Minden érintés

Mint régen

Minden érintés

81. rész

Egy hónap nem olyan sok, mégis úgy érzem mintha egy év telt volna el. Az életem nem egyszerű, és valahogy mindig én voltam az aki mindenki közül a legtöbbet szenvedte. Képes voltam felállni minden egyes kudarc után, azonban úgy érzem most teljesen a padlón vagyok. Az elmúlt egy hónapban többet szenvedtem mint egész életemben. Sosem szerettem volna egy olyan közösségbe tartozni ahol nem lehet az embernek szabad akarata és megmondják nekünk mit lehet, és mit nem lehet. Engem arra tanítottak, hogy egy tisztességes ember legyek akinek olyanok a barátai mint saját maga. Az iskolában, a való életben is próbáltam elkerülni az olyan bandákat amikben tudom, hogy egyszerűen képtelen lennék jól érezni magam, és nem tudnám megértetni magam velük. Viszont a sors közbe szólt, és csatlakoznom kellett ahhoz az emberhez, aki tönkre tette az életem. Nem volt választásom, nem dönthettem el én magam, hogy akarok-e csatlakozni vagy sem, hisz ha nem lett volna a válasz, mára már nem élnék. Az elmúlt egy hónapban gyakoroltam harcolni. Gyakoroltam saját magamnak a megvédését, és gyakoroltam hogyan kell másnak fájdalmat okozni, esetleg valakit megölni. Tanultam egy pár új szót, mozdulatot és technikát ami magában egy jó dolog, azonban a gyakorlásunk célja már cseppet sem jó. Olyan dologra vagyok kényszerítve ami ellen az összes porcikám tiltakozik, amiatt az agyam nem enged koncentrálni. Az apró hibáim miatt vannak rajtam kisebb- nagyobb lilás és zöldes foltok, néhol hegek. Dracoval és a többiekkel együtt gyakorlunk, és azt hinné az ember, hogy a barátaival eltöltött idők csak jók lehetnek, azonban ez a mi esetünkben kevésbé van így. Voldemort úgy gondolta, hogy rá fér mindenkire a gyakorlás, így harminc napon keresztül minden nap együtt voltunk és hallgattuk Bellatrix rettenetes monológjait, próbáltuk túl élni a napokat, ugyanis egy kicsit sem könnyítette meg a dolgunkat. Olyan dolgokat mutatott nekünk amiket még sosem láttam, és valóban jó volt megtanulni őket, de ilyen módon inkább maradtam volna tudatlan e téren. De persze az élet nem kívánságműsor, és néha azt kell elviselnie az embernek amit utál.

A gyakorlásunk célja az, hogy ha eljön az idő sikeres támadást indíthassunk a Roxfort ellen. Voldemort szeretne valamit, amit ha nem kaphat meg akkor van egy B terve, ami belőlünk áll. Vagyis inkább belőlem. Azt az iskolát kellene megtámadni ahol hat évig éltem, az épület minden egyes zugát ismerem, tudom hol vannak a rejtett szobák és felismerem csukott szemmel az illatokból, hogy a konyha melyik részén vagyok. Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy oda menjek és teljesen oktalanul támadjak. Rengeteg olyan embert ismerek akik egykor Roxfortos diákok voltak, azok, lennének ha nem történt volna az ami. Akik a Roxfortba jártak és ott tanultak, azok megtanultak szinte profi szinten harcolni, ahogyan én és a barátaim is, csak volt egy valaki akinek nem tetszett a jóságunk és a becsület ami bennünk van, volt. Esélytelennek látom az egész harcot, ha az ellenfél közt ott lapul Harry Potter aki csendes, mégis egy tehetséges fiatal. Persze mellette még sok más tehetséges ember van, akik többet tudnak talán mint mi, és kockázatosnak látom azt, hogy én oda menjek és harcoljak velük. Nem akarok. Persze ezt nem mondhatom, mert akkor könnyen az életem árába is kerülhet a döntésem, és nem tudom melyik lenne a rosszabb sors. Az, ha nemet mondok a harcra és Voldemort megöl, vagy az, hogy oda állok az iskola elé és az egykori évfolyamtársam egyike öl meg. Annyi szép emlékem van mindenkivel, hogy nem szívesen rombolnám le a bennem lévő részt ami mindig is a Roxforthoz fog tartozni.

Mióta véget ért az iskola, nem vagyok önmagam. Az emlékeim, a napjaim szertefoszlanak és nem tudok ellene tenni semmit, hiszen az egyiket én okoztam saját magamnak. Valami különleges érzés van a mellkasomban amit nem tudok eltitkolni, nem tudom nem kimutatni. Azonban mióta gyakorlunk, valami történt. Érzem a bizsergést az ereimben, a kezemben, az agyamban. Úgy érzem szét robbanok attól az erőtől ami bennem lakozik és ha nincs rá alkalmam, hogy kimutathassam, akkor könnyedén beleroppanhatok. Talán akkor éreztem ezt amikor visszakaptam az erőmet, és megmondom az őszintét nem zavarna ha ismét lenne, mert attól érzem magam egésznek. Viszont rengeteg idő telt már el azóta, hogy nincs, és nem tudom vajon hogyan viselném és kezelném, mert akárhányszor visszajött, egyre erősebb volt. Mostanában abban az egy hónapban az volt a legnagyobb félelmem, hogy rájön mindenki, hogy nincs erőm. Leginkább Bellatrixtól féltem és jelen pillanatban is rettegek, mert ha ő megtudja, akkor könnyedén megtudhatja Voldemort is, azt meg nem akarom mert nem tudhatni, hogy mi lesz rá a válasza. Még nem sikerült oda eljutni, hogy szót ejtsünk róla és azt is fejlesszem, így egyenlőre úgy vagyok vele, hogy titokban tartom és inkább azon vagyok, hogy valahogy megjátsszam magam és elhitessem mindenkivel, hogy igen, van varázserőm. Hogy hogyan csinálom arra még ötletem sincs, de ha elég szerencsés vagyok akkor van elég időm, hogy ezen majd csak később kelljen gondoskodnom.