💋 Hét csók, ami megöl💋

31.

-Ez nagyon finom! Köszönöm! - fordultam gyerekes vidámsággal az oppam felé.
- Egészségedre - borzolta össze a hajam mosolyogva. A vizsgálat elhúzodott, de szerencsére semmi baj nem volt, és teljesen felépültem. Ennek örömére pedig Taehyung elvitt engem fagyizni. Késő délután volt már, a nap aranyba borította az egész várost, a gyerekek vidáman nevettek, az idősek komótosan sétálgattak, a felnőttek szokásosan siettek még ilyenkor is, a fiatalok pedig csapatokba verődve szórakoztak. Minden békés és szép volt. Mosolyogva nyalogattam a két gombóc vaníliámat, mellettem Tae a saját csoki-eper kombóját ízlelgette, közben pedig könnyed beszélgetés folyt mindenféle apróságokról. Meséltem neki kicsit Jiminről és Jinről, na meg Hoseokról is. Beavattam őt a dolgokba, ő pedig tanácsokkal látott el. Nagyon hálás voltam érte, szükségem volt már efféle dolgokra. Mikor már sötétté vált a város vissza indultunk Taehyung kocsija felé, hogy haza dobjon engem, mielőtt ő is haza megy. Éppen Tae egyik béna poénján nevettem, mikor ismerős hangok harsantak fel a közelemből.
- Hagyd őt békén, te féreg! - kiabált teli torokból az egyikőjük.
- Azt hiszed, akkor lesz esélyed? Megerőszakoltad őt. Kétszer. Mit vársz el?! - röhögött fel idegesen a másik.
- Elhallgass! - ordított fel az előző valaki, aztán már csak értelmetlen kiabálások hallatszottak.
-Jaj, ne! - ejtettem ki a fagyit a kezemből és rohanni kezdtem a hangok irányába. Egy mellékutca felől erősödtek azok, így befordultam oda. Szembe is találtam magam a két fiúval. Verekedtek. De hisz Jungkook még sérült, Jimin meg van huzatva?!
-Fiúk! Elég! - kezdtem el rohanni feléjük. Észre sem vettek, annyira benne voltak egymás püfölésében. - Jimin, hagyd abba! - ragadtam meg a srác karját, aki a földre küldte Kookot.-Még sérült! Meg akarod ölni ?! - húztam őt hátra.
-Yiren?-lepődött meg ő. Válasz helyett gyorsan elengedtem kezét és oda rohantam a földön fekvő Jungkookhoz.
-Mi ütött beléd? Otthon kellene pihenned! - néztem rá szúrósan.
-Szia, Yiren - felelte két sziszegés között.
- Nem hiszem el... - motyogtam elfordulva tőle.
- Yiren! Mi folyik itt? - futott be Taehyung is.
- Segíts, kérlek! - fordultam felé. Taehyung csak végig nézett Jungkookon, s mivel látta, hogy nincs jó állapotban, egy sóhaj kíséretében jött segíteni. Támaszt nyújtott a fiúnak és elindultak Taehyung kocsija felé.
-Mi a fene történt köztetek? - léptem Jimin elé.
- Minden rendben, ne aggódd túl - mosolyodott el halványan.
- Most verted majdnem halálra őt és ne aggódjam túl?! Komolyan? - hánytam a szemére.
- Csak apróság volt, nem történt semmi - csitított.
- Hagyjátok abba! Nem érdekel, min veszekedtetek, de ne csináljatok többé ilyet! - néztem rá dühösen.
-Jólvan, főnökasszony - borzolta össze a hajam, majd hátat fordított és elindult.
-Hova mész, Jimin? - kiáltottam utána.
-El - felelte továbbra is sétálva.
-Nem mehetsz el! Le kell kezelni a sebeidet! - futottam utána. - Hallod?! - ragadtam meg a karját megint , most azonban azzal a céllal hogy szembe fordítsam magammal. De mire egyet pislantottam a falnak nyomva találtam magam. Jimin kezeimtől fogva nyomott fel a hideg téglákra. Szemei sötéten, dühösen csillogtak, izmai megfeszültek. - Mit csinálsz, Jimin? - suttogtam ijedten.
- Milyen jogon tart távol tőled? - nevetett fel idegesen.
-Tessék? - ráncoltam a szemöldököm.
- Azok után amit tett, kusba maradhatna - szorította össze az álkapcsát.
- Miről beszélsz, Jimin? - próbáltam meg elnyomni magamtól.
- Én kéne eltűntessem őt az utamból - szorított rá a kezeimre.
- Ez fáj, Jimin! - szorítottam össze a szemem.
- Utálom! - ütött bele a falba mellettem. Halk sikoly hagyta el a szám. Fogalmam se volt, mi ütött a fiúba. Olyan volt mintha elmebeteg mására cserélték volna ki pillanatok alatt. Ijesztő volt, szabadulni akartam tőle.
- Mi történik, Jimin? Megijesztesz! - kiabáltam rá csukott szemmel.
