Minden érintés

Mardekár

Minden érintés

1. rész

A King's Cross pályaudvaron, a kilenc és háromnegyed vágánynál állok és várom, hogy jöjjön a vonat ami elvisz a híres Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Senkit sem ismerek innen, mivel eddig Franciaországban éltem a családommal, azaz a nevelő szüleimmel. London nagyon más, mint Francia. Az emberek furán néznek ki, a szokások rémisztőek, a viselkedésük pedig övön aluli. Fogalmam sincs, hogy mit fogok én egyedül csinálni ennyi ismeretlen emberrel, de reméljük a legjobbakat.

Magáról az iskoláról egyébként sok jót hallottam, de rosszat is. Egy professzor akinek a fején két arc van? Kígyók mászkálnak a csövekben, és vérrel írnak a falra? Egy patkány aki ember? A professzor aki vérfarkas, és diákokra támad? Hirtelen el is felejtettem minden jót, ami ott történt. Természetesen tökéletes Aurorok lehetünk ha elvégezzük az iskolát, és professzori állást is vállalhatunk. Ha minden igaz, ebbe az iskolába jár a híres Harry Potter, aki legyőzte pici baba korában Tudjuk Kit. Szinte sikerült mindent kideríteni az iskoláról, szóval azt hiszem felkészülten megyek oda.

A vonatra felszállva körül néztem, hogy hová tudnék leülni, de valójában egy üres kabin sem volt, viszont maga a vonat elég jól nézett ki. A kabinokban normális állapotú ülések vannak, az ablakok tiszták, kicsit szűk a hely de elférünk. Van egy néni aki egy húzós kocsival jár a kabinok közt, és kínálgatja a diákokat mindenféle édességekkel. Körbefordultam, hogy jobban szétnézhessek, aztán mikor visszafordultam, véletlenül beleütköztem valakibe.

- Pardon.- kaptam a szám elé a kezem.  - Ne haragudj, nem figyeltem.- néztem az előttem álló magas, szőke, kék szemű fiúra, akinek az arckifejezése egyből megváltozott miután megszólaltam.

- Mi a neved?- kérdezte érdeklődve. A hangja mély, és végig futott tőle a gerincemen a hideg.

- Delon, Daniéla Delon.- mondtam akadozva, mire ő bólintott.

- Akkor nézz az orrod elé, Delon.- mondta, mire kicsit megdöbbenve néztem rá.

- Már megbocsáss, de te ugyanúgy nekem jöttél.- fontam össze magam előtt a karomat.

- Te új vagy, igaz?- kérdezte, én pedig bólintottam.  - Akkor ezért nem tudod, hogy kivel állsz szemben.- húzta fel az orrát.

- Pontosan tudom, hogy kivel állok szemben.- mondtam, mire meglepődve nézett rám.  - Egy beképzelt paraszttal.- mosolyogtam rá gúnyosan, majd elmentem mellette.

Hihetetlen, hogy léteznek ilyen emberek. Szépen bocsánatot kértem amiért figyelmetlen voltam és neki mentem, ő meg ahelyett, hogy elfogadta volna a bocsánatkérésemet, flegmázott. Úgy érzem vele nem leszek jóba, de azt hiszem nem is baj. Nem kellenek ilyen emberek az életembe.

Végre valahára találtam egy kabint amiben csak hárman ültek, nem pedig húszan, szóval gondoltam bekopogok, hátha megengedik, hogy leüljek közéjük, és egy kicsit ismerkedjek. Bár nem sok reményt fűztem hozzá az előbbi után...

- Sziasztok.- köszöntem be, mire mindenki rám nézett.  - Leülhetek ide? Tele van az összes kabin, és ti vagytok az egyetlenek akiktől megmerem kérdezni.- húztam el a számat, mire a göndör, barna hajú lány egyből arrébb ment.

- Gyere csak, van itt hely.- mosolygott.  - Egyébként Hermione Granger vagyok, ő itt Ronald Weasley, ő pedig...- mutatta volna be a második fiút, azonban közbe szóltam.

- Harry Potter.- mosolyogtam.  - Franciaországban is sokat hallottunk rólad.- mondtam, mire a fiú zavarba jött.

- Ez igazán jól esik.- mondta.  - Téged, hogy hívnak?- kérdezte a sebhelyes.