Minden érintés

Air chaud

Minden érintés
Forró levegő

9.rész

Kicsit hiányzik Francia.

Annak ellenére, hogy úgy kellett viselkednem mint egy királynőnek, és nem volt semmi gyerekkorom, egészen jó volt. Az iskolában talárban voltunk, alatta pedig kötelező volt a nyakkendő és a szoknya, ami leért egészen a térdem aljáig. Ha látszódott a térdem, szóltak a nevelő szüleimnek, és egy hétig kitiltottak az intézetből. Velem ez kábé egyszer történt meg, mikor még nem tudtam mi a szabály, de utána minden rendben volt. Szerettem kint ülni és kávét inni tilosban, mert a nevelő szüleim nem engedték, hogy bármilyen káros dolgot a szervezetembe vigyek, ezért a teraszon lévő asztal alatt ittam meg minden reggel a bögre kávémat. Volt, hogy rá is gyújtottam mikor nagyon ideges voltam, ami sosem derült ki és nem is értem, hogy ez, hogy nem derült ki, de amiről nem tudnak az nem is fáj nekik.

Voltak a bálok amiken igaz, hogy olyan voltam mint egy bábú akit a szülei és a társadalom rángatott jobbra balra, de ha nem volt ott senki aki szeretett volna belőlem igazi nőt faragni kegyetlen módon, akkor elég élvezhető volt a bál. Inni nem ittam, mert a társaságból mindenki tudta, hogy hány éves vagyok, meg nem is szerettem volna annyi évesen inni. Azért nem mindent kezdtem el hamar.

A fiúk terén is meg voltam lőve, mert még csak tetszeni sem tetszhetett senki, arról pedig hallani sem akartak, hogy tizennyolc év alatt én szerelmes legyek valakibe. Ezért aztán nem is beszéltem sok fiúval, igazából egyel sem. Bár nem mintha most olyan sokkal beszélnék, de azért jobb mint a semmi.

Barátnőim sem voltak, mert vagy irigyek voltak rám, vagy éppen leszarták mi van velem és még csak keresni sem kerestek, ezért aztán jól be olvastam nekik és ott hagytam őket. Igazából nem volt jó ötlet, mert utána elmondták a nevelő szüleimnek, hogy miket mondtam, és leszidtak mert nem szabadott csúnyán beszélni, de mégis megtettem. Ez van, ezt kell szeretni.

A születésnapomat pedig minden egyes évben szerettem volna elfelejteni. Több száz embert hívtak meg a szüleim a születésnapomra. Olyan emberek is voltak akiket még életemben nem láttam és még csak nem is az én korosztályomból voltak. Több emeletes tortám volt ami mindig rózsaszín és fehér színben pompázott, és tele volt rózsaszirmokkal. Általában a hosszú asztaloknál ettünk, ahol mindenki letudott ülni egyszerre, így együtt ettünk. Előétel, főétel, majd a desszert ami még pluszban jött a torta mellé. Giccses ajándékokat kaptam, és mindegyik dobozt ki kellett, hogy nyissam amíg a vendégek ott voltak. Volt amelyik nem tetszett, mert szinte senki sem tudta, hogy valójában nekem mi tetszik, ezért mindenki olyat vett ami saját magának tetszett, és nem pedig nekem. Akármit is kaptam, nekem mosolyognom kellett és kedvesen meg kellett, hogy köszönjem amiért ide jöttek és még ajándékot is hoztak, pedig egyiket sem kértem.

Valójában mindenem megvan, nem hiányzik semmi sem. A nevelő szüleim szeretnek és mindent megtesznek, hogy nekem jó legyen. Olyan ékszereim, ruháim és táskáim vannak amiket nem mindenki tud megvenni. A szobám bele illett volna egy Barbie mesébe, még sem szerettem ott aludni. Nekem ezek fölösleges dolgok. Simán beértem volna a szokásos ruhákkal és szobával. Szó szerint mindenem megvan, még sem vagyok boldog.

- Tudod min gondolkoztam?- ült le elém hirtelen Pansy az udvaron. Ma nincs tanítás, így azt csinálunk amit akarunk.

- Nem, de kábé két másodperc és elmondod.- néztem fel az újságból, mire mosolyogva bólintott.

Kijöttem az udvarra, hogy nyugodtan tudjak eltölteni egy pár órát, de már az első percben oldalra kellett, hogy hajoljak, mert egy kvaff labda majdnem eltalálta a fejemet.