- Elegem van ebből a nagyképű nyomorékból! Hozzá se kéne szólnod, azok után, ahogy bánt veled! Miért szeretgeted mégis folyton? Miért törődsz vele?! - kiabált vissza.
- Mi ez az egész? - suttogtam félre fordított fejjel.
-Jungkook, Yiren! Jungkookról beszélek! Kétszer megerőszakolt, zsarolt, kihasznált, s te mégis kedves vagy vele, vigyázol rá! Rá se kéne nézz! Miért teszed mégis? Miért? - kért számon.
- E... Engedj el, Jimin! Kérlek! - hajtottam le a fejem. Erre nem tudtam mit mondani.
-Válaszolj, Yiren! - parancsolt rám.
-Kérlek, Jimin! - nyöszörögtem.
- Válaszolj! - rázta meg a kezeimet.
- Nem tudom! - fakadtam ki. - Nem tudom, egyszerűen képtelen vagyok más lenni vele. Sajnálom. Ez van! - ordibáltam az általa követelt választ. - Téged is kerülöm kéne , mégis féltelek és fontos vagy nekem... - suttogtam megtörten. Szemei kikerekedtek, rózsaszín ajkai elnyíltak, s úgy nézett rám, mintha legalább valami hétpecsétes világtitkot mondtam volna el neki éppen. Kezeiből lassan elszált a mérhetetlen erő, s már nem fájt a fogása csuklóimon. Csak nézett rám, s szeméből meglepettségen kívül semmit nem tudtam kivenni.
- Te... Te kedvelsz engem? - kérdezte megrökönyödve attól, amit éppen mondott.
- Igen, Jimin. Megszerettelek, nagyon közel állsz hozzám, pedig ugyanúgy rosszul indultak a dolgaink, mint Jungkookkal. De mindenki megérdemel egy második esélyt - néztem rá.  Ő hosszasan bámult a szemeimbe. Nem szólt semmit, nem is engedett el, nem is mozdult meg. Csak nézett mélyen a szemembe, egészen le a lelkemig, áthatóan, érzelemmentesen.
- De én nem tettem olyat, amit ő- felelte halkan.
- Ő meg nem tett olyat, amit te - vágtam vissza finoman.
- Megerőszakolt, Yiren. Annál nincs súlyosabb - kezdett igedes lenni ismét.
- De nem a világ szeme láttára tette, egy tanóra alatt- mondtam bátortalanul.
- Szóval szerinted én nagyobb hibát követtem el?! - horkant fel.
- Nem. De nem ez a lényeg, Jimin - néztem rá kedvesen.
-  Hanem mi? - vágta rá számonkérően.
- Az, hogy mind a ketten hibáztatok, de második esély mindenkinek jár. Neked is, neki is - magyaráztam a lehető legfinomabban. Nem akartam megint felmérgesíteni.
- Utálom melletted látni. Utálom, hogy nagyobb befolyással van rád, mint én. Rám kéne hallgatnod, nekem kéne szót fogadod nem neki! - magyarázott végig a szemembe nézve. A düh tüze égett íriszeiben, irigység, vágy, szomorúság kísérte.
- Nincs befolyással rám! Azt csinálok   amit akarok, nem parancsol nekem - védekeztem.
- Ugyan! Egyet csentint, s te engedelmeskedsz neki azonnal - nézett rám gúnyosan.
-Ez nem igaz! - kértem ki magamnak.
- Mind ketten tudjuk, hogy igaz- hajolt vészesen közel.
- Hagyd abba, Jimin! Ostobaságokat beszélsz! - néztem bele a szemébe dühösen.
- Ha Jungkook lenne itt, őt is megállítanád? - vonta fel a szemöldökét.
- Hagyd abba! Ennek semmi értelme! - fogtam kicsit könyörgőbbre.
- Csak képzeld el, hogy ő vagyok! - suttogta, miközben végig mérte az arcomat. Hezitálás nélkül nyomta ajkait az enyémre, s a falhoz préselve engem, erőteljes csókot kezdeményezett. Mivel fel akartam kiálltani, számat elnyitottam, így Jimin át tudta vezetni nyelvét az én számba semmiféle akadály nélkül. Azonnal rátalált a nyelvemre, amit gond nélkül köszöntött sajátjával. Csókjának hatására minden szőrszálam felállt a mámorító érzéstől. Lezsibadt az agyam, amiben ugyan villogott a vörös vészjelző, de a rendszer kiakadt és nem tudtam reagálni semmire. Szívem ütötte ki a bordáimat, úgy pumpálta a véremet, majd kiszakadtak az ereim. Testemből  elszált az erő, s ha Jimin nem tart engem szorosan a falnál, ott estem volna össze előtte. Pont olyan volt az egész, akár egy rossz filmben.

Éés két hónapnyi kihagyás után végre itt a következő rész! 🤩 Nem szeretnék magyarázkodni, miért nem írtam, a lényeg szerintem, hogy itt vagyok és remélem még ti is velem vagytok. Jó olvasást hozzá! ❤️