
- Igen - léptem közelebb hozzá.
- Doktor Lee vagyok, nagyon örülök!- nyújtott kezet kedvesen.
- Én is - oldódtam fel egy kicsit.
- Gyere, ülj le, és mond el, mik a panaszaid, hogy tudjunk segíteni neked - intett a szék felé mellettem.
- Köszönöm - foglaltam helyet. Igyekeztem semmit nem kihagyni, úgy voltam vele, ha már itt vagyok, akkor elmondok mindent, hiszen csak úgy tud segíteni rajtam, ha tudja mi a bajom. Doktor Lee iszonyatosan aranyos volt és egy gyors vizsgálat után meg is állapította mi a baj. A durva együttlét miatt Jungkookal belülről felsértődtem, ami kezelés hiány miatt begyulladt és fertőzést okozot. Ezért voltak fájdalmaim, lázam és hasonlók. Kiírt nekem pár gyógyszert, amit be kell vennem, valamint két hétre kiírt a suliból is, hogy legyen időm meggyógyulni.
- Ha letelik a két hét, gyere vissza kontrolra, hogy nézzük meg minden rendbe jött-e, oké?- adta át a receptet.
- Rendben - vettem el tőle mosolyogva. Gyorsan fizettem, megköszöntem a kedvességét jó sokszor, aztán már repültem is ki az ajtón. Mosolyogtam, mivel megkönnyebbültem, hogy csak egy fertőzés, és ki tudjuk kezelni. Tudom, azért ez sem gyerekjáték, de rosszabb is lehetett volna.
- Na?- állt fel Taehyung elsőnek.
- Minden rendben lesz. Csak be kell vennem pár gyógyszert és pihennem kell - mosolyogtam rá.
- Hála az égnek!- borzolta össze a hajam boldogan.