Pulóver

635 30 1
                                    

Minden érintés

5. rész

Sötét van és a folyosón sétálok, márpedig nem szeretek a sötétben egyedül lenni. Valamiért mindig is féltem a sötétben kiábrázoló alakoktól, amik általában nincsennek is ott, csak én képzelem oda. De most, hogy csak a cipőm kopogását lehet hallani, és a hold fénye sem világít be annyira, hogy lássak, eléggé félek. Én hülye a szobában hagytam a pálcát, mivel, hogy nem lehet használni majd... hát igazán hozhattam volna. Meg persze hozhattam volna egy pulcsit is, mert elég hideg van.

Takarodó, azaz nyolc óra után indultam el. Fogalmam sincs, hogy Malfoy ott van-e már, vagy, hogy egyáltalán Piton professzor ott van-e. Nem szeretek késni, ezért inkább megérkezek hamarabb. Számomra ha valaki késik egy megbeszélt időpontról, az elárulja az ember személyiséget. Pansy elmagyarázta, hogy hol van a könyvtár ezért nem szorulok Malfoy segítségére. Magamtól is oda találok.

Mikor be fordultam a sarkon, megpillantottam egy ismerős szőke fejet aki a falnak van dőlve, és összefonta maga előtt a karját. Bambán néz egy kis pontot a vele szemben levő falon, és a cipőm kopogására sem emelte fel a fejét. Most nem ingben meg a megszokott iskolás egyenruhájában van, hanem egy méregzöld melegítő pulcsiban, meg egy fekete melegítő nadrágban. Talán még áradoznék is, hogy mennyire illik a zöld az arcához, ha nem tudnám, hogy valójában mekkora egy paraszt.

Mikor odaértem elé, lassan felemelte a fejét és végig nézett rajtam. Egy hatalmas pólót vettem fel egy lenge nadrággal, szóval semmi érdekes. Viszont ő mégis úgy nézett rám, mintha valami érdekfeszítő ruhában lennék. Fogalmam sincs, hogy, hogy fogom kibírni vele ezt a pár órát. Semmi kedvem nem volt jönni, tekintettel arra, hogy Malfoyyal kell egy teremben lennem, egyes egyedül. Mi van, ha bekattan és megöl? Oh, Merlin!

- Még csak pár perce vagyok veled, de már olyan érzésem van mintha bezártak volna az Azkabanba, és te lennél a büntetésem.- húztam fel az orromat miután kimondtam az igazat.

- Dettó.- bólintott, de nem nézett rám.

- Nocsak.- jelent meg Piton professzor.  - Maguk ketten beszélgetnek, és nem áll lángokban az iskola. Haladás.- elismerően bólintott, majd kinyitotta az ajtót.

- Meddig kell itt lennünk?- kérdeztem, aztán magamban már választ is adtam.

Mikor beléptem Piton Prfoesszor után a könyvtárba, kicsit olyan volt mintha egy szeméttelepen lennék. Ha nem tudnám, hogy csak leltározás volt, azt hinném egy bomba robbant. Könyvek százai hevertek a földön kinyitva, és egy pár lap össze is gyűrődött. Mire ezt megcsináljuk reggel lesz.

- Amíg nem végeznek.- mondta.  - Kérem a pálcákat!- nyújtotta előre a kezét, mire Malfoy duzzogva átadta a professzornak a pálcáját.

- Te mire vársz, tapsra?- kérdezte tőlem Draco, mire megforgattam a szemem.

- Nincs nálam, a szobában hagytam.- húztam ki magam.

- Egy óra múlva visszajövök. Ajánlom, hogy maradjon legalább egy épp fal.- nézett ránk Piton, majd drámaian elment.

Miután becsapta maga után az ajtót, felvettem a legközelebbi könyvet és a helyére raktam. Elkezdtem csinálni a feladatot hiszen nem akarok itt lenni órákig. Álmos vagyok, holnap esszét írunk valamelyik tantárgyból valamelyik anyagból, és még a könyvek címét sem sikerült megjegyeznem, szóval haladnom kéne. Miközben pakoltam a könyveket, a szemem sarkából néztem ahogyan Malfoy értetlenül áll és néz engem.

Minden érintésWhere stories live. Discover now