Minden érintés

Mérgezett ital

Minden érintés

73. rész

A tegnapi napom olyan volt, mintha csak egy könyvben lévő történetet éltem volna át. Nem hasonlított a valóságra, szinte álomszerű volt, így mikor felébredtem az első az volt, hogy megnézzem a gyűrűt az ujjamon, hogy tényleg ott van-e. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy az egész igaz és Draco tényleg megkérte a kezem, megnyugodtam. Ha visszagondolok, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőlem Draco a legelején mikor idejöttem ebbe az iskolába és, hogy most milyen érzelmeket vált ki belőlem... mintha két ember érzései jutnának eszembe. Soha nem gondoltam volna, hogy én egyszer az ő menyasszonya leszek, hogy vele fogom leélni az életem és tőle lesznek majd a gyerekeim. A tegnapi nap egy hatalmas előre lépés volt a kapcsolatunkban, ami megalapozta a jövőmet az övével együtt. Kíváncsi vagyok az arcokra mikor mindenkinek elmondjuk, hogy megkérte a kezemet. Kíváncsi leszek, hogy anyáék mit mondanak majd, mikor elmondom nekik, hogy Draco a vőlegényem. Vőlegényem. Szinte el sem hiszem. Kelleni fog egy pár nap amíg felfogom, hogy ez valójában mit is jelent.

Reggel ébredés után magamhoz szorítottam a macit amiben az erőm van, és arra gondoltam,hogy mennyire jobban érezném magam, ha most velem lehetne és érezhetném az ereimben. Megvártam amíg Natasa végzett a külön fürdőszobánkban és bementem én is, hogy rendbe tudjam tenni magamat. A megszokottnál több időre volt szükségem, mert úgy néztem ki mint egy zombi. Valószínű azért mert már nagyon rég aludtam ilyen jót, és ilyenkor igen sok mindenen kell segíteni, hogy úgy nézzek ki mint egy normális, élő ember. Miután végeztem átadtam a helyet Pansynek, majd felvettem a szokásos egyenruhát, és visszaültem az ágyra, hogy megvárhassam a többieket. Már egy ideje csak ültem ott és néztem ki a fejemből, miközben éreztem, hogy valaki néz oldalról, és az a valaki Natasa. Óvatosan oldalra fordítottam a fejemet, mire ő vett egy mély levegőt, kicsit megigazította magán a szoknyát, majd köhintett egyet és újból rám nézett.

- A bal kéz gyűrűs ujjon csak az eljegyzési gyűrűt hordjuk.- mondta, mire lenéztem az ujjamra. Akkor igazából nem engem nézett, hanem az ujjamon lévő gyűrűt.

- Igen, tudom.- bólintottam. Haragszok még rá, és nem kért bocsánatot. Rosszul esett, de láthatólag őt ezt nem is érdekli, inkább egyfolytában csak beszólogat. Ezzel csak rontja a helyzetet, én meg azt hittem, hogy ő igaz barátom. De az igaz barátok nem beszélnek így a másik kapcsolatáról még akkor sem, ha van benne igazság.

- Akkor mért azon hordod?- kérdezte és felvonta a szemöldökét.

- Te jó ég!- szaladt ki Pansy a fürdőszobából. - Odaadta? Megkérte akkor a kezed?- kérdezte mosolyogva, én meg kicsit megleptem, hogy ő tud róla, de végül mosolyogva bólintottam. Miután bólintottam, egyszerűen rám ugrott és elterültünk az ágyon.

- Mi?- kérdezte döbbenten Natasa. - Megkérte a kezed? Dehát ez olyan korai, nem? Még csak tizenévesek vagytok, mi van ha meggondoljátok magatokat?- hadarta el gyorsan, mire Pansyvel ránéztünk.

- Fogd már be, és örülj te is.- mondta neki Pansy, mire Natasa halványan elmosolyodott, és befeküdt mellénk az ágyba.

- Draco menyasszonya vagyok.- mutattam fel a gyűrűt, majd mindhárman elkezdtünk sikongatni meg nevetni, és a legnagyobb meglepetésemre, látszott Natasán, hogy ő is igazán örül, csak megdöbbent ő is egy kicsit mint én tegnap.

- Hihetetlen, de jól áll a gyűrű azon a vézna ujjaidon.- vonta meg a vállát Natasa, és azt hiszem ez most egy bók volt tőle. Elmosolyodtam, majd sóhajtottam egy nagyot.

Annyi mindenen mentünk keresztül már együtt, és annyi mindenen fogunk még átmenni, hogy belegondolni is félek. Azonban most, hogy itt fekszünk hárman az ágyban miközben mind annak örülünk, hogy megkérték a kezem, kicsit emlékeztet azokra az időkre mikor még minden rendben volt. Ilyenkor jön rá az ember, hogy lehet akármekkora baj is, ha van két legjobb barátnőm akikre mindig számíthatok akkor sosem kell egyedül átvészelnem semmit. És nekem ők a legjobb barátaim. Miután kiugráltuk magunkat mentünk le a lányokkal a lépcsőn. A fiúk szokás szerint a lépcső végén álltak, majd mikor meghallották a hangunkat felénk fordultak, majd mint minden egyes nap már több éve, Zabini ugyanúgy húzta mosolyra a száját mint eddig, és ugyanúgy vette a levegőt, hogy mondhassa...