Minden érintés

A rokon

Minden érintés

57. rész

Reggel úgy keltem fel, hogy mindenkit utálok. Már csak a tudat is idegesített, hogy vannak rajtam kívül más emberek is. Az se javított a kedvemen, hogy Draco milyen édesen aludt mellettem. A nap megvilágította a szőke, szinte már fehér haját ami a szemhéjába lógott. Összekuporodott mellettem, de a kezével szorosan magához ölelt. Az ágyneműm teljesen átvette az illatát amit egyáltalán nem bánok, sőt, inkább örülök neki mert nem tudom, hogy legközelebb mikor fog velem aludni.

Nehezen, de kitudtam szabadulni Draco fogásából, és odamentem az ablakhoz. Unott arccal néztem a vidám diákokat, akik már odalent az udvaron élvezték a napot. Szeptember eleje van, így nem meglepő, hogy a nap hét ágra süt. Az égen egyetlen egy felhő sincs, szóval ma tuti nem lesz eső. A fákon új termés van, a virágok nőnek, az állatok pedig még vígan heverésznek a fűben vagy a fán. Szóval ezt így elnézve, rájöttem, hogy csak nekem van ilyen szar kedvem. Hát, szép nap lesz a mai.

Rajtam kívül mindenki alszik és nem lehet hangoskodni, mert akkor Natasának is olyan kedve lesz mint nekem, és azt nehezebb elviselniük az embereknek. Visszafeküdtem az ágyba Draco felé fordulva, és elkezdtem piszkálni a haját. Beletúrtam, így nem lóg bele a szemhéjába a haja. Csillogó szemekkel bámultam megállás nélkül, de mikor elkezdett mocorogni, gyorsan lehunytam a szemem.

- Ne bámulj alvás közben.- mondta olyan rekedtes hangon, hogy kirázott a hideg. Szeretem a reggeli rekedtes hangját.

- Nem is bámullak.- mosolyodtam el.

- Érzem.- mondta, és kinyitotta a szemét. Most sokkal kékes szürkésebb a szeme mint napközben, és ez is nagyon szép.

- Ébredés után is olyan vagy mintha most léptél volna ki a Reggeli Prófétából. Ez, hogy létezik?- kérdeztem bazsalyogva, ő meg csak megvonta a vállát.

- Genetika.- mosolyodott el, én pedig halkan felnevettem. 

- Önbizalom az van.- bólintottam, mire Draco felkönyökölt és felém hajolt.

- Önbizalom nélkül az önbizalommal teli emberek eltipornak.- mondta, majd megcsókolt.

- Így gondolod?- kérdeztem tőle mikor elhúzódott.

- Nem gondolom. Tudom.- mondta, majd a mellkasára húzott.  - Sok emberrel találkoztam már, és mindegyiknek más és más személyisége volt. Egy idő után kitapasztaltam, hogy milyennek kell lenni ha azt akarom, hogy egyenrangúként tekintsenek rám.- mondta komolyan, én pedig csak hallgattam és hallgattam.

- Ezek az emberek apukád ismerősei?- kérdeztem, ő meg bólintott.

- Igen. Apa mindig felsőbb rangú emberekkel foglalkozott mert tudta, hogy akkor fog ő is odakerülni, ha ilyenekkel barátkozik. Ez volt a kezdet. Most már törzsgyökeres, akkor sem lehet őt a Minisztérium felső rangjából kirobbantani, ha nem tudom mi történik. Most az Azkabanban van, mégis meghagyták a helyét.- magyarázta. Élveztem, hogy egy kicsit mesél a családjáról, mert ez nem mindig fordul elő. Konkrétan semmit nem tudok róluk, és ez nagyon zavar.

- És te is ezt csinálod?- kérdeztem, ő pedig megrázta a fejét.

- Nekem már nem kell ilyenekkel foglalkoznom, mivel apa már megtett mindent. Én csak élvezem, hogy mindenhol kinyalják a seggem. De ezt te is tudod, mert Francia országban is nagy körben mozgott apukád, ahogyan itt is.- simított végig az arcomon.

- Mi azért vagyunk ilyen helyzetben, mert apa beleszületett. Neki nem kellett güriznie azért, hogy olyan életet élhessünk amilyet most élünk. Persze kell dolgoznia, hiszen ha nem csinálna semmit akkor nem sikerülne tovább vinnie azt az életvitelt amit élünk.- mondtam, mire az állam alá nyúlt és felemelte a fejemet, hogy adjon egy cuppanós csókot